A baloldalnak az antiszemitizmus elleni küzdelem pusztán politikai fegyver – Szánthó Miklós a Mandinernek

***

A náci fajelméletet és a vészterhes időket emlegetik egyesek Orbán Viktor tusványosi beszéde kapcsán, a Mazsihisz is tiltakozott, Hegedüs Zsuzsa lemondott. Jogos a félelem?

A félelem, sőt, a felháborodás jogos – már a balliberális hergelés, illetve az annak bedőlő pánikreakciók kapcsán. A miniszterelnök Európában valóban szokatlan őszinteséggel beszélt arról, hogyan mossa össze éppen a neomarxista, magát progresszívnek hirdető oldal a multietnikus és multikulturális jelleget. Pontosan arra világított rá Orbán Viktor, hogy sokan hazug módon úgy intik csendre, sőt, úgy próbálnak bűntudatot kelteni az európai kulturális közösséget védeni igyekvőkben, hogy azt mondják: „mit beszéltek ti itt a migráció ellen, ti is migránsok voltatok valamikor!” Holott ez egy ordas hazugság. Szándékosan egyenlőségjelet tesznek Európa azonos kulturális hagyományokat magáénak valló, többféle népből álló jellege, valamint a zsidó-keresztyén kultúrkörön kívülről tömegesen érkező, a mienktől gyökeresen eltérő szokásokat magukénak valló népcsoportok pár évtized alatt történő beáramoltatása közé. Az Orbán által is említett „ideológiai csel” része ráadásul, hogy

Kifejezetten arra irányul – erről szól sok esetben a politikai korrektség vagy az „etnikai érzékenyítés” is –, hogy mi tagadjuk meg, rejtsük el kulturális-történelmi gyökereinket, tradíciónkat, nehogy azok nyíltszíni megvallásával megsértsük a bevándorlókat, míg utóbbiaknak „természetesen” garantálni kell mindazon szabadságjogokat, melyek egyébként az itteni természetjogi gondolkodás gyümölcsei.

Ez eddig igaznak, de erősen elvontnak tűnik.

Az eszméknek következményeik vannak. Az stratégiai veszélyeket rejt magában, hogy a „multikulti” jegyében ide áramló néptömegek – hozzáteszem, a maguk részéről végül is reálisan – azt érzékelik, hogy nincs is olyan, hogy „európai kultúra”, amihez akalmazkodni, amibe integrálódni kellene. Cserébe viszont adott egy olyan liberális emberi jogi keret, ami számukra lehetőséget kínál, hogy ne csak egyénileg, hanem mint közösségek is intaktak maradjanak. Ennek eredményei a párhuzamos társadalmak és a no-go zónák Nyugat-Európában. Scrutonnak volt igaza: a baloldallal alapvetően az a baj, hogy illúziói vannak az emberi természetről, és úgy gondolják, hogy erényeiket igazolja, ha terjesztik ezeket az illúziókat. Ezért bárki, aki megfúrja az illúziókat, nem csupán ünneprontó, hanem veszélyforrás. Például Orbán Viktor is.

A kritikusok mégis minimum azt mondják, hogy ilyen kifejezéseket „nem illik” használni a 21. században. Sőt.

Csalfaságban és önelégültségben a baloldal tényleg verhetetlen. Tényleg azok jönnek most ezzel, akik vidáman indultak el közösen egy olyan Jobbikkal, melynek elnökhelyettese zsidók listázásáról beszélt pár éve, a dicstelenül megbukott elnöke meg arról, hogy zsidó vezetők maguk gerjesztik az antiszemitizmust, hogy utána abból profitáljanak? Akik beálltak a judapestező és tetűhintásozó Bíró László mögé? Akiknek belefért Z. Kárpát karlendítése? Akik mint kis ügyetlen csúszkálásnál, laposan félrepillantottak, mikor Márki-Zay a kampányban niggerezett meg arról beszélt, hogy ő tudja, hány zsidó van a Fideszben? Tényleg ők beszélnek arról, mi illik és mi nem?

Hazudnak reggel, éjjel meg este. Az igazán szomorú a dologban az, hogy mindez annak ékes bizonyítéka, hogy számukra a rasszizmus és az antiszemitizmus elleni küzdelem pusztán politikai fegyver, semmi több, nulla erkölcsi tartalom.

Ha nem ez, akkor mik voltak a legfőbb üzenetei a beszédnek, és mit mutatnak egyébként a reakciók?

Ahogy néztem, a beszédet követő első pár órában a balos fake news-gyár még nem is fedezte fel magának a „fajelméletes” részt beszédből – annyira nagyívű, számos geopolitikai és stratégiai szempontot egybefogó keretezés volt az, hogy nem találtak rajta azonnal fogást. Nehezen is lehetne, mert a helyzetleírás – azaz, hogy ha nagyon gyorsan nincs valami irányváltás, tovább folytatódik a Nyugat globális térvesztése – és az arra a magunk számára kínált recept – legyünk lokális kivétel a globális recesszió főszabálya alól – nehezen vitatható. Ha jobban belegondolok, hogy miért van most ez az egész hisztéria a beszéd körül… szerintem a baloldal nem pusztán frusztrált Orbán Viktor miatt, hanem kisebbrendűségi komplexusa van. Beleőrülnek a valóságba: abba, hogy a bokájáig sem érnek fel. Hogy sem itthon, de nagy valószínűséggel a világon sincs még egy olyan gyakorló politikai vezető, aki a napi adok-kapok kezelésén túlmenően csípőből tud hihetetlen éleslátassal felvázolni geostratégiai összefüggéseket, és azok alapján kormányozni országát a jó irányba. Nem értik, nem érthetik, mert a nagykönyv szerint a jobboldal mucsa, lábszag és szűklátókörűség.  Ezért mérgesek ránk, a világra, de igazából legfőképpen önmagukra. Nem többért és nem kevesebbért.

Fentiek kapcsán azért előjön a kérdés, hogy a Nyugathoz tartozik-e még Magyarország, vagy a Kelethez közeledünk?

Pontosan azért, mert a 21. században teljesen új, a „legglobálisabb” dimenzióba lépnek a geopolitikai viszonyok, a „Magyarország a nyugattal vagy a kelettel van-e?” kérdések kevésbé lesznek relevánsak. Egy régi történelmi tapasztaltot kell újratanulni, ez pedig az, hogy Magyarországnak Magyarországgal, önmagával kell lennie.

Ma Magyarországnak az az érdeke – és ez még szerintem jó ideig azért így lesz –, hogy az Európai Unió és a NATO tagja legyen, de ugyanúgy, ahogy számos más ország, egyes kérdésekben, legyen az külkereskedelem, tőkebefektetések, vagy energiaügy, fenntartson más kapcsolati alternatívákat is. Az EU tagjai vagyunk, ez mindenkinek kölcsönösen előnyös, de ettől még ha egy brüsszeli irány vagy döntés szembemegy a magyar érdekkel – például energiaszankciók vagy a háború eszkalálása kapcsán –, azt nem szabad támogatni. Nem azért vagyunk az Unió tagjai, mert „ez az Európa Unió és pont”, hanem mert a tagság nekünk jó. De addig jó, amíg a mi érdekünket szolgálja.

Ebből sokan azt a következtetést vonják le, hogy az elvi elkötelezettség hiánya miatt „oroszbarát” a kormánypolitika.

Az „oroszbarátságon” csak nevetni tudok – mintha épp a magyar jobboldal ne szenvedett volna eleget moszkvai póráz alatt, amikor az MSZP jogelődje volt az állampárt és a KISZ KB egyik vezetőjét Gyurcsány Ferencnek hívták. De az is mókás, hogy a nagyhatalmak mindig idealista külpolitikáról szónokolnak, aztán a cselekvésük mindig realista. Nekünk is az érdekeink alapján kell eljárni „keleti vonalon”: a háború Magyarország számára rossz, aki azt agresszorként kirobbantotta, ártott hazánknak. De erre nem az a válasz, hogy csináljunk olyan szankciós mechanizmusokat, melyek következményeként nekünk kell visszafognunk a gázfogyasztásunkat, miközben Oroszországot Kína ölelésébe lökjük, vígan eladják máshol nyersanyagait, mi rövid távon tüdőn lőjük magunkat, középtávon meg tovább folytatódik a hatalmi térvesztésünk.

nyitókép: Földházi Árpád