Egyre nyilvánvalóbb a külföldi befolyás az ellenzéki oldalon – elemző a Mandinernek

2022. szeptember 01. 18:00

A baloldal vélhetően azért vár minden támogatást és segítséget külföldről, mert olyan intellektuális válságban vannak, hogy saját erőből nem lennének képesek semmilyen politikai teljesítményre – mondta a XXI. Század Intézet vezető elemzője.

2022. szeptember 01. 18:00
null
Baranya Róbert
Baranya Róbert

„A balliberális oldalon egyre nyíltabban beszélnek a külföldi támogatásokról és már szinte nem is leplezik, hogy külföldi befolyás alatt állnak” – mondta lapunknak Márki-Zay Péter önleleplezése kapcsán lapunknak Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője. Megjegyezte, aki követte az ellenzéki választási kampányt, az mindezen már meg sem lepődik, hiszen láthatóan szinte szóról-szóra követték mindazt, amit az amerikai tanácsadók előírtak nekik. Az is előfordult szerinte, hogy még a vidéki kampányeseményekre is elkísérték a baloldal miniszterelnök-jelöltjét az amerikaiak.

„Szintén emlékezetes, hogy a »Hatalom a népé« című kampánydaluk is szó szerinti amerikai fordítás volt, ráadásul még a videóklippjük koreográfiája is megegyezett az eredetivel” – idézte fel. Hozzátette: „A legnevetségesebb eset talán az volt, amikor a kampány utolsó napjaiban a DatAdat segítségével angolról hibásan fordított, teljesen magyartalan sms-eket küldtek szét millióknak, hogy szavazásra buzdítsák az embereket. De minden kampányüzenetük, minden kampánystratégiájuk amerikai másolat volt, amelyet vélhetően az amerikai donorok szállítottak nekik”.

A kampányban is lehetett már tudni, hogy Bajnai Gordon az összekötő a külföldi pénzemberek és a magyarországi baloldal között, ezért is találkozott Márki-Zay Péter Londonban a korábbi baloldali miniszterelnökkel. Mindez Deák Dániel szerint rendkívül veszélyes, hiszen az történt, hogy

a magyarországi baloldal teljesen elveszítette a szuverenitását,

külföldről kapja a pénzeket és külföldről kapja a tanácsokat is.

„Értelemszerűen a külföldi donorok nem a baloldali politikusok két szép szeméért adnak dollármilliókat a hazai ellenzéknek, hanem vannak bizonyos követeléseik cserébe, olyan politikát várnak el a baloldali politikusoktól, ami megfelel a globális baloldal elvárásainak” – fogalmazott az elemző. Ezért nem támogatták korábban az illegális bevándorlás elleni harcot, a multik megadóztatását, de ezért támadták élesen a magyar kormányt amiatt, mert felszólalt az elhibázott és értelmetlen brüsszeli szankciók ellen.

Az elemző aláhúzta:

Ez egyértelműen külföldi beavatkozásnak minősül,

egyre látványosabb, hogy a baloldali pártok nem a magyar nemzeti, hanem a külföldi érdekeket tartják szem előtt.

Annak, hogy milyen üzenetet hordoz, hogy az ellenzék úgy néz ki, csak a külföldi támogatásokra építhet, elmondta:

„A baloldal vélhetően azért vár minden támogatást és segítséget külföldről, mert olyan intellektuális válságban vannak, hogy saját erőből nem lennének képesek semmilyen politikai teljesítményre, még ezzel a sok külföldi támogatással is igen gyenge politikát tudnak felmutatni.” 

A hazai milliárdosok közül is támogatták őket többen, ilyen volt például Bige László, ugyanakkor miután ő is látta a balliberális politikusok inkompetenciáját, a jelek szerint abbahagyta az érdemi támogatást, hiszen csak egy feneketlen kutat látott, amibe értelmetlenül önthette volna tovább a pénzt.

Hogy a jövőben hogyan alakulhatnak a külföldi ellenzéki támogatások, Deák Dániel azt mondta:

Kérdéses, hogy a negyedik kétharmad után fogják-e még tovább finanszírozni a balliberális oldalt külföldről, vagy elapadnak a pénzcsapok.

Az elemző szerint jelenleg abban a fázisban vagyunk, amikor a balliberális pártok és sajtótermékek egymással versengenek, hogy a következő választás előtt majd őket támogassák a külföldi donorok. Aki sikeresebb, láthatóbb lesz a jövőben, majd azt fogják pénzelni a továbbiakban is például az Egyesült Államokból. „Mindez oda vezet ugyanakkor, hogy a háború és a brüsszeli szankciók ügyében ezek a politikusok és sajtótermékek a továbbiakban sem fogják a magyar érdekeket – a béke fontossága, a szankciók elutasítása – képviselni és hangoztatni” – húzta alá Deák Dániel. 

Nyitókép: Fekete-Győr András, Jakab Péter, Márki-Zay Péter, Karácsony Gergely és Dobrev Klára 2021 október 23-án (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
trash5
2022. szeptember 01. 22:28
Dollármilliók meg akkor se lenne érdekes ha igaz lenne. orbán nem milliókat, hanen dolllármilliárdokat lop. Majd akkor szoljatok, ha az ellenzék legalabb tizedannyit kap külföldről mint amennyit orbán lop itthon az adófizetőktől meg az EU pénzekből. Csak a nemközszolgálati tévére 100 milliárd forint megy. Az kapasból 250 millió dollár. Évente!
veszettfejsze
2022. szeptember 01. 22:13
Odáig jutottam, hogy "elemző a mandinernek" :D :D :D Deák Dániel, mint elemző!! :D :D D :D :D D :D :D
Kamcsatka5
2022. szeptember 01. 21:49
Kinek volt ez kérdés? Régóta szégyelem magam, hogy a Fuggerék szarosgyurijaina magyar moslékok tísztogatják a valagát! Csak képzeljük el milyen lehet a valaga egy levendel palikának vagy a szarosgyurinak! Na képzeljék a moslékosain ezzel keresik a kenyerüket! Ezért hízott ilyen szép kövérre az újhüje, ettől szép a jávorszarvas, ezért okoznak impotenciát, pusztán ránézésre : katka, annácska, lamantin, helyrehozhatatlan herotot okozva!
cphgirl
2022. szeptember 01. 21:34
A kulfoldre menekult magyarokra gondolnak? Igen egyre tobben vagyunk. :D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!