Migráns késelt Németországban: egy szíriai férfi támadt rá egy jegypénztárosra Dortmundban

„Egy buszjegy meghosszabbításáról” vitatkoztak, az 56 éves alkalmazottat életveszélyes sebekkel szállították kórházba.

Hivatalos személy elleni erőszak miatt tettek feljelentést.
Hétfőn benyújtották, majd egy nappal később kedd délután a kormány el is fogadta Semjén Zsolt új KATA-törvényjavaslatát, írja a Telex. A törvényjavaslat, és annak gyors parlamenti lezavarása spontán demonstrációhoz vezetett: több ezer tiltakozó gyűlt össze kedd délelőtt a Parlament előtt, majd a Margit hídhoz vonultak, hogy elfoglalják azt.
Hangsúlyozták: néhány óra múlva a rendőrök kiszorították őket a hídról, hogy a közlekedés helyreálljon, és eközben történt egy összetűzés, amiről helyszíni tudósítójuk azt írta korábban: a híd közepén dulakodás tört ki egy tüntető és a rendőrök között, és közben kiesett a tár az egyik rendőr pisztolyából. A dulakodó férfi felkapta és arrébb dobta, mire több rendőr a földre teperte, majd rendőrautóban elszállították.
Ezzel kapcsolatban a Telex kérdéseket küldött a rendőrségnek, ahonnan a következő választ kapták: „a Készenléti Rendőrség munkatársai 2022. július 12-én 20 óra körül a Margit hídon
intézkedtek egy férfivel szemben, aki az egyik rendőrt két alkalommal fejen rúgta, egy másiknak az egyenruháját rángatta, és őt is megpróbálta megrúgni.
Közben belekapaszkodott a rendőr póttárat tartó tokjába, majd a kieső tárat felvette és arrébb dobta. A férfival szemben testi kényszert és bilincset alkalmaztak, majd előállították a BRFK II. Kerületi Rendőrkapitányságra. Hivatalos személy elleni erőszak miatt feljelentést tettek ellene az ügyészségen.”
Fotó: Cseh Katalin, a Momentum EP-képviselője a kisadózó vállalkozók tételes adója (kata) módosítása ellen tiltakozók demonstrációján a Margit híd pesti hídfőjénél 2022. július 12-én. MTI/Balogh Zoltán