Magyar Nemzet: már van gyanúsított Cseh Katalinék botrányában

2022. november 19. 18:11

A NAV költségvetési csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt járt el egy férfival szemben, aki a Magyar Nemzet szerint az EP-képviselő családi cégéhez köthető egyik vállalkozás tisztségviselője.

2022. november 19. 18:11
null

Költségvetési csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Cseh Katalin családi cégéhez köthető egyik vállalkozás tisztségviselőjét – számol be a Magyar Nemzet, miután a lap megkeresésére válaszolt az ügyészség. Az adóhatóság tavaly nyár óta vizsgálódik a momentumos politikust is érintő ügyben, miután a nyomozók megállapították, a céghálózat tagjai gyanús körülmények között juthattak több milliárd forintnyi uniós pályázati pénzekhez.

Összehangolták a működésüket

Az ügyészség azt is közölte, a meggyanúsított férfi – akit nem vettek őrizetbe – panasszal élt. A vádhatóság tájékoztatott arról is, hogy a közölt gyanúsítás tárgya nem érint olyan céget, amely az európai parlamenti képviselő személyéhez köthető, azaz a lap szerint egyelőre nem a Pannónia Nyomda Kft.-t érinti a büntetőügy, amelynek Cseh Katalin az ügyvezetője is volt.

A momentumos politikus, valamint családja cégügyeivel tavaly nyáron az Anonymus-álarcos alak közlései nyomán kezdett foglalkozni a magyar sajtó. A hivatalos és más nyilvános adatok alapján arra lehetett következtetni, hogy a céghálózat tagjai működésüket összehangolva, szisztematikus módon pályáztak uniós pénzekre és

nyertek el gyanús körülmények között 4,8 milliárd forintot.

A Magyar Nemzet szerint a NAV szakemberei áttekintették a mintegy fél tucat vállalkozásból álló hálózat elmúlt években benyújtott uniós pályázatait. Több esetben azonos volt a cégek székhelye, fióktelepe, ügyvezetője, gyakran egyezés mutatkozott a beszállító személyét és a projekt megvalósításának helyszínét illetően is. A pályázatokban úgynevezett holografikus eszközök, illetve technológiák szerepeltek, és az adóhatóság nyomozói azt valószínűsítik, a céghálózat tagjai tíz pályázaton legalább részben ugyanazzal a fejlesztéssel vettek részt, két pályázatnál azonos eszközbeszerzés történt, s több pályázat esetében is azonos számlákat tüntettek fel az uniós pénzek felhasználásának igazolására.

A Cseh Katalinhoz köthető céghálót korábbi grafikánkban már felvázoltuk, mutatjuk: 

Nagyobb felbontásért kattintson jobb egérgombbal a képre, majd válassza a „Kép megnyitása új lapon” opciót!
Nagyobb felbontásért kattintson jobb egérgombbal a képre, majd válassza a „Kép megnyitása új lapon” opciót!

Jogsegélykérelmek Csehországba, Lengyelországba, Litvániába

Mivel az ügyekben egy cseh vállalat neve is előkerült, ezért a NAV korábban kezdeményezte, hogy – banki adatok, adóbevallások és szerződések beszerzéséért – az ügyészség forduljon jogsegélykérelemmel a cseh hatósághoz. A lap úgy tudja, a cseh hatóságok válasza a gyanút erősítheti.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal nemrég újabb jogsegélykérelmek kibocsátását kezdeményezte

Litvániát és Lengyelországot érintően.

Előbbit azért, mert a céghálózathoz sorolható Holotech Hungary Kft. részére értékesített gépek összeszerelésével megbízott litván állampolgár tanúkihallgatása szükségessé vált, aki információkkal szolgálhat a megbízásával, valamint a gépek összeszerelésével kapcsolatban.

Lényeges, hogy a Közbeszerzési Hatóság (KH) feljelentést tett a rendőrségen. Szerintük a Cseh-hálózathoz sorolható három vállalkozás úgy hangolta össze magatartását, hogy azzal megszegte a közbeszerzési szabályokat.

 

Tompos Márton megtette volna az első feljelentéseket az Integritási Hatóságnál

November 19-én indult el papíron, a kormány egyik legnagyobb vállalása az Európai Unió irányába, az Integritás Hatóság. Tompos Márton, a Momentum parlamenti képviselője, azonnal szerette volna tesztelni a hatóság működését, de még az épület sem volt kinyitva.

 

Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

 

Összesen 198 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugalom
2022. november 20. 09:49
Ezt az ügyet is 5 evig vizsgaljak, majd mindenkit felmentenek, mint cegledit, simont, stb! Hajrá komcsi vedők, bírók...
tevevanegypupu
2022. november 20. 07:14
Az egész Momentum úgy ahogy van gyanusitott, amennyi kárt okoztak, amellett Csehék négymilliárdja semmiség.
chief Bromden
2022. november 20. 07:08
Csalók hazudoznak az EP-ben? " több pályázat esetében is azonos számlákat tüntettek fel az uniós pénzek felhasználásának igazolására" Mikor mond már le?
balbako_
2022. november 20. 07:05
Ha nem ez a csaj az, akkor szart sem intéztek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!