Több gázunk van, mint gondolnánk, de sajnos ettől még nem leszünk önellátók belőle. Hazánk igen jelentős, több mint 1600 milliárd köbméteres földgáztartalékon ül – ami több ezer méteres mélységben rejtőzik.
A minap arról írtunk e hasábokon, mennyire tudja kiváltani Magyarország az orosz gázt, mennyi gázt tudna most jelenleg külföldről fogadni, és mit tett az Orbán-kormány a diverzifikációért – mint írtuk, ebben el is ment a falig, saját hazánk határaiig, a többi a térségbeli országokon múlik.
Ám maga Magyarország is rendelkezik működő és potenciális gázforrásokkal. Újabb cikkünkben ezt vizsgáljuk meg!
***
E vészterhes időkben, amikor az orosz gázt a szankciós veszély drágítja, az amerikai gáz pedig drága magától is, sok hazafiban felmerül a gondolat: nem jó nekünk inkább a magyar gáz? Mindenki hallott már a zalai és dél-alföldi gázmezőkről – jogos tehát a kérdés: minek nekünk gázra pazarolni a drága eurót, miért nem magyar gázzal fűtünk?
Ami azt illeti, fűtünk azzal is: Magyarország az 1990-es években még a hazai gázfogyasztás több mint harmadát itthoni forrásból termelte ki, majd az ezredfordulóra az 1990-ben még 4,1 milliárd köbméteres éves kitermelés – amely akkor majdnem elérte a jelenlegi hosszútávú orosz gázszerződés keretmennyiségét – 3,3 milliárd köbméterre csökkent, a 2000-es években már csak a gázfogyasztásunk negyedét fedeztük saját kitermelésből. A csökkenő tendencia a KSH és a MEKH adatai szerint fennmaradt, 2005-ben 3 milliárd, 2010-ben 2,6 milliárd, 2015-ben 1,9 milliárd,
Innen már adódik is a kérdés: miért csökken évről évre a Magyarországon kitermelt gáz mennyisége?
Az ezzel kapcsolatos kételyeknek további nyomatékot ad, hogy a Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat 2020. januári ásványvagyon-leltárának alapján
ami elméletben akár évszázados távlatban is elegendő lenne a hazai fogyasztás (manapság nagyjából évi 10 milliárd köbméter) ellátására.
Igen ám, csakhogy az MBFSZ szerint e tartalékból mindössze 75,7 milliárd köbméter a konvencionális földgáz, a maradék 1 565 milliárd köbméter pedig „nem konvencionális földgáz” – ami a szénhidrogénszakma virágnyelvén mindössze annyit jelent, hogy nehezen megközelíthető, mert például több ezer méter mélyen van, kitermelése pedig csak olyan technológiával lenne lehetséges, amivel nem lenne gazdaságos a vállalkozás.
A jelenlegi magas világpiaci gázárak pedig nem feltétlenül hatják meg az olajcégeket, köztük a Molt sem – a gáz- és olajlelőhelyek feltárása ugyanis alaphangon 5-8 évnyi előkészítő munkával jár még azelőtt, hogy egy árva fúrás is esne a megcélzott területen.
Az Energiainfó cikkében idézi is az olaj- és gázkutatással együtt járó kockázatokat: amikor felmerül az ötlet, hogy hol volna érdemes szénhidrogént keresni, az esély, hogy ott meg is találják, 1 százalék körüli; ha a geofizikai mérések sikerrel járnak, ez az esély 10 százalékra nő; egy sikeres kutatófúrást követően pedig 18-20 százalékos az esély, hogy az adott terület hasznosítható lelőhely lesz –
Ilyen nagyságrendű pénzt csak akkor áldoz egy olajcég szívesen kockázatos projektekre, ha tudja, hogy a világpiaci gázár évtizedes távlatban is lesz olyan magas, hogy az adott mezőt érdemes legyen kitermelni – és minél kevésbé termelhető ki konvencionális technológiával egy adott gázmező, annál nehezebb ezt garantálni.
Magyarország potenciális gázvagyon-térképe (forrás: VGF)
Ettől függetlenül a magyar szénhidrogénbányászatnak bő százéves története alatt voltak kisebb sikertörténetei: a legendás Papp Simon az 1920-as években fedezett fel a Zala megyei Budafánál jelentős olajlelőhelyet, majd még ebben az évtizedben koncessziót nyert idehaza az Angol-Perzsa Olajvállalat, a harmincas években pedig a Standard Oil alapította meg itthon a Magyar-Amerikai Olajipari Rt.-t (MAORT), amely Budafa mellett Lovászinál, Újfalunál és Hahótnál is termelt.
Az 1940-es évek német próbálkozásait a Magyar-Német Ásványolajművek Rt. keretében ugyan kitermelhető kapacitásokban mérhető siker nem koronázta, de például a Dél-Alföld készleteinek felmérésében jelentős eredményeik voltak. Az 1950-es években az államosított MAORT Zalában, illetve az 1960-as évekban a MASZOVOL és a MASZOLAJ Kelet-Magyarországon talált kisebb-nagyobb mezőket, és egyértelműen az alföldi kitermelés volt a sikeresebb: 1970-re az évtizedben átlagosan 1,78 millió tonnás éves magyar kőolajkitermelés 68, a 2,67 milliárd köbméteres földgázkitermelés 97 százaléka az Alföldről érkezett.
