Volt tanácsadója nyílt levélben szólította fel Márki-Zay Pétert, hogy számoljon el a kampánypénzzel

2022. május 20. 08:48

Kész Zoltán szerint az adományozók által egyértelműen célhoz kötötten adott támogatásokat nem a célra felhasználni lopás.

2022. május 20. 08:48
null

„A tisztességről nem beszélni kell, hanem akként viselkedni. Kampányod egyik legfontosabb mondanivalójával, mely szerint azért támadnak, mert nem tűrőd a lopást, mélyen egyetértettem” – kezdi Facebook-bejegyzését Kész Zoltán. Márki-Zay Péter volt tanácsadója kifejti: az MMM vezetőségi tagjaként

attól teszi függővé vezetőségi tagsága fenntartását, hogy Márki-Zay még ebben a hónapban elszámol a kampánypénzzel.

„Az elszámolás az én szememben két dolgot jelent. Egyrészről, fillérre pontosan megtudjuk, hogy mire költötte el az MMM a támogatók pénzét, illetve kiderül a nyilvánosság számára az is egyértelműen, hogy az adományozóktól a kampányra átutalt támogatásokból a megmaradt összeget milyen módon juttatja vissza az MMM az adományozókhoz” – olvasható a bejegyzésben.

Kész Zoltán hangsúlyozza: az adományozók által egyértelműen célhoz kötötten adott támogatásokat nem a célra felhasználni (például pártot építeni belőle) lopás, amelyet az MMM-ben senki nem tűrhet el.

Kapcsolódó

Márki-Zay mozgalma szerint az ellenzéki összefogás weboldalán gyűjtött adományok őket illetik

Az MMM operatív igazgatója nyilvánvalóvá tette, hogy a mozgalom a sajátjaként tekint az adományszámlára érkező összegre. Bővebben...

Nyitókép: Márki-Zay Péter Facebook-oldala

Összesen 70 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
simonvitéz
2022. július 20. 19:13
Hm, a két jóbarát.
khomeini
2022. május 20. 11:58
zseniális ez a színtársulat! és a fotón az a két fej...
certus
2022. május 20. 10:04
A balliberálisok - lánykori nevükön kommunisták - mindig azzal vádolják az ellenfelüket, amit ők maguk csinálnak. Na ugye.
llnnhegyi
2022. május 20. 10:02
Márki Zay Péter a héten már nem lopik tovább! Kékszalag futamon indul. A kezei csak véletlenül ragadósak!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!