Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

Így (nem) vétózta meg Magyarország az Ukrajnának szánt közös uniós hitelt (videó)

2022. december 06. 13:57

Kiderült: nem volt magyar vétó a pénzügyminiszterek tanácsában.

2022. december 06. 13:57
null

Varga Mihály megvétózta a közös uniós hitelfelvételt, azaz, mégse vétózott, mert nem is volt szavazás. Mint ismeretes, ebből a hitelből finanszírozta volna az Unió az Ukrajnának nyújtott támogatást

Daniel Freund egyből meg is kommentálta az esetet

– jelentette ki Freund a közös hitelfelvétel kapcsán kimondott nemről, mivel a Politico szerint a vétó miatt halasztották el a döntést több uniós pénzről.

Közben pedig sajtóforrások szerint Macron és Scholz segítik Orbánt, hogy hozzájusson hazánk a nekünk járó pénznek.

FRISSÍTÉS

Cikkünk megjelenését követően a Pénzügyminisztérium közleményt adott ki a magyar vétót illetően. Mint fogalmaztak: 

A sajtóban tévesen megjelent hírekkel ellentétben az Ecofin keddi ülésén nem szerepelt napirenden Ukrajna 18 milliárd eurós támogatása

– közölte a Pénzügyminisztérium az MTI-vel. Hozzátették: minden ilyen állítás álhír.

Nyitókép: Twitter-képernyőkép 

Összesen 117 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bigbeeeee
2022. december 07. 15:36
"Az ukránok vérét meg az oroszok ontják." Válaszul arra, mikor az oroszok vérét ukránok ontották. Le kellene már számolni azzal az illúzióval, hogy ma született bárányokat támadott meg a gonosz farkas. Az ukránok azt gondolták, bármit megtehetnek. Elszámolták magukat, ami most rettenetesen sokba kerül nekik minden szempontból.
jánosbácsi
2022. december 06. 16:36
A Kárpátaljai magyarok érdekében történt!
SzaZo
2022. december 06. 15:59
Fogjátok már fel, hogy itt nem konkrét ügyek, vagy netán korrupció miatt szivatnak bennünket! Amíg az eu vezetése/parlament/stb sóhivatalban a judeo-bolsevik, kommunista, marxista, beteg pedofil állatok ülnek, addig a jobboldali kormány mindig rosszfiú lesz. Bármit is tesz! Ezek egyszerűen csak el akarnak pusztítani mindent, ami nem a saját fajtájukból való. A többi csak színjáték. Építik az új kommunizmust.
Palatin
2022. december 06. 15:53
Nagyon helyes, bölcs döntés. CSAK HELYESELNI LEHET.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!