Az egyik a földgázmezők életciklusa, azok ugyanis termelésbe állításuk után egy-két évvel már felérnek a csúcsra, utána pedig gyorsabban vagy lassabban csökkenni kezd a belőlük évente kinyerhető kapacitás. Hiába nem tartalékol a Mol, az alaptermelés évente a cég becslései szerint 15-20 százalékkal csökkenne, amit különböző eljárásokkal igyekeznek 5-10 százalék közé mérsékelni. A másik csapás a Mol állami tulajdonrészének 1998-as privatizációja volt: amíg 2011-ben az állam vissza nem vásárolta azt, a jórészt orosz kézben lévő vállalattól az állam az 1998 előtt megnyitott mezőkről származó földgázt harminc forintos, messze a piaci ár alatti köbméteráron vette át – arra hivatkozva, hogy ezen lelőhelyek feltárását az állam finanszírozta, így nem szándékozik az onnan származó gázért a Mol külföldi tulajdonosainak piaci árat fizetni.
Ez nyilván nem serkentette a Molt az 1998 előtti mezők termelésének jelentősebb bővítésére, hiszen piaci szempontból ennek így egyáltalán nem lett volna értelme – márpedig a magyar kitermelés zöme e „régi” mezőkről érkezik, az új felfedezések jóval kisebb kapacitásúak, a legtöbb kitermelési potenciál pedig a fent leírt nem konvencionális gázvagyonban rejlik.
A becslések szerint akár 600 milliárd köbméternyi gázt rejtő Makói-árok és a Békési-medence irányából például azért nem növelik érdemben a magyar kitermelést, mert
– miközben a magyarországi gázlelőhelyek 1600 méteres átlagos mélysége így sem csekély, az Egyesült Államokban ilyen mélységből hozzák fel repesztéses technológiával a palagázt.
A Makói-árokban nem konvencionális gáz lapul (forrás: VGF)
A Mol ennek ellenére tavalyi állás szerint tizenhat kutatási koncesszióval területtel rendelkezik a Dunántúlon, Kelet-Magyarországon és a Budapestet keletről határoló régióban, vannak ígéretes mezői a horvát-magyar határnál vagy épp Kiskunhalas és Hajdúszoboszló térségében; de termelnek többek között a Szegedhez közeli Algyőnél, a zalai Nagylengyelben, illetve a Gödöllő melletti Gombán is.
Emellett jelen vannak Magyarországon magántulajdonú, illetve külföldi olaj- és gázkitermelők is, például az amerikai Ascent Resources, amely 2008-ban kezdte el a termelést a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Penészleken, vagy az O&GD Central, amely Szolnok környékén, Szandaszőlősnél és Alcsiszigetnél tevékenykedik 2019 óta.
A Mol azonban üzletileg nem különösebben látja értelmét az innovatív, drága technológiák tömeges bevetésének, azokat csak néhány helyen alkalmazzák – például Algyőn, ahol polimer harmadlagos besajtolásával próbálják kiszorítani a kőolajat és a földgázt a föld alól, illetve az Északi-tengeren bevált módszerrel föld alatti jótékony baktériumok segítségével próbálják megmozdítani az olajkészletet.
Ipari mennyiségben azonban a nem konvencionális módszerekkel kitermelhető földgáznak nem ment neki, és ezzel egyáltalán nem lóg ki a nemzetközi trendből –
Sokkal inkább foglalkoznak viszont azzal, hogy a kiürült földgázmezőkbe szén-dioxidot próbálnak visszasajtolni, s ezzel mérsékeljék a magyarországi olaj- és gázipar környezeti lábnyomát. A fosszilis energiahordozók kivezetésének korában a Mol feltehetőleg – hacsak óriásit nem fordulnak a nemzetközi szelek – nem fog nagy erőfeszítéseket tenni a drága nem konvencionális gázkitermelés irányába.
A Mol inkább igyekszik korlátozni a magyar kitermelés csökkenését, és eladja a hazai gázt részben a lakosságnak, részben a tiszaújvárosi vegyi kombinát energiaigényét fedezi vele abban a 3-4 évtizedben – amíg még elegendő az itthon kitermelhető konvencionális gázvagyon.
Nem tudom, miből fakad Rácz Andrásnál az a különös késztetés, hogy frontálisan támadja a magyar nyilvánosság egyik felét, miközben szakértői tekintélyre hivatkozik. Veczán Zoltán írása.
A fosszilis energiahordozók iránti kereslet továbbra is erős, ezért a BP teljes irányváltásba kezdett: visszafogja a zöldenergia-fejlesztést, és az olaj- és gázkitermelést helyezi előtérbe.
Az utóbbi két napban gyakorlatilag kiderült, hogy a Weimari Köztársaság miatta omlott össze és a biztonság kedvéért én felülvizsgálnám ezt a Róma felégetése vs. Néró elméletet is.
Lássuk be, annak kicsi az esélye, hogy valaki úgy legyen az orosz érdekek szószólója, hogy egyben az amerikaiaké is. Hacsak nem jött létre egy orosz-amerikai nagykoalíció. Ungváry Zsolt írása.
Eddig két onnanit tettem tiltólistámra: Jeszenszky Zsoltot, mert sokszorosan személyemben alázott, és Ambrózy Áront, mert úgy hazudott rólam, hogy tudta, hogy hazudik rólam.
A magyar miniszterelnök arra is rámutatott a macedón kollégájával közösen tartott sajtótájékoztatón, hogy kirajzolódik egy stratégiai különbség: az USA békét akar, míg Európa háborút.
Eközben egy átlag kanadainak már a lakhatás finanszírozása, vagy egy bevásárlás is komoly kihívást jelent.
