Döntött a bíróság: Óbuda volt alpolgármestere is a rács mögött marad
Czeglédy Gergőt júniusban tartóztatták le. A nyomozó hatóság százmilliós vesztegetéssel gyanúsítja az óbudai korrupciós botrányban.
Sikkasztás és pénzmosás gyanújával kezdett nyomozásba a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda, ismeretlen tettes ellen – tudta meg a Mandiner.
Már a rendőrségnek is gyanús a bukott ellenzéki miniszterelnök-jelölt Márki-Zay Péter mozgalmához a kampány során érkezett milliárdok eredete.
Ahogy mi is megírtuk, az ügyben Tényi István szeptember elején tett közérdekű bejelentést tett a Fővárosi Főügyészségen, miután Márki-Zay Péter
az Action For Democracy szervezeten keresztül. A szervezet később összesküvés-elméletnek nevezte és tagadta, hogy beavatkozott volna a magyar választásba.
Ezt a később a Márki-Zay Péter vezette Mindenki Magyarországa Mozgalom által nyilvánosságra hozott elszámolás is alátámasztotta, a Kontra által készített és általunk is idézett összesítés szerint az USA-ból Márki-Zay Péterékhez
Ahogy a Mandiner először megírta, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda először feljelentés-kiegészítést rendelt el az ügyben, a jelek szerint viszont most már elég információ gyűlt össze a nyomozás megindításához.
Az ORFK Kommunikációs Szolgálata a Manidner kérdésére ugyanis közölte: az ügyben
Múlt héten Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője jelentette be, hogy az ügyben kezdeményezik a Nemzetbiztonsági Bizottság összehívást. Ahogy fogalmazott: „az elmúlt harminc év egyik legdurvább ilyen típusú politikai botrányával állunk szemben”.
Márki-Zay ugyanakkor azt mondta az ATV-nek, hogy nincs takargatnivalója. Ahogy fogalmazott, büszke arra, hogy szerinte ugyanúgy kapott a Mindenki Magyarországa Mozgalom támogatást Amerikából, mint ahogy megfogalmazása szerint Szent II. János Pál pápa Nyugatról támogatta a kommunista pártállam ellen küzdő lengyel Szolidaritás mozgalmat a 80-as években.
Nyitókép: .Márki-Zay Péter sajtótájékoztatót tart április 3-án. (Fotó:.MTI/Rosta Tibor)