Baráti nyomásgyakorlás – így oktattak minket demokráciáról az amerikai nagykövetek

Az Egyesült Államok egy birodalom, birodalmi logikával működik, annak mentén érvényesíti érdekeit az egész világon, ellenségeivel és szövetségeseivel szemben egyaránt. Ehhez különböző eszközöket választ, a hollywoodi produkcióktól a technológiai újításokon át egészen a fegyverek alkalmazásáig. Ebbe a körbe tartoznak a mindenkori nagykövetek is, akiket ugyanakkor az aktuális elnök választ ki a feladatra, így jó eséllyel annak ideológiai és politikai elköteleződését osztják. Ebből fakadóan amikor republikánus az elnök és a fideszes a magyar miniszterelnök, általában jóval kevesebb a konfliktus, mint amikor nincs meg ez az együttállás. Most pedig nincs. Nagyon nincs.

És ebben nincs semmi újdonság. A rendszerváltozás utáni új, egypólusúnak látszó világrend kialakulás idején egy legendás alak, Mark Palmer székelt a budapesti Szabadság téren. A 2013-ban elhunyt diplomata az első szabad választás idején nem csinált titkot abból, hogy az SZDSZ-t preferálja az MDF-fel szemben, megkockáztathatjuk a durva beavatkozás emlegetését a magyar belpolitikai viszonyokba. Bár őt

Mező Gábor így írt róla: „Palmer tényleg megfordult mindenhol, ahol „zajlottak a dolgok”. CIA-s volt? Minden bizonnyal, mindemellett a „békés átmenet” és a „békés átmentés” egyik kulcsfigurája, az SZDSZ erős háttérembere, ahogyan azzal már szinte nyíltan kérkedett.”

Ezt pedig a szabaddemokrata Haraszti Miklós jegyezte le az egykori nagykövetről: „Kilépve a diplomáciai szolgálatból, üzletemberként Palmer hat volt kommunista országban indította el a független televíziózást (egyedül Budapesten akadályozták ezt meg).” Merthogy Palmer később beszállt volna az éppen induló kereskedelmi tévék világába, ami végül nem sikerült neki. Pedig akkor már 300 millió dolláros éves bevételt produkált a régiós médiabirodalma, ami körül – Mező cikke szerint – maga Bajnai Gordon is feltűnt. Aztán jóval később, 2009-ben Palmer rangos állami kitüntetésben részesült. Véletlen? Aligha.

Az első Orbán-kormány idején érkezett Budapestre Nancy Goodman Brinker, 2001 viharos őszén. „Aggodalmat kelt az a nyíltan antiszemita és idegenellenes érzület, amelyről Magyarországon hallok, különösen a politikai elit bizonyos köreiből” – vette elő az akkoriban a jobboldallal, illetve a kabinettel szemben a honi balliberális oldal részéről is gyakran hangoztatott antiszemita-kártyát az amerikai diplomata. Akadt, aki szerint ehhez egyenesen a kormányra készülő hazai ellenzék és holdudvara adta neki a hamis muníciót.

Ez az elhatárolódások kora, a náciveszély és a barna eső miatti aggódások ideje, amikor a nemzetközi térben az egyik legfőbb vád az volt Orbán Viktorral és eszmetársaival szemben, hogy kettős beszédet folytatnak, sőt, hallgatólagosan támogatják a zsidóellenességet.

Miután a honi baloldal, élén Gyurcsány Ferenccel pár éve összebútorozott a Jobbikkal, mindez szinte hihetetlenül hangzik, ám a kétezres évek elején az amerikai nagykövet is szívesen becsatlakozott a felelőtlenül és hazug módon antiszemitázók, az elszigetelt eseteket felnagyítók kórusába. A lényeg persze az volt, hogy a szuverenista hangokat pedzegető, a balkáni harcokhoz katonákat nem küldő magyar jobboldal is „érezze a törődést”. A Népszabadság egyébként kikérte a pártok véleményét Brinker meglátásairól, az MSZP és az SZDSZ pedig maximálisan osztotta a nagyköveti mondatokat a világon egyedülálló magyar idegengyűlöletről, s ezért főként az Orbán-kormány megengedő hozzáállását okolták. Nyilván.

Bár a 2002 és 2010 közötti időszakban sem pihentek az Egyesült Államok misszióvezetői, azért az „aggódást” sikerült lejjebb csavarni. Pedig a Gyurcsány-kormányok idején például az aktuális miniszterelnök gyakran kvaterkázott Putyinnal meg volt őszödi beszéd utáni tüntetéshullám és rendőri erőszak, no meg egyéb „nyalánkságok”. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a 2006 és 2009 nálunk állomásozó April H. Foley korántsem volt olyan kemény a Fidesszel szemben, mint egyes elődei és utódai, ám kiszivárgott jelentések szerint a gazdasági és morális válság megoldását egyaránt elvárta az azt okozó kormányzó pártszövetségtől, valamint az akkori ellenzéktől.

