Deutsch: Van hat-hét uniós állam, amely nagyon hálás nekünk azért, hogy vétózzuk az olajembargót

2022. május 23. 22:16

A politikus szerint azonban csak zárt ajtók mögött adnak hangot hálájuknak az említett tagállamok.

2022. május 23. 22:16
null

Deutsch Tamás a hétfő esti Egyenes Beszédben kijelentette, hogy egyre nő az olajembargót ellenző uniós országok száma – írja a 24.hu.

A Fidesz EP-képviselője kifejtette, hogy az Európai Bizottság eleget tett annak az elvárásnak, hogy előáll egy tervvel azzal kapcsolatban, hogy miként lehet megszabadulni „az orosz földgáz- és kőolaj-függőségtől, és ezt a javaslatát múlt héten a nyilvánosság elé tárta. Ez a javaslat kizárólag lózungokat tartalmaz”, és eszerint „300 milliárd euróra lenne szükség összeurópai szinten” – mondta. Ezután kiemelte, hogy ehhez azonban csak 20 milliárd saját forrással akar hozzájárulni az unió, „a többit viszont a tagállamok állítsák elő. Ebből az látszik, hogy semmilyen végiggondolt terv, semmilyen érvényes stratégia” nem húzódik meg a terv mögött – szögezte le.

Deutsch szerint mindez arra utal, hogy homokra épülne egy olajembargó, amennyiben bevezetnék. Végül hozzátette, hogy van hat-hét tagállam, akik nagyon hálásak a zárt ajtók mögött Magyarországnak, hogy nem akarja megszavazni az embargót.

Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Összesen 83 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nagyhuba1
2022. május 24. 17:39
Mindegy mit mantrázik a libsi EU. Nekünk az a fontos Magyarország ne rokkanjon bele az ő hülyeségükbe. Háttérbe egy csomó ország várja Magyarország vétóját,csak gyávák mint a nyúl,nem mernek a fősodor ellen beszélni. Most divat Ukrajna,ha megunják levetik mint egy koszos ruhát,Zeli meg megy a darálóba,mint itthon Márky-Zay. Ilyen az ultraliberális lélektan USA irányítással.
zakar zoltán béla
2022. május 24. 14:55
P' Rónai kínjában majdnem bekakilt! Jót mosolyogtam erőlködésén.
foldizs
2022. május 24. 10:26
Ez a Deutsch már akkor egy senki volt, amikor még volt valaki...
józan paraszti ész
2022. május 24. 08:47
Hat - hét? Szerintem huszonhat! (titokban még a lengyelek is.)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!