Kiválthatjuk mással az orosz gázt? Mutatjuk a magyar gázhelyzetet!

Amióta a Gazprom leállította a gázszállítást Lengyelországba és Bulgáriába, újra felmerül az orosz gáztól való függetlenedésről szóló kérdés: ha Lengyelországnak és Bulgáriának ment, nekünk vajon miért nem sikerülhet?

Cikkünkben

– amelyre a legcsekélyebb mértékben sincs hatással semmiféle ideológiai megfontolás.

Mindenekelőtt tisztázzuk, hogy pontosan miről is vált le Lengyelország és Bulgária az orosz gázóriás szállításainak leállásával: nem az orosz gázról, hanem a Gazpromról, amely a lengyelekkel és a bolgárokkal kötött szerződésében foglalt gázmennyiséget egészen addig nem szállítja, amíg a lengyelek és a bolgárok el nem kezdenek „rubelben” fizetni.

A kialakult helyzetet egyelőre mind a Gazprom, mind Lengyelország és Bulgária szerződésszegésnek tekinti, és mindegyiküknek részigazsága van. Lengyelország és Bulgária szerint az elszámolási pénznem egyoldalú megváltoztatásával a Gazprom rúgta fel a szerződést; és szerződésszegés az is, hogy nem szállítanak – csakhogy valójában nem az elszámolási pénznem változott meg, hanem a továbbra is euróban zajló utalások címzettje.

Korábban a Gazprom Exportnak kellett közvetlenül eurót utalni, most azonban az oroszok az eurót a Gazprombankba kérik, amely aztán átváltja azt rubelbe, és továbbítja a Gazprom Exportnak.

– voltaképpen mindenki megkapja, amit akart, csak közben a gázeladásból származó bevétel mesterségesen megtámasztja a rubel árfolyamát. A lengyelek és a bolgárok a rubel erősödését szeretnék megakadályozni, a Gazprom pedig a rubelfizetési rendszer alkalmazásának megtagadásával vádolja a lengyeleket és bolgárokat.

A helyzetből működőképesnek tűnő kiutat csak Lengyelország talált: az utóbbi hetekben szélsebesen elkezdte orosz gázzal feltölteni gáztározóit, hogy kihúzza a következő fűtési szezont, és reménye van arra, hogy év végéig elkészül a jelentős kapacitású lengyel-norvég gázvezeték. Bulgária azeri gázban reménykedik, de azt egyelőre fizikailag még nem képes fogadni, így a szomszéd országokból vehet majd gázt – márpedig Szerbiából, Romániából és Törökországból egyelőre csak orosz gázt lehet venni, igaz, nem a Gazpromon keresztül.

Bulgária tehát egyelőre csak lecserélte a márkajelzést az orosz gázon (akárcsak Ukrajna, amely azt rajtunk keresztül szerzi be); és Németország felől Lengyelország is orosz gázt vesz majd az egyelőre még nem létező norvég vezeték kapacitásán túlmenően – de szintén nem a Gazpromtól.

Ezt a játékot feltehetőleg hazánk is el tudná játszani Ausztria felől, hiszen a hosszútávú gázvásárlási szerződés évi 3,5 milliárd köbméterén túl az európai tőzsdéről vásárolható (jórészt szintén orosz) gáz is, de ez csak a Gazprom kék logóját tüntetné el az arra érzékenyek szeme elől rendkívül drágán, a gázfüggés problémáját nem oldaná meg.

Magyarország földgázvezeték-térképe (forrás: FGSZ)

Így diverzifikált Magyarország Orbánék alatt

Az európai gázinfrastruktúra ugyanis egyelőre nem teszi lehetővé a közép-európai országok számára, hogy leváljanak az orosz gázról – Magyarország viszont 2010 óta elment a falig, ami a diverzifikációt illeti.

2010-ben Magyarország összesen két helyen tudott gázt behozni az országba: Beregdarócnál Ukrajnából a Testvériség vezetéken keresztül érkező orosz gázt, illetve Mosonmagyaróvárnál Ausztriából a nyugati elosztóközpontokból érkező gázt.

Ez utóbbi a kisebb európai kitermeléseken túl, döntő többségében így is a Jamal-Európa vezetéken, Lengyelországon és Németországon keresztül érkező orosz gáz volt. Így tehát gyakorlatilag egyáltalán nem tudtunk mást venni orosz gázon kívül, gázdiverzifikációs lehetőségeink összesen abból álltak, hogy a Testvériség vezeték megsérülése vagy egy ukrán-orosz gázvita elmérgesedése esetén bizonyos mértékig kiválthattuk Ukrajnát. Ugyan létezett már magyar-szerb, magyar-román és magyar-horvát gázvezeték, de Kiskundorozsmán, Csanádpalotán és Drávaszerdahelyen csak kifelé tudtunk gázt küldeni, importhoz nem volt csövünk.

Ehhez képest 2021-re sikerült mindhárom egyirányú gázvezetékünket kétirányúsítani, ezek azok a híres interkonnektorok:

Balassagyarmat és Felsőzellő között pedig 2014-re épült ki egy – szintén kétirányú – szlovák-magyar gázkapcsolat.

A velünk szomszédos országok döntő többségében szintén orosz gázt használnak, így az interkonnektorok kétirányúsításának elsődleges gyakorlati haszna egyelőre az, hogy az instabil Ukrajnát ki tudtuk kapcsolni a gázellátásunkból. Ez az új, 10+5 éves orosz-magyar hosszútávú gázszerződéssel meg is történt, évente Ausztria felől 3,5, Szerbia felől 1 milliárd köbméter gáz érkezik az eredeti szerződés szerint, amely az Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin februári csúcstalálkozóján elhangzottak alapján akár további egymilliárd köbméterrel is bővülhet.