Amikor aztán a Fidesz-KDNP behúzta az első kétharmadot, jöhettek az igazi fejmosások. Eleni Tsakopoulos Kounalakis egy interjúban utólag részletesen elmagyarázta, mit kért tőle és csapatától Barack Obama Magyarország kapcsán. Amikor megkérdezték tőle, az USA 2010 után megpróbált-e beavatkozni, Kounalakis azt mondta, „Obama elnök nagyon elkötelezett volt”, ahogy a Fehér Ház és Hillary Clinton külügyminiszter is. „Mi a nagykövetségen egyik napról a másikra váltunk szakértőkké” – emlékezett a mostani baloldali kampányt (jó, egész pontosan a Mindenki Magyarországa Mozgalom) finanszírozó, Action for Democracy nevű NGO-ban szerepet vállaló exdiplomata. Nagykövet asszony című könyvében pedig ennél is részletesebben kifejtette tapasztalatait, alig leplezve ellenszenvét Orbánnal, illetve politikájával szemben. A honi balliberális nyilvánosság persze állva tapsolt a produkciónak.

Nem is csoda, hiszen a szerző szerint az „Alaptörvény elfogadása után több száz olyan törvényt hoztak Magyarországon, amelyek megkérdőjelezték a sajtószabadságot, az igazságszolgáltatás függetlenségét, elősegítették a szélsőjobboldali befolyás, az intolerancia erősödését, és a miniszterelnök köré koncentrálták a hatalmat”. Kounalakis alig bírta visszafogni magát, ám

Hasonlóképp az egyébként igen kedélyes Colleen Bell, aki például 2015-ben panaszkodott, mondván, Magyarország nem tett eleget a diverzifikáció terén. Értsd: nem vesz elég energiahordozót az Államoktól. Az egykori tévés producer aggodalmát fejezte ki a hazai adózási és szabályozási környezet miatt is, belengetve az amerikai cégek befektetéseinek visszafogását. Aztán jöhettek a „slágerek”: gond van a nacionalista, intoleráns retorikával, rendszerszintű a korrupció, sérült az alkotmányos fékek és egyensúlyok, a demokratikus intézmények helyzete, veszélyben a civil társadalom, továbbá gondok vannak a bíróságok függetlenségével (hoppá!). És még nem volt vége, kapott a migrációt elutasító orbáni politika és a Freedom House benyomásaira támaszkodva a sajtószabadságért is ki lett állva az USA küldötte részéről.

– érvelt a diplomata.

Kounalakis és Bell között még itt volt nekünk egy másik jó barát – André Goodfriend ideiglenes ügyvivőként ellenzéki tüntetésre járt, elment az akkoriban befolyásos Bitó-szalonba, illetve kitiltási botrányt menedzselt. A Magyar Nemzetnek a rendszerváltozás utáni amerikai befolyást bemutató cikksorozatából kiderül: a diplomata felesége is részt vett egy kormányellenes demonstráción.

Az csak később derült ki, hogy Goodfriend küldő országa, vagyis az USA nevében kívánságlistát is átadott a magyar kormánynak arról, mit és hogyan kellene változtatni a jogrendszerünkön. A Magyar Nemzet szerint a „beavatkozás révén egyértelműen a formális, illetve az informális ellenzék szerepét akarták erősíteni a – már másodszor – kétharmados többséggel megválasztott kormánytöbbség rovására”.

A Belléket követő David Cornstein jóval kellemesebb vendég volt – jegyezzük meg, ezek a Trump-adminisztráció, vagyis az együttállás évei! Csakhogy Joe Biden természetesen egészen más karaktert szánt a posztra, így itt van most nekünk a meleg- és emberi jogi harcos David Pressman, aki furcsa videóval üzenget jobboldali újságíróknak, a minap pedig épp bírákkal találkozott, s keveredett kínos magyarázkodásba az eset kapcsán.

Szögezzük le: az Egyesült Államok Magyarország szövetségese és partnere. Ettől még hazánkban is igyekszik gazdasági és politikai érdekeit érvényesíteni, amit jogunkban áll tisztelettel visszautasítani, ha az nem egyezik a mi érdekeinkkel. Sőt, egyenesen kötelességünk. Hiába próbálja meg a Nyugatnak évtizedek óta feltétel nélkül szalutáló honi balliberális tábor az ellenkezőjét erőltetni, a magyar érdekérvényesítés parancsa nem csak a szövetségesi rendszerünkön kívül esőkkel, hanem a (Colleen Bell kifejezését kölcsönözve) barátainkkal szemben is érvényes. A lekezelő kioktatásból pedig továbbra sem kérünk, hiába érkezik az egy modern birodalom korifeusai részéről!

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd