A kutatás eloszlatja azt a tévhitet is, mely szerint az ellenzéki előválasztás döntően befolyásolta a fiatalok pártpreferenciáit, és sikeresen mozgósította a kormánykritikus első szavazókat.
A 18–21 évesek mintegy hattizede (58 százalék) jelentette ki, hogy már jóval a választások előtt eldöntötte, melyik pártra fog szavazni. A válaszadók kevesebb mint egyötöde (18 százalék) nyilatkozta, hogy az előválasztási kampány során hozta meg a döntést; és nagyjából ugyanennyien (17 százalék) mondták, hogy a választási kampány alatt érlelődött meg bennük, kire fognak szavazni. A megkérdezett első választók 71 százaléka nyilatkozta, hogy részt vett a választásokon, ami szinte megegyezik a 70,2 százalékos hivatalos belföldi részvétellel.
Fotó: MTI/Molnár Edvárd