Ez Ukrajna B-terve: Kijevben már arra készülnek, hogy a Fidesz nyeri a választásokat

Magyar Péter ukrán kémként azonosított szimpatizánsának „biztos információja” van arról, mit fognak tenni. És ezt egy podcastban el is mondta.

Grexa Liliána a kilenc éve kirobbant ukrajnai forradalom mellett a kilencven évvel ezelőtti holodomorra, vagyis a szovjetek által okozott nagy ukrán éhínségre is emlékezett.

Arról is beszélt, hogy a magyar Országgyűlés 2003-ban egy határozatban ítélte el a népirtást, amiért köszönetet mondott minden támogatónak.
Szólt arról is, hogy

az ukránok pedig nemcsak a megemlékezéskor gyújtanak gyertyát, hanem a harcokban elhunyt fiaikért, lányaikért is, de továbbra is harcolnak függetlenségükért.
Soltész Miklós, a Miniszterelnökség államtitkára a 20. század egyik legnagyobb tragédiájának, egyben egyik legnagyobb gaztettének nevezte a holodomort. A magyar Országgyűlés határozatban ítélte el a holodomort, de mindeddig csupán tizennégy ország parlamentje tette ezt meg – mutatott rá.
Soltész beszélt az ukrajnai háborúról, megismételve a külgazdasági és külügyminiszter szavait, miszerint Magyarország elítéli a katonai agressziót, kiáll Ukrajna szuverenitása mellett és humanitárius akció keretében segíti a menekülteket, valamint Ukrajnát.
Kijelentette azt is, hogy
így elnehezítik a segítségnyújtást is.
(MTI)
Nyitókép: Mandiner-archív