Lebukás és tagadás: demokráciaféltők fenyegetik a magyar demokráciát

„Támogatásaink a demokratikus értékeket, a választásokon való részvételt és a választások tisztaságát célozzák. Célországainkban olyan szervezeteket támogatunk, amelyek pártoktól és választásoktól függetlenül élen járnak a demokráciáért folytatott harcban” – közölte a napokban az Action for Democracy nevű nemzetközi NGO, egyúttal „minden olyan vádat, amely a választásokba való külföldi beavatkozással kapcsolatos”, visszautasítottak.

Az ártatlanság bizonygatása, a Korányi Dávid vezette szervezet okfejtése persze érthető – hiszen ha bevallanák, elismernék, amit az elmúlt hetekben sikerült megtudni róluk a tevékenységük nyomán, azzal a magyar kormány lassan évtizede szajkózott figyelmeztetését igazolnák a külföldi beavatkozásról. Mondjuk így is. Nem mi mondjuk ezt, hanem például Schiffer András. A volt LMP-s politikus egyebek mellett ezt írta a (történteket persze másként látó) Karácsony Gergely főtanácsadójának igazgatásával ténykedő NGO-ról:

„Márki-Zay Péter vallomásának jelentősége jóval túlmutat holmi kampányfinanszírozási túlkapáson, és

Merthogy a volt ellenzéki listavezető volt szíves nyilvánosságra hozni, hogy az általa alapított Mindenki Magyarországa Mozgalom csaknem kétmilliárd forintos támogatásban (pontosítsunk: összesített adományban) részesült dollárban, részben az NGO közvetítésével. A barbatrükk abban rejlik, hogy az Action for Democracy „hivatalosan” tényleg nem a magyarországi választási kampányba invesztált, „csak” a választáson a kormányváltásért síkra szálló hatpárti ellenzéki szövetség első emberének csapatába. Aminek azért ily módon mégis lehetett némi köze a voksoláshoz. Ráadásul az MMM „civil” jellege addig is véleményes volt, hogy MZP egyáltalán bejelentkezett volna az előválasztási háziversenybe.

Az az állítás azonban a bőkezű, egy ideig a Karácsony Gergely-féle 99 Mozgalmat is a támogatói listáján feltüntető aktivista grémium részéről, miszerint csak olyan szervezeteket támogatnak, amelyek „pártoktól és választásoktól függetlenül élen járnak a demokráciáért folytatott harcban”, kifejezetten megmosolyogtató.

Elismerjük: a kapitális áprilisi bukta óta nem sürögnek a pártok az MMM körül, a hódmezővásárhelyi polgármester agymenései, illetve legújabb beismerése sem hozták egymáshoz közelebb a feleket, ám a mozgalom aligha lépett át a virtigli civil világba, miután továbbra is a kormányváltás politikai céljának teljesülésén ügyködik. Április előtt pedig kifejezetten a szűken vett politika terepén grasszált.

Hiába játszanak tehát a szavakkal: a Bajnai Gordon által mentorált Korányi NGO-ja igenis anyagi erőforrásokat csatornázott Magyarországra a kormányváltás elősegítése érdekében, ráadásul Márki-Zay szíves tájékoztatása szerint eközben amerikai tanácsadók is segítették az ellenzék kampányát. A Főpolgármesteri Hivatal üdvöskéje korábban is olyan illusztris figurák körében forgolódhatott, mint a Rockefeller elnök-vezérigazgatója, a Citigroup elnöke, Soros György, Nancy Brinker volt budapesti amerikai nagykövet vagy éppen Charles Gati politológus.

A Soros-szervezetek által is dotált, itthon a Partizánt is segítő German Marshall Fund jóvoltából kapott ösztöndíjat, megjárta az Atlantic Councilt, ahogy European Council on Foreign Relations (ECFR) nevű külpolitikai lobbicsoportot is.

