Foglalkozni kell minden gyerekkel, hogy ezt elkerülhessük – igazságügyi szakértő az első kerületi késelésről

2022. október 12. 12:29

Kitanics Márkot a minapi budapesti késelés kapcsán kerestük meg. Az igazságügyi pszichológus szakértő fontosnak nevezte, hogy a pedagógusok fel tudják ismerni az előjeleket egy tanuló magatartásában.

2022. október 12. 12:29
null
Baranya Róbert
Baranya Róbert

Ahogy lapunk is beszámolt róla, hétfőn drámai jelenetek zajlottak az I. kerületi Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikumban: az egyik diák minden előzmény, nélkül tanóra közben nyakon szúrta a padtársát.

A támadót a gyorsan kiérkező rendőrök még a helyszínen elfogták.

A rendőrség hétfői tájékoztatása szerint a többször is megszúrt, 18 éves áldozat életveszélyes állapotban van. A szintén 18 éves elkövetőt még tegnap emberölés kísérlete bűntettének kísérletével gyanúsították meg, vallomást azonban nem tett. A rendőrségi tájékoztatásból további részletek derültek ki, így az, hogy a támadó táskájában kalapácsot és ollót is találtak. A Fővárosi Főügyészség kezdeményezte a bíróságon a fiatal letartóztatását, a bűnismétlés megakadályozásának elkerülése érdekében azzal, hogy a kényszerintézkedést az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben hajtsák végre.

Mindez arra utalhat, hogy az elkövetőnek pszichológiai problémái vannak. Egyes információk szerint ezért zaklatták a társai. 

Ilyen szélsőséges esetre még nem volt példa

Kitanics Márk igazságügyi pszichológus szakértő szerint sajnos várható volt, hogy előbb-utóbb történik egy ilyen eset, és

fel kell készülnünk hasonló helyzetekre a jövőben.

Az szakértő emlékeztetett: már korábban is volt példa erőszakos esetekre oktatási intézményekben, de ilyen mértékűre, ilyen szélsőséges eszközhasználatra még nem.

A társadalomban fellelhető szétszakítottság – legyen az egzisztenciális vagy akár erkölcsi – egyre erősebb, és ez leképeződik az iskolákban is – mondta a lehetséges előzményekről a Kitanics. Ráadásul nálunk is egyre jobban terjed az iskolai zaklatás. Nem meglepő, hogy aki ezeket a a helyzeteket nem tudja kezelni, az ilyen eszközökhöz nyúl – hangsúlyozta.

Mivel fel kell készülnünk hasonló esetekre, ezért nagyon fontos, hogy a törvényhozás igyekezett erre reagálni, és az iskolaőrök alkalmazásával új biztonsági struktúrát alakított ki. Sokat támadták ezt a döntést, de helyes lépés volt – véli Kitanics Márk. Nálunk még nincsenek detektoros kapuk az iskolákban, mint az USA-ban, de már nyugat-európai országokban is van rá példa és nem kizárt, hogy nálunk is megjelenik előbb-utóbb – tette hozzá.

Kitanics Márk szerint a pedagógusokat is fel kell készíteni arra, hogy felismerjék azokat a jeleket, amelyek feszültségre utalnak. Emellett pedig nagyon fontos az iskolapszichológusi hálózat megfelelő működtetése. Hiszen

ezek a gyerekek nem úgy kezdik, hogy késsel akarnak rátámadni az osztálytársukra.

Acting out

Bár vannak olyan személyiségek, akik ezt magukban hordozzák, ez az úgynevezett „acting out” magatartás. Ilyen az Összeomlás című filmből is jól ismert karakter, aki hosszú időn keresztül gyűjti magában a feszültséget, aztán egy apró inger hatására kirobban belőle minden, pedig senki nem gondolta volna róla, hogy ilyenekre képes.

Ez a magatartás nagyon nehezen felismerhető, de ha egy gyerekkel folyamatosan gond van, az iskola-pszichológusnak visszatérően foglalkoznia kell vele, és akkor ez is kiszűrhető. A pedagógusok és iskolapszichológusok feladata az is, hogy felismerjék a feszültséghez vezető zaklatásokat is és tudják kezelni a helyzetet – tette hozzá.

A 2020-ban indult iskolaőr program egyébként a visszajelzések alapján sikeres, eddigi mintegy félezer köznevelési és szakképzési intézményben működik, de idén nyáron további száznegyvenegy tankerületi iskola jelezte csatlakozási szándékát a programhoz.

Az iskolai erőszakról a rendőrség is folyamatosan tart előadásokat a diákoknak. 

Nyitókép: MTI Fotó: Komka Péter

 

Összesen 74 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sulammit
2022. október 13. 11:48
Már elnézést Márk, de a pedagógusokat nem kell külön felkészíteni, hogy felismerjék ezeket a jeleket, mert először is felismerik. Másodszor beszélgetnek a gyerekkel. Harmadszor jelzik a szülőfelé. Negyedszer megbeszélik az osztályban tanító kollégákkal, az iskolaigazgatóval is. Ötödször az iskola pszichológusával is. Ha súlyos az eset a gyermekvédelmissel. Sőt beutalhatja a szülővel egyetértve pszichiátriára is. Mivel minden pedagógusnak a pályafutása során alkalma van, - és egyre többször - magatartászavaros gyerekeket tanítani velük foglalkozni, ez legtöbbször az elvált szülők gyerekeinél fordul elő, nagy tapasztalatokra tesznek szert. Arról nem is beszélve, hogy szigorlatoznak pszichológiából. "Kitanics Márk szerint a pedagógusokat is fel kell készíteni arra, hogy felismerjék azokat a jeleket, amelyek feszültségre utalnak."
annamanna
2022. október 12. 23:44
"Egyes információk szerint ezért zaklatták a társai. Ilyen szélsőséges esetre még nem volt példa Kitanics Márk igazságügyi pszichológus szakértő szerint sajnos várható volt, hogy előbb-utóbb történik egy ilyen eset, és fel kell készülnünk hasonló helyzetekre a jövőben. Az szakértő emlékeztetett: már korábban is volt példa erőszakos esetekre oktatási intézményekben, de ilyen mértékűre, ilyen szélsőséges eszközhasználatra még nem." 1. Méghogy a késes támadó az áldozat, akit mások zaklattak? Az istenverte hülyebaromállatja cihológusát! 2. Nem volt ilyen szélsőséges esetre példa eddig? Akkor mi volt a győri tanárkéselés? És mi volt a kaposvári diákgyilkosság? Az istenverte hülyebaromállatja cihológusát! 3. Várható volt ilyen eset? Ki várta? Az istenverte hülyebaromállatja cihológus!
B_kanya
2022. október 12. 15:31
"Mondjuk lehetne ott kezdeni, hogy módosítjuk a Btk-t. Miszerint, igazoltatásnál a személyen található fegyverek, szúró/vágó eszközök mindegyike egyenként 5 év börtönt ér." Vagyis ha van nálam két olló és két kés, célszerűbb megölnöm a járőrt, mert azt megúszhatom és ha le is bukok, kevesebbet kapok. Okos.
Ferer
2022. október 12. 15:18
A késelő fiatalember mentális egészsége kérdéseket vet fel. Azonban egy kozepiskolai pedagógusnak aki 5 évet töltött egyetemen illenék többet tennie a diákok mentális, pszichés jóléti állapotáért. A tüntetések, önkényes polgári engedetlenségek egyre inkább elviszik a fókuszt arról, hogy mi a tanár feladata. A pedagógus oktasson, neveljen valamint a diákokért dolgozzon legeslegelsősorban.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!