Márki-Zay szerint mindenki fél az új, „tisztességes” pártjától

2022. május 20. 09:43

A bukott miniszterelnök-jelölt ezzel magyarázza azt, hogy „naponta jelennek meg a lejárató cikkek” új pártjával kapcsolatban.

2022. május 20. 09:43
null

Közösségi oldalán jelentkezett Márki-Zay Péter, amelyen az új pártját érintő kritikákra reagált. Mint fogalmazott, „naponta jelennek meg a lejárató cikkek – valakik nagyon félnek egy új, tisztességre és becsületre épülő, hiteles alternatívát jelentő párt megjelenésétől”.

Úgy folytatja bejegyzését: „Tegnap ismeretlen pártemberekre hivatkozva az MMM által vezetett összellenzéki kampány adománygyűjtését és az állítólag fennmaradó adományok jogosultságát kérdőjelezték meg olyanok, akik velünk ellentétben eddig sem civil adományokból és egyáltalán nem átláthatóan gazdálkodtak.”

Márki-Zay Péter gondolatmenetét némiképp árnyalja, hogy pártalapítását legközelebbi szövetségesei sem támogatják maradéktalanul – ideértve Lukácsi Katalint, Hadházy Ákost, vagy akár Pálinkás Józsefet – , az MMM/összellenzéki adománygyűjtést pedig legutóbb épp az a Kész Zoltán kérdőjelezte meg, aki elnökségi tag az MMM-ben.

Sorait Márki-Zay Péter azzal az állítással zárja, hogy az MMM a kampány során „mindig a saját nevében és saját felelősségére kért támogatásokat”, és azt ígérte, hogy „azokkal átláthatóan el fog számolni, a maradványt – ha lesz – azonban jogi okból nem adhatja át egyetlen pártnak sem”.

Kapcsolódó

Márki-Zay mozgalma szerint az ellenzéki összefogás weboldalán gyűjtött adományok őket illetik

Az MMM operatív igazgatója nyilvánvalóvá tette, hogy a mozgalom a sajátjaként tekint az adományszámlára érkező összegre. Bővebben...

Nyitókép: John Thys / AFP

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
machet
2022. május 22. 07:28
Ócskaság ez az egész.
lyon
2022. május 21. 16:37
Mz és Hadházy ennek országnak a bohócai. Nagyon kellene már, hogy helyre tegyék őket. Borzasztóan embertelen és lealázó a modoruk, a felfogásuk és a viselkedésük. Ezeknek soha semmilyen vezető pozícióba nem lenne szabad elfordulniuk. ( még a közúti forgalomban sem ) Valami... psichopata vizsgálatot kellene végezni rajtuk. Ez már egyenesen undorító amit megengednek maguknak.
states
2022. május 20. 14:54
Ezek nem véletlenül unokatestvérek, mindegy hogy mit, csak írjanak rólam. Két beteg pszichopata, Maki és Hadházy.
pumuklik
2022. május 20. 14:32
Peti, nem azt mondta az orvos, hogy elmehetsz, hanem elmebeteg!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!