Halló, uraságék ott fent!
Ha már fékevesztett, hazug módon dicsőítik magukat a nemzeti tragédiát okozó Covid járvány (félre)kezelése okán, most, hogy itt van a küszöbön egy nagyon súlyos influenza járvány, nem kellene megszólalni?
„Készüljetek!” – írta a Fidesz frakcióvezetője közösségi oldalán.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, szeptember 21-én és 22-én Balatonalmádiban ülésezik a Fidesz és a KDNP frakciója.
A munka már javában folyik, erről osztott meg egy képet Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője, amelyen Orbán Viktor, Rogán Antal és Gulyás Gergely társaságában látható.
A felvételhez a fideszes politikus azt írta kísérőszövegként, hogy
„Készüljetek!”
Vélhetően ezzel Gyurcsány Ferenc elmúlt hetekbeli üzengetésére utalt, amelyről pénteken hullott le a lepel, hiszen kiderült, hogy Dobrev Klára vezetésével az ellenzék árnyékkormányt hívott életre.
Időközben Orbán Viktor is beszámolt egy fotó erejéig a kihelyezett ülés történéseiről közösségi oldalán.
A miniszterelnök azt írta a Facebook-bejegyzésben, hogy „a brüsszeli szankciók energiaválságba sodorták Európát.
A Fidesz-KDNP frakcióval azon dolgozunk, hogy megvédjük a magyar embereket az energiaválság következményeitől!”
– húzta alá a kormányfő.
Nyitókép: Kocsis Máté Facebook-oldala