Lázár János: Kiemelt fontosságú feladat az utak felújítása

2023. január 12. 12:59

Az építési és közlekedési miniszter hangsúlyozta, a cél, hogy 25 percen belül mindenki eljuthasson a úticéljához.

2023. január 12. 12:59
null

Magyarországon kiemelt fontosságú feladat az állami és önkormányzati kezelésben lévő utak felújítása, korszerűsítése – jelentette ki csütörtökön a Vas vármegyei Celldömölkön az építési és közlekedési miniszter, miután megtekintette a városon áthaladó Celldömölkről Jánosházára vezető felújított főút 4,4 kilométeres szakaszát.

Rengeteg a tennivaló

Lázár János úgy fogalmazott: a Magyar Közút által kezelt a szaktárca által felügyelt

32 ezer kilométernyi magyarországi közúthálózat felújításával lemaradásban vannak, ezért szavai szerint rengeteg a tennivaló.

Hozzátette: hazánkban naponta 4 millió ember ingázik tömegközlekedéssel és egyénileg az otthona és a munkahelye, vagy lakóhelye és a járási központok között.

Mint fogalmazott: a cél, hogy 25 percen belül mindenki eljuthasson a úticéljához, ezért kell fejleszteni főleg vidéken a közlekedést. A miniszter ugyanakkor aláhúzta: az elmúlt 12 évben összesen 280 milliárd forintot fordítottak Vas megye úthálózatának fejlesztésére. A fejlesztés legjelentősebb eleme nyilván a Szombathelyt Győrrel összekötő négysávos gyorsforgalmi út volt, de jutott pénz – 1 milliárd 150 millió forint – például a Celldömölk és Jánosháza közötti főút felújítására és jutott több tízmilliárd forint a megye alsóbbrendű úthálózatának karbantartására és fejlesztésére is - hangzott el.

Kiemelt projekt a Szombathely-Kőszeg közötti gyorsforgalmi út megépítése

Lázár János a várható Vas megyei útfejlesztésekről szólva a szombathelyi elkerülő megépítését, a Körmend és Szombathely közötti négysávos autóút megépítését és a Szombathely-Kőszeg közötti gyorsforgalmi út megépítését jelölte meg a tárcájához tartozó kiemelt projektként.

Ágh Péter, az Építési és Közlekedési minisztérium társadalmi koordinációért felelős államtitkára, a térség fideszes országgyűlési képviselője hangsúlyozta: Észak-Vas megyében is  lépésről-lépésre halad az utak felújítása, 2022-ben például Lócson, Nemesbődön, Vasasszonyfán, Mesterházán és a térség központjában Celldömölkön is tetten érhetők pozitív változások.

Fehér László, Celldömölk polgármestere felvetette, hogy a várostábla és a MOL benzinkút között a Jánosháza irányába vezető főút felújításából kimaradt egy 560 méteres szakasz. Ezzel kapcsolatban Lázár János arra tett ígéretet, megvizsgáltatja annak lehetőségét, hogy miniszeri keretéből forrást teremtve az említett szakaszon is befejezzék a munkát.

(MTI)

Nyitókép: Lázár János Facebook-oldala
 

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gonterl
2023. január 16. 17:38
Az utak, valahonnan, valahova vezetnek és valakinek, vagy valakiknek a területein átmennek. Vizsgálni ezeket a "vala" - kat érdemes.
pemete jakab
2023. január 12. 23:27
"32 ezer kilométernyi magyarországi közúthálózat felújításával lemaradásban vannak, ezért szavai szerint rengeteg a tennivaló." Aszfalt helyett betonba öntötte a kormány a pénzeket: utak helyett stadionokba, sportcsarnokokba. Pénz van, de arra, amire Viktorka akarja.
zakar zoltán béla
2023. január 12. 17:55
Egy petéjű klaviatúristák 23 -nál elfáradtatok?! Tovább! Reggelig még lehet 421, 422, 423 vagy 424! Rajta Pajtalilikék!
zakar zoltán béla
2023. január 12. 17:55
Egy petéjű klaviatúristák 23 -nál elfáradtatok?! Tovább! Reggelig még lehet 421, 422, 423 vagy 424! Rajta Pajtalilikék!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!