Perintfalvi Rita azt hiszi, Lackfi János versben védte meg

 Isten nem azért küldte el közénk fiát,
hogy jól szétszadizzuk, ő meg majd 
jól megválthasson minket vére árán.
Ez így kegyetlen játszma lenne.
Azért küldte el fiát, hogy velünk lehessen
testben is, hogy arca legyen, 
hogy szerethessük, hogy szerethessen,
hogy szólhassunk hozzá és szólhasson hozzánk, 
hogy kiszolgáltassa magát, 
akár meg is haljon értünk.
Úgy látszik, tényleg ilyen árat szabunk,
és neki semmi se drága,
ha már nekünk semmi se drága.
Az, hogy a keresztények 
kismillió egyházra szakadtak, 
megannyi seb Krisztus testén.
Hiszen az volt a vágya,
hogy barátai egységben legyenek vele,
és egységben legyenek egymással.
Az volt a vágya, 
hogy akik hozzá tartoznak,
azokat arról ismerjék meg,
mennyire szeretik egymást.
Vagyis ha nem tudom szeretni
a másik Krisztus-hívőt,
ha teológiai bunkósbotokkal ütlegelem,
ha azt terjesztem, ő maga a Sátán,
csak én vagyok makulátlan,
akkor egész biztosan nem Isten
szőlőjében munkálkodom.
(Jó tudni, hogy egyetlen szőlőtulajdonos
van még rajta kívül a szellemi dűlőkben,
az illető meglehetősen kétes alak,
drágán megkéri az árát rossz borának.)
Nem kell persze feleségül vennem a tesót,
nem kell bambán elfogadnom 
mindent, amit mond,
simán lehet, hogy egyes teológiai elvei
megfekszik a gyomromat, és egyes
teológiai elveim megfekszik a gyomrát.
Ettől még nem kell kaszával-kapával hitvitázni,
annak se vége, se hossza, se értelme.
Elég, ha együtt imádkozunk, dicsőítünk,
éneklünk, olvassuk az Írást vele, 
ahogyan lehet, nem bántva egymást. 
Saját kincseinkkel pedig foglalkozzunk
saját gyülekezetünkben, 
dehogy kell feladni ezeket!
Kedves dolog, ha elmegyek fiammal focimeccsre, 
akkor is, ha hidegen hagy a labdarúgás.
De butaság lenne a kedvenc bandáját 
hallgatni egész nap, ha utálom azt a zenét.
Krisztus testén sebeket ejtett 
a mi megosztottságunk, 
de ha tudunk egységben lenni,
nem erőltetetten és nem feladva magunkat,
akkor áldások fakadnak e sebekből.