Hiába, a kommunizmus nem vész el, csak átalakul.
Gyurcsány Ferencék készülnek. Hogy pontosan mire, azt az exkormányfő nem árulja el szombati Facebook-posztjában, de miután arról delirál, hogy Orbán Viktort legyőzi majd a „valóság”, és hogy iszonyatos lesz az „ébredés”, nem hagy sok kétséget afelől, hogy visszamászna a hatalomba. Mégpedig a Covid, a háború, a szankciós politika negatív hatásai és az egész világot sújtó infláció okozta válságon felkapaszkodva.
Valami ilyesmivel fenyegetőzött – a hatpárti balos roncsbrigád kapitális választási buktáját MZP nyakába varró – Jakab Péter is még áprilisban, mielőtt saját pártja, a Jobbik küldte el a krumplihegyen túlra. A higgadtabb ellenzéki politikusok és megmondóemberek a bukta után inkább önvizsgálatba, elemzésbe fogtak, mondván, csak jól csinálhat valami a Fidesz-KDNP, ha hárommillió választópolgár szavazott a folytatásra. Ahogy az ellenzéki hibákat, így az érvényes ajánlat és a hiteles listavezető hiányát, az „orbánozás” értelmetlenségét és a vidéki pártmunka elmaradását is érdemes volna számba venni – javasolták néhányan. De nem Jakab és Gyurcsány!
Utóbbi most lényegében azzal fenyeget, hogy
Legalábbis most erre készülnek.
Gyurcsánynak még ahhoz is van képe, hogy saját kudarcos kormányzására és válságkezelésére emlékeztessen. Pedig ha valami „odavert” az országnak, az az állítólagos szakértelmére oly büszke, 2010 előtti kabinetek által is bevallottan fájdalmas megszorítások. Bércsökkentés, adóemelés, növekvő rezsiköltségek, infláció, ezzel együtt megszaladó államadósság és elképesztő kitettség a külföldi tőkének – ezzel feküdtünk és keltünk évekig. Ehhez képest ma bármilyen viharfelhők is gyülekeznek az önsorsrontásba merülő Európa, s benne hazánk felett, a lakosságot a hatalom közvetlenül továbbra sem terheli. Sőt. Az extraprofit megadóztatásával igyekszik a nagyvállalatokra és a multikra hárítani a büdzsé rendbetételét.
Ez egy nagyon más recept, mint a baloldalé, még akkor, ha az infláció és az adók részleges továbbterhelése valamennyire mindenki számára érzékelhetővé teszi a válságot.
Gyurcsányék tehát már készülnek. Miután a választópolgárok nem is oly rég ismét úgy döntöttek, nem kérnek sem a DK-ból, sem a szövetségeseiből, s Gyurcsány Ferenc továbbra is az egyik legelutasítottabb politikus, most mégis úgy gondolja, hogy ha azok a bizonyos külső körülmények (értsd: brüsszeli nyomás és/vagy világgazdasági válság) lehetővé teszik, visszakéredzkedne az ország vezetésébe. Nem demokratikus úton, nem a saját teljesítménye jogán, nem azért, mert jobban csinálná, mint Orbán Viktor, hanem mert a világ összeomlana felettünk, elsöpörve a jelenlegi kormányt. Valahogy így kerültek hatalomba annak idején a nyilasok és a kommunisták is, bizonyos külső körülmények és erők segítették őket is – a jelek szerint az elképzelés nem veszett ki a mostani baloldalból sem.
A minap azt üzente, ma ellenzékinek lenni „hazafias kötelesség, cselekvés, tett”. Szerintünk ellenzékinek lenni a választópolgárok döntése nyomán előállt állapot, ami ugyanakkor nem ment fel az ország sorsának jobbításának felelőssége és a konstruktív javaslattétel kötelessége alól. Csakhogy ennek kevés jelét látjuk az inkább megint önmagába és B kategóriás protest-politizálásba merülő ellenzék részéről.
Egy demokrata nem valamiféle külső beavatkozás nyomán szeretne kormányra kerülni, hanem úgy, hogy igazolja: jobb ajánlata, programja, elképzelése van az adott ország sorsának alakítását illetően. Gyurcsányéknak ilyen továbbra sincsen, ráadásul annak idején bizonyították is, hogy a gyakorlatban mire (nem) képesek.
Vegyük hozzá, hogy
ami még inkább igazolja, hogy a Gyurcsány-féle társaság, illetve a vele és egymással is pörölő politikusok akkor sem lennének alkalmasak a történelmi kihívások kezelésére, ha az emberek valamiért bennük látnák a megoldást. Csakhogy jelen állás szerint sem a kormányzóképesség, sem a társadalmi támogatottság nincs meg az ellenzéki térfélen, ahogy a kormányzat teljesítményével szembeni lakossági elégedetlenség sem látszik kibontakozni.
Persze ahhoz képest, hogy a korábban egy közvéleménykutató cégnél dolgozó Karácsony Gergely kaján mosollyal és furcsa magabiztossággal értekezett a kormányváltásról alig pár nappal április 3-a előtt, Gyurcsány Ferenc perverz optimizmusán már meg sem szabadna ütköznünk. Az őszödi „igazmondó” felfogása és politikai gondolkodásmódja azonban – túl azon, hogy még mindig a legdörzsöltebb aktor az ellenzéki oldalon – még mindig tud kisebbfajta meglepetést okozni. Hogy valakinek ennyiszer üzenjék meg az emberek, nem kérnek belőle, mégis a vezetőjük szeretne lenni, nos, ez alighanem a „felsőbbrendűségi komplexus”, a kitartás és az önimádat szürreális elegye.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd
Egyre távolodik egymástól az Egyesült Államok és az Európai Unió. Előbbi ráadásul egy merőben új kontinens képzel el, ahol egyes országokkal működne csak szorosabban együtt.
Magyar Péterék még mindig tagadják, pedig egyre nyilvánvalóbbnak tűnik, hogy brutális megszorítócsomaggal készülnek a választásra. Az európai Unió elitjének megfelelő adóemelés minden magyar ember életét megnehezítené. Az önét is, bárkire tervez szavazni jövőre.
Nagy Ervin az „unalmas” Bajnai-korszakot siratja, azt az időszakot, amikor családok százezrei szenvedtek megszorításoktól. Jövőre Magyar Péterrel ugyanez térne vissza.
A műsor kritikus és szatirikus hangnemben vizsgálja, hogyan épül fel a „slim fit messiás” narratívája, miközben egyre több politikai ellentmondás kerül felszínre.
Kiszivárgott felvételen nosztalgiázik Nagy Ervin 2009 „nyugalmáról”. A Tisza-adócsomagja pontosan azt a brutális megszorítási korszakot hozná vissza.
Deák Dániel elképzelhetőnek nevezte a választási együttműködést Magyarék és a baloldal között.
Ha kicsit pontosabban játszik, szorosabb meccset is vívhatott volna közismert ellenfelével.
A forrásokat valahogy meg kell oldani, különben Ukrajna még rosszabb helyzetbe kerül a tárgyalások során.