Schiffer felteszi, majd meg is válaszolja a kérdést: Korányi mellett kik is azok az „aggódó civilek”, akik a globális szervezetet fémjelzik? Az Action for Democracy boardjának tagja Chris Maroshegyi, a Facebook-ot birtokló Meta stratégiaalkotója, a tanácsadó testületet pedig az a Soros-szervezetekben is megfordult Kati Marton egykori újságíró vezeti, aki a minap épp Budapesten aggódott a demokráciáért Karácsonyék meghívására.

Ugyancsak tag Timothy Garton Ash, aki az ECFR-nek is a tagja, és rendszeres vendég az Atlantic Council fórumain, akárcsak a szintén tag Anne Applebaum. A tanácsadók között Schiffer szerint talán a legnevesebb Wesley Clark nyugalmazott tábornok, akivel Márki-Zay a választási kampány finisében konzultált, nem mellesleg egyik fő felelőse volt az 1999-es jugoszláviai NATO-bombázásoknak. Ott van még a szintén nem éppen Orbán-rajongó „történelemtemető” Francis Fukuyama, illetve – a teljesség igénye nélkül – Evelyn Farkas, aki az Obama-adminisztrációban volt helyettes államtitkár a Pentagonban, majd vezető munkatárs a German Marshall Fundnál és az Atlantic Councilnál. Utóbbi kapcsán idézzük a kormánypártisággal bajosan vádolható Mércét: a Márki-Zay-kampány a „CIA-től és a Morgan Stanley-től kézfogásnyi távolságra lévő külföldi szervezetektől” fogadott el támogatást.

Ennyiből is látszik, hogy az „aggódók” komoly múlttal, befolyással és ideológiai alapállással rendelkeznek, továbbá a nevezett szervezetek révén egy valóban nemzetközi, alighanem tőkeerős hálózatot alkotnak. A donorok között pedig a legtöbbször feltűnik a magyar kormány „mumusa”, Soros György.

MZP szíves közlése nyomán tehát ismét, sőt, most először talán a leglátványosabb módon

Csakhogy amit ők csinálnak, az bizony kőkemény politika, világlátásuk pedig, amit az Action for Democracy által megjelölt „csataországokban” szerény eszközeikkel érvényesülésre juttatnának, finoman szólva sem egyezik az Orbán-kormány által vallott szuverenista és családcentrikus agendával. Sőt. Annak éppen az ellenkezője.

Vagyis amikor egy ilyen profilú, erős hazai kötődéssel is bíró NGO anyagi és egyéb erőforrásokat szán Magyarországon egy általa civilnek, valójában politikainak mondható cél megvalósítása, nevezetesen a „demokrácia érvényesítése” érdekében, akkor bizony a hazai belpolitikába való külföldi beavatkozás esete forog fenn. Pont.

A mindezek nyomán kirajzolódó képet csak erősíti, hogy a hazai balliberális oldal különböző aktorai 2010 óta mintha kifejezetten szorgalmaznák ezt a műfajt. Szinte állva tapsolnak, amikor egy nemzetközi szervezet elmarasztalja, uniós intézmény megbünteti Magyarországot. Saját teljesítményük hiányát a külső támasszal pótolnák ki – tizenkét év óta azonban nem igazán működik ez a recept.

Bár olykor akadnak a nemzeti alapú politizálás kipróbálása mellett kardoskodók a baloldalon, egyelőre ők a kisebbséget jelentik – ráadásul az ismét ellenzéki domináns szerepre „készülő” Gyurcsány-formáció önmagát tüntetőleg a „legeurópaibb pártként” aposztrofálja, ezzel is nyomatékosítva a globalista hangsúlyt.

A nemzetközi fórumoknak való megfelelési kényszer tehát nem igazán csillapodik, cserébe érkezik a támogatás. Hiába – ám ez nem csökkenti a jelenség súlyát. Márki-Zay Péter eközben inkompetenciájával – a legelutasítottabb honi politikus, Gyurcsány Ferenc mellé felzárkózva – nem csak a magyar demokráciára leselkedő veszély beazonosításában ad ezúttal érdemi segítséget, hanem riasztó ténykedésével lassacskán kvázi a kétharmad egyik legfőbb támasza lehet.

Nyitókép: Karácsony és Márki-Zay a baloldali előválasztás második fordulója után (Fotó: Orosz Anna/Facebook)