Tompos Márton megtette volna az első feljelentéseket az Integritási Hatóságnál

2022. november 19. 15:20

A momentumos politikus öt ügyet szeretett volna bejelenteni a hatóságnál, de nem volt nyitva az épület. Fun fact: Cseh Katalin céges ügyeit persze nem szeretné vizsgáltatni.

2022. november 19. 15:20
null

November 19-én indult el papíron, a kormány egyik legnagyobb vállalása az Európai Unió irányába, az Integritás Hatóság. Tompos Márton, a Momentum parlamenti képviselője, azonnal szerette volna tesztelni a hatóság működését, de még az épület sem volt kinyitva. „A kormány bejelentette, hogy ma – november 19-én - indul az Integritás Hatóság, amely elvileg nagyon fontos munkát végez majd a korrupció ellen és lehet hozzájuk fordulni EU-s pénzek ellopása kapcsán. Úgyhogy én hoztam is nekik pár ügyet” –  mondta a Momentum politikusa, majd az Elios ügytől az Öveges Programig felsorolta az összes olyan állítólagos korrupciós ügyet, amelyekkel a párt az elmúlt időszakban foglalkozott. Érdekesség, a Cseh Katalinhoz köthető céges ügyek nem voltak a Tompos által sérelmezett üzelmek között, noha szombaton derült ki, hogy az ügyben rendőrségi gyanúsítás is történt már.

Már van gyanúsított a Cseh Katalinhoz köthető céges ügyekben

Költségvetési csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Cseh Katalin családi cégéhez köthető egyik vállalkozás tisztségviselőjét - számol be a Magyar Nemzet, miután a lap megkeresésére válaszolt az ügyészség.

(MTI-OS, Momentum Mozgalom)

Nyitókép: Tompos Márton/Facebook

Összesen 91 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Osztap Bender
2022. november 20. 06:27
Te tényleg azt hitted, hogy ezek az "integritást" vizsgálják majd és nem csak a fizetést felvenni járnak be az épületbe? Ma már szinte mindenki előtt világos, hogy ezek az újonnan létrehozott "hatóságok, stb." csakis az újabb és újabb csókosok anyagi igényeinek kielégítését szolgálják. No és mielőtt hisztizni kezdenél, hogy így a baloldal, úgy a liberálisok, elmondom, hogy a kommentet egy erősen jobboldali, de mindig a valóság talaján álló, magyar mérnök írta, aki ráadásul a kormány intézkedéseinek többségével egyetért. No ha tudsz, erre varrjál gombot!
pemete jakab
2022. november 19. 23:28
"A momentumos politikus öt ügyet szeretett volna bejelenteni a hatóságnál, de nem volt nyitva az épület. Fun fact: Cseh Katalin céges ügyeit persze nem szeretné vizsgáltatni." A hatalom ügyeit hányszor próbálták kivizsgáltatni belülről? Tiborcz (Elios) ügyében kivizsgálás vagy eltussolás volt? Az nem róható fel az ellenzéknek, amit a kormányoldal sem tesz meg. A magyar politika valósága: Magyarországon a mindenkori ellenzék korrupt, a mindenkori kormány meg korruptabb.
Pathfinder76
2022. november 19. 23:10
Szombaton nincsenek nyitva a hivatalok...
amca
2022. november 19. 21:13
Lassan megértem Mordehai Karcsit. Megnézte ezt a faxot ,és megírta a lét meg a tudatot. Ez a tschoró hajléktalan dplmás prli. Megitta alét. nemsokára leül kéregetni. Dobjatok neki 1 bélást.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!