Ellenzéki belháború: saját párttársukat szólítják fel lemondásra az MSZP-sek

2023. január 27. 12:00

Nem unatkozik a baloldal Pesterzsébeten: egymásnak ugrottak, miután az MSZP-s Csasznyi Márton az időközi választáson saját fiát támogatta az összellenzéki jelölttel szemben.

2023. január 27. 12:00
null
Bokor Gábor
Bokor Gábor

Komoróczy László pesterzsébeti önkormányzati képviselő szeptemberi halála miatt kellett időközi választást kiírni a XX. kerületben a helyére, melyet a Nemzeti Választási Iroda december 18-ára írt ki, amit végül a Fidesz-KDNP jelöltje, Szombathy Dénes Gyula nyert meg. A jelöltek között több érdekes személy is volt, az összellenzék például hosszas vita után a kerületi politikában addig nem igazán ismert Jurák Tamást indította, az ő ismerőse volt Juhák Tamás is, aki ismerősét úgy köszöntötte fel, hogy „Boldog neved napját, te zsidó!”.

Ismerős nevek, új frontvonalak 

Az indulók között volt egy ismerős név is: bizonyos Csaszny Gábor, aki a kerületi önkormányzati képviselő, a kivégzett Ceaușescut emlegető poszttal orbánozó Csaszny Márton fia. Az idősebb Csaszny azt szerette volna elérni, ha az ellenzéki blokk a fiát indítja, ám a pártalkuk miatt ez nem így lett. Ebből nem meglepő módon nagy sértődés lett Csaszny-éknál, az önkormányzati képviselő például fia mellett kampányolt az ellenzéki jelölt, Jurákkal szemben. Mint arról a kampány során beszámoltunk, a politikus ki is lépett a frakcióból, ám a párttagságát megtartotta.

Az MSZP a választási vereség utáni gyászmunka során Csaszny „fejét” követelte. A szocialisták kerületi tagozata az új évet azzal indította, hogy felszólította pártjuk önkormányzati képviselőjét, hogy haladéktalanul adja át mandátumát. A Facebook-oldalukra kitett közlemény szerint a párt elismeri, hogy a Fidesz jelöltje nyerte az időközit, vereségük egyik fő okának pedig Csaszny-t állították be.

– írták, majd úgy folytatták, hogy Csaszny Márton nyíltan kampányolt fia érdekében, az MSZP jelöltjének kárára.

Hozzáteszik, az idősebb Csaszny-t politikai megállapodás köti, minek érdekében le kell mondania a mandátumáról, Csaszny Gábort pedig felszólították, hogy mondjon le az MSZP delegáltjaként Integrit 20 Kft-nél betöltött felügyelőbizottsági tagságáról.

– fogalmaztak. 

Folytatódik a marakodás

A legutóbbi közgyűlésen is szóba került Csaszny ügye. Kovács Eszter, Pesterzsébet MSZP-s alpolgármestere az ülésen ismertette, hogy Csaszny egy nyári levelében jelezte a párt számára, hogy szünetelteti az MSZP képviselői csoportjában végzett tevékenységét. 

– fogalmazott a szocialista alpolgármester, aki szerint az a tény, hogy a fia választási kampányában tevőlegesen részt vett egyértelművé tette, hogy  megszegte a '19-es önkormányzati választás előtt az MSZP-vel kötött politikai megállapodást. 

Telefonon elértük Kovács Esztert, aki a Mandiner megkeresésére úgy fogalmazott, mivel mind Csaszny Márton, mind a felesége MSZP-tag, etikai vizsgálatot indítottak ellenük. 

– magyarázta a Mandiner megkeresésére az alpolgármester.

Kerestük az ügyben Csaszny Mártont is, aki bár felvette a telefont, jelezte, nem kíván nyilatkozni, szerinte ez az egész ügy az MSZP belügye, amit nem akar megosztani a lapunkkal. 

– mondta az önkormányzati képviselő.

Csaszny Mártonnak ezután jeleztük, hogy az olvasóinkat érdekli a téma, akik esetleg az ő potenciális szavazói lehetnek, erre annyit közölt, hogy az ő szavazói biztosan tudják, hogy mi történt, majd elköszönt és bontotta a vonalat. 

Csaszny tetteinek hátteréről a Magyar Nemzet írt nyáron, azt írták, hogy a helyi MSZP aprózódásának hátterében Gyurcsány Ferenc állhat, ugyanis amennyiben maguk tudják állítani Csaszny-t, akár formálisan, akár informálisan, akkor többségbe kerülhet a DK a képviselő-testületben. Így azonban, hogy végül a kormánypárti jelölt nyerte el a korábbi ellenzéki helyét az időközin, ez egy fokkal nehezebb lesz. 

Nyitókép: Facebook

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Málaga21
2023. január 27. 21:53
Szóval apu képviselő, a kölök meg fb tag. Gondolom önkormányzati a cég. Ők a tiszták.
goose liver
2023. január 27. 17:01
A komcsik egymás szemét kaparják ki a koncért Pesterzsébeten is.
llnnhegyi
2023. január 27. 13:48
Kommcsik végetek van! Sátorbontással délután négyre végezzetek! Kunhalmi Ágnes a Szemlőhegy-i villa felé indult el,maroknyi csapatával ( MSZP).
syphax
2023. január 27. 13:34
Apríccsák egymást a maszopos fijjúúg rendessen--ahogy köll.Ez az! HULLJON A FÉRGESSE!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!