Bár az orosz-ukrán háború kitörése utáni fél évben számos megszólaló temette a visegrádi négyek szövetségét, – különösösen, miután a házelnökök egy része lemondta a találkozót – azonban a csütörtöki kormányfői csúcson elhangzott nyilatkozatok nem erre utalnak.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök szerint a visegrádi együttműködés egy harmincéves sikertörténet, és azért jött létre, mert az volt a meggyőződésük az országoknak, hogy vannak közös érdekeik és számos közös álláspontjuk. Kiemelte: Ukrajna és Oroszország ügyében a stratégiai célokat illetően egyetértés van a V4-ben. Magyarország is azt gondolja, hogy Oroszország nem jelenthet fenyegetést Európa biztonságára, és fontos, hogy mindig legyen a NATO-tagállamok és Oroszország között egy szuverén Ukrajna, amely meg tudja őrizni a területi integritását.
Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő a Facebookon vette védelmébe a V4 szövetséget.
„A Visegrádi Csoport szilárd eleme az európai biztonsági struktúrának. Néhányan az utóbbi időben csak azon keresztül néztek ránk, hogy miben különbözünk. Mi viszont azért jöttünk össze, hogy arról beszéljünk, ami összeköt bennünket. A V4-ek ugyanis egy sok területre kiterjedő együttműködés nagyon fontos fóruma” – fogalmazott a lengyel miniszterelök.
Mateusz Morawiecki a Facebookon vette védelmébe a V4 szövetséget. „A Visegrádi Csoport szilárd eleme az európai biztonsági struktúrának. Néhányan az utóbbi időben csak azon keresztül néztek ránk, hogy miben különbözünk. Mi viszont azért jöttünk össze, hogy arról beszéljünk, ami összeköt bennünket. A V4-ek ugyanis egy sok területre kiterjedő együttműködés nagyon fontos fóruma" - fogalmazott a lengyel miniszterelök.