Veszélyben a 13. havi nyugdíj! Rémes, Magyar Péter tényleg mindent elvenne az idős emberektől?
Petschnig Mária Zita Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon korábbi tanácsadója volt.
A baloldal vezére bejelentkezett a miniszterelnöki posztért. Állítása szerint megtanulta 2002 és 2006 leckéjét, valamint 2022 más természetű leckéjét is.
Gyurcsány Ferenc hosszadalmas Facebook-posztban jelentkezett be a miniszterelnöki posztért. A volt miniszterelnök leírta, hogy ők megtanulták a leckét, „2002 leckéjét, 2006 leckéjét, és 2022 más természetű leckéjét”.
Kifejtette, hogy 2002-ben a kormányra készülő ellenzék Medgyessy Péter vezetésével sokat ígért. Elmondása szerint
bár megnyerték a választást, de „a pénzdagály utáni pénzapály felőrölte a kormány népszerűségét” ami elvezetett a kormány bukásához.
Gyurcsány felidézte, hogy a következő kormányt már ő vezette. „A 2008-as világgazdasági válság más történet. A bajok okozói nem mi voltunk. De mert sérülékenyek voltunk, nekünk jobban fájt, mint a legtöbbeknek.
De cselekedtünk, keményen, tisztességesen. Még akkor is, ha akkor az a lemondásomhoz vezetett.”
Bejegyzését azzal zárta, hogy szerinte nem kétséges, Orbán Viktor veszíteni fog. „A valóság megmutatja, ki az úr a háznál. És nem Orbán. Iszonyatos lesz az ébredés” – fogalmazott.
„Készülünk” – tette hozzá Gyurcsány.
Gyurcsány Ferenc: Orbán semmit nem tanult elődjei tévedéseiből
2006-ban cselekedtünk, keményen, tisztességesen. Még akkor is, ha akkor az a lemondásomhoz vezetett. Bővebben is érdekel...
Nyitókép: MTI/Mohai Balázs