Bepanaszolták Márki-Zayt az amerikai kampánypénzek miatt

2022. augusztus 30. 12:06

Tényi István tett közérdekű bejelentést.

2022. augusztus 30. 12:06
null

Még június közepén is érkezett több százmillió forintos támogatás az Egyesült Államokból Márki-Zayék számlájára – írtuk pár napja. Erről maga a volt miniszterelnök-jelölt beszélt egy podcastban.

Az adományról szólva Márki-Zay elmondta: „ennek a segítségével tudtuk kifizetni az kampány utolsó számláit.” Mint részletezte: „mi ebből fizettük a számlákat folyamatosan. A számlákhoz szükséges mértékben kaptunk még támogatást júniusban is.” Márki-Zay szerint úgy néz ki, hogy még marad is egy közel 100 milliós összeg „a több milliárdos kampány végén”, pedig a külföldi adományok után áfát, adót kellett fizetniük, és azt sem zárja ki, hogy még bírság, büntetés, pótlék is jöhet.

Emiatt tett közérdekű bejelentést Tényi István, aki felidézte, az adományok elszámolását hiányolta korábban Márki-Zay több egykori szövetségese. Gyanújuk szerint a fel nem használt pénzeket a mozgalom egyszerűen megtartotta. Emlékezetes, erre Márki-Zay úgy reagált, hogy minden forintot Orbán Viktor leváltására vettek igénybe és fognak felhasználni – írja kedden a Pesti Srácok.

Nyitókép: MTI/Rosta Tibor

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bagira
2022. augusztus 31. 00:35
Jelentsék fel ne csak kérdezzék beszéljenek róla .
nempolitizálok
2022. augusztus 30. 18:26
Helyes. De miért Tényi? Az államnak kellett volna, hivatalból.
bagira
2022. augusztus 30. 17:26
Közben Márki és társai választáskor külföldi ellenőrőröket hívtak be csalást megakadályozzák.
llnnhegyi
2022. augusztus 30. 15:11
Márki Zay Péter nem sánta kutya . Hazudik ,mint vízfolyás! Csal,lop, mint a DK/MSZP!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!