Ugyanakkor az interkonnektorok segítségével mi is profitálunk az európai-orosz gázszállítási infrastruktúra bővüléséből: Ausztria felől hozzáférünk a 2011-2012-ben megnyitott Északi Áramlaton keresztül Németországba érkező orosz gázhoz, Szerbián át pedig tudunk a 2020-ra elkészült Török Áramlaton keresztül is gázt hozni, köszönhetően a szerb-bolgár interkonnektor megépülésének.

A szerb-bolgár keresztező kapacitás egyébként a tervek szerint egy új interkonnektorral is bővülni fog, így hosszabb távon akkor is két útvonalon vehetünk orosz gázt, ha valami oknál fogva egész Nyugat-Európa leáll az importtal, és nem érkezik semmi az Északi Áramlaton vagy a Jamal-Európán.

Jöhetnek a nem orosz gázforrások

Az új interkonnektorok megnyitottak Magyarország előtt három olyan kapacitást is, amelynek segítségével nem csak az orosz gázbeszerzésünket tologatjuk olcsóbb szállítási útvonalak és biztonságosabb országok felé, hanem valódi diverzifikációt folytathatunk.

– a drávaszerdahelyi, csanádpalotai és kiskundorozsmai interkonnektorok nélkül ugyanis ezek még csak elméletben sem jöhetnének hazánkba, az orosz gázimport aránya pedig száz százalék lenne.

Drávaszerdahelynél már most is importáljuk a horvátországi Krk szigetére, Omišaljhoz érkező gázt, amely jelenleg főleg Algériából érkezik, de a kelet-mediterrán kitermelés felfutásával kerülhet ide izraeli, egyiptomi és ciprusi gáz is.

A diverzifikáció egyetlen, már ma is rendelkezésre álló lehetőségét Magyarország oly mértékben komolyan veszi, hogy a krki terminálnak a Magyar Villamos Művek a legnagyobb ügyfele – velük is van ugyanis keretszerződésünk, hét év alatt összesen 6,75 milliárd köbméternyi cseppfolyós gázt kötöttünk le, ehhez társul a MET hároméves, összesen 1,3 milliárdos szerződése. A hozzávetőlegesen nyolcmilliárd köbméteres éves fogyasztásunkban ez a mennyiség a hosszútávú szerződés 5,5 milliárdját és az egyéb forrásból beszerzett orosz gázt kiváltani ugyan nem tudja, de szabad szemmel már jól látható

Magyarország a román és az azeri gáz vonatkozásában is elment a falig, vagy talán még azon is túl. Leghamarabb Azerbajdzsán válhat Magyarország számára jelentős, az orosz gázfüggést érdemben csökkenteni képes gázforrássá: tavaly októberre mindent megépítettünk, ami az azeri gáz importjához Magyarországon csak szükséges.

hanem a görögökön, akiknek az államadósságukkal való kínlódás közben évek óta nem sikerült befejezniük a görög-bolgár interkonnektort. Az azeri gáz ugyanis jelenleg Törökországból nem tud átjutni a Balkánra, mert nem a Bulgáriával összekötött Török Áramlaton, hanem a Transzanatóliai Vezetéken (TANAP) érkezik – amely Görögországot elérte már, de onnan nincs összekötve Bulgáriával.

Ez a románoknak is jelentős bosszúságot okoz, hiszen a félmilliárd euróból épült BRUA-vezeték azeri gáz nélkül egyelőre kidobott pénz. Ígéret van azonban arra, hogy a görög-bolgár interkonnektor 2023 végére elkészül,

s ezzel már érdemben, a horvát LNG-terminálnál sokkal jelentősebb mértékben tudunk lefaragni az orosz gázfüggésből. Ebben a kérdésben egyébként Magyarország előre gondolkodott, a Mol ugyanis Azerbajdzsán legnagyobb gázmezője, az ACG kitermelési jogainak harmadik legnagyobb tulajdonosa.

Románia nem tud gázt küldeni

A nagy horvát-azeri-román diverzifikációs tervből egyelőre Románia a leggyengébb láncszem, de az, hogy Magyarországon nincs még a fekete-tengeri Neptun olajmező román gázából, szintén nem a magyar kormányon múlik – hanem Románián, amely 2018-ban egy jelentős kitermelési adó kivetésével megakasztotta az amerikai ExxonMobil és az osztrák OMV által fele-fele arányban birtokolt kitermelési projektet.

Az Exxon ekkor kiszállt, részesedésüket tavaly év végén megvette az állami Romgaz – a román kormány pedig nemrég megígérte, hogy a kitermelést gátló adószabályokat még az idei év első félévében megváltoztatja, cserébe a kitermelt gáz 40 százalékának Romániában kell maradnia.

Az ügyet menedzselő OMV Petrom szerint azonban a kitermelés és szállítás megkezdéséhez még jelentős infrastruktúra-fejlesztések szükségesek Románián belül, így

*

Ez tehát a 2010 utáni Orbán-kormányok gázstratégiai mérlege: nemhogy nem terelték az országot a szükségesnél nagyobb mértékű orosz gázfüggés felé, hanem kifejezetten elmentek a földrajz és a csövek adta lehetőségeik határáig. Paradox módon épp az Orbán-kormány infrastrukturális fejlesztéseinek köszönhető, hogy ha az érdekeink vagy a szükség úgy hozzák, az orosz gáz Magyarországon már középtávon is jelentős részben kiválthatóvá válik, nem címkeszinten, hanem valóságosan – ráadásul az amerikai LNG-nél messze olcsóbb gázzal.

Fotók: MTI