Itt az újabb balos belháború: Gyurcsányék már a spájzban vannak Újbudán

2022. december 01. 21:00

Hiába az ellenzéki képviselők tiltakozása, Újbuda DK-s polgármestere nem tágít: maga mellé vette a Gurcsány-pártba igazolt, korábban hivatali visszaéléssel vádolt Molnár Gyulát és Lakos Imrét.

2022. december 01. 21:00
null
Baranya Róbert

Áll a bál a XI. kerületben, miután a DK-s polgármester László Imre összerúgta a port a saját szövetségeseivel.

László pár napja jelentette be a Facebookon, hogy újraindul a 2024-es önkormányzati választáson, de nem is ez verte ki a biztosítékot az ellenzéki oldalon, hanem az, hogy ezzel együtt jelezte: a megkezdett munka folytatása más működést igényel. Ezért úgy döntött, kabinetfőnöknek kéri fel elődjét, Molnár Gyulát, az ő helyettesének pedig Lakos Imrét, a kerület egykori alpolgármesterét.

Bár az egykori MSZP-s, immár Molnár Gyula és a volt SZDSZ-es Lakos Imre politikai tapasztalata valóban megkérdőjelezhetetlen, nyilván nem véletlen, hogy rájuk esett László Imre választása, hiszen

ma már mindketten Gyurcsány Ferenc pártjában politizálnak.

Molnár, az MSZP korábbi elnöke még a 2021-es ellenzéki előválasztás előtt jelentette be meglepetésszerűen, hogy a DK színeiben indul a megmérettetésen. A szocialisták rögtön ki is zárták a politikust, aki egy évvel később már be is lépett Gyurcsányék pártjába. Molnár egyébként elbukott az előválasztáson. Lakos, az egykori SZDSZ-es alpolgármester – Molnár megbízható embere – pedig jelenleg a DK helyi elnöke.

Szakítanának a múlttal

László Imre ezzel a lépéssel gyakorlatilag betolta a DK „trójai falovát” az önkormányzatba, és ez bizony nem is tetszik a szövetségeseknek. A Momentum, a Párbeszéd, az LMP és az MSZP helyi képviselői egyenesen megdöbbentek a híren, majd közös levelet fogalmaztak meg, s

elfogadhatatlannak nevezték László Imre lépését, amely ellen a leghatározottabban tiltakoznak.

A levélben – amelyet Orosz Anna, a körzet momentumos országgyűlési képviselője osztott meg a Facebookon – hangsúlyozták, hogy az ellenzéki szavazók nem „nem a 2010 előtti világ visszaállításával bízták meg őket” , hanem az általuk képviselt új szemlélet megvalósításával. Ezért nyomatékosan arra kérték a polgármestert, hogy „ne nevezzen ki olyan személyeket a kerület vezetői közé, akiknek a személye megosztó az ellenzéki pártok politikusai, de különösen a szavazói körében, és akiket az újbudaiak már több ízben elutasítottak”.

A képviselők választás elé állították László Imrét: vagy eláll a tervétől  vagy kihátrálnak mögüle. Így „a polgármester mögött álló testületi többség biztosítását már a decemberi ülésen sem tudják garantálni.” A levelet Orosz Annán és a már említett Tóth Endrén kívül tizenegy helyi képviselő írta alá.

A polgármester azonban a jelek szerint nem hátrál. László tegnap szintén a Facebook-on reagált, azt hangsúlyozva, hogy a kerület érdekeit tartja szem előtt, ezért kérte fel az öt parlamenti ciklust megnyerő és két cikluson keresztül a polgármesteri posztot ellátó Molnár Gyulát. Mint írta Molnárt a tapasztalatait, tudását és kerületi elhivatottságát Újbuda fejlődésének szolgálatába képes állítani ma is.

László azzal is érvelt, hogy a kabinetfőnök személye soha, sehol nem volt politikai kérdés.

Ez egy bizalmi, szakmai pozíció, amelyre – a belső szabályok által felhatalmazva – adok megbízást a főtanácsadómnak – írta. Ezzel együtt arra kérte a tiltakozó képviselőket, hogy fogadják el döntését.

Bíróság előtt 

Érdemes még egy kicsit visszatérni a Molnár-Lakos tandemre, hiszen ők nem csak a XI. kerület élén, hanem a bíróságon is megfordultak együtt. A kerület korábbi vezetői ellen még 2011-ben emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség hivatali visszaélés miatt, amiért 

2006-ban pályáztatás nélkül akartak átjátszani egy Lágymányosi-öböl környéki területet egy cégnek.

A két politikust első fokon felmentették, ám a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla bűnösnek mondta k őket. Molnár Gyulát nyolc hónap letöltendő, Lakos Imrét pedig hat hónap felfüggesztett börtönre ítélték, a Kúria azonban végül felmentette a két politikus a vád alól.

Lakos Imre egyébként már volt egyszer László Imre kabinetfőnöke. Miután ugyanis a volt szabaddemokrata politikusnak nem sikerült mandátumot szereznie a 2019-es önkormányzati választáson, a polgármester maga mellé vette. Igaz, csak másfél hónapig töltötte be ezt a posztot, de ezért nem akármilyen fizetést tehetett zsebre. A Sétáló Budapest facebook-oldal állítása szerint

Lakos nyolc millió forintot kapott másfél havi munkájáért.

Lakos ezek után sem maradt munka nélkül tavaly ősszel Karácsony Gergely főpolgármester javaslatára a Fővárosi Közgyűlés városfejlesztési bizottságában kapott helyet.

Nyitókép: Molnár Gyula és Lakos Imre az ellenük hivatali visszaélés vádja miatt indult per harmadfokú tárgyalásán, a Kúrián 2014. május 20-án. Fotó: MITI/Beliczay László

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zolizolizoltan
2022. december 02. 08:45
Botrány! amit ez a két ember művelt a Kopaszi gáttal. Újbuda nem felejt.
syphax
2022. december 02. 06:04
"...Újbuda DK-s polgármestere nem tágít: maga mellé vette a Gurcsány-pártba igazolt, korábban hivatali visszaéléssel vádolt Molnár Gyulát és Lakos Imrét." VÉRSZAGRA GYŰL AZ ÉJI VAD....... (GYÜLEKEZZETEK CSAK GYÜLEKEZETTEK FIJÚÚÚÚG! ÉS NYOMJÁTOK KI EGYMÁS SZEMIT..AHOGYAN SZOKJÁTOK ESSZTET CSINYÁÁÁNI....NAGY-NAGY GYAKORLOTTSÁGGAL..FRANKÓN.....UGYI.)
MrStokes
2022. december 01. 21:42
Molnár-Lakos, kipróbált pénzügyi maffia......bírósági ítéletekkel. DK maffia épül az mszp nyomdokain. Ezek nem tanulnak.
Ólat a trolloknak
2022. december 01. 21:34
Jól fest a két jogállamista a vádlottak padján :-D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!