Több mint egy órán át dobálta a dühöngő férfi a veszteglő vonatot, miközben a saját vérével ráírta, hogy „Help!”

aztakurva...

miért állt meg a vonat? A mozdonyvezető figyelmeztető jel leadása után roboghatott volna tovább, majd az állomáson lemosták volna a mozdonyt.

A napokban volt, hogy egy részeg késsel fenyegetett egy iskolás gyermeket. Egy ott levő szolgálaton kívüli rendőr szolgálatba helyezte magát és a rendőrségre vitte. Valamit kiképzés kellene itt is, 100 milliós károkat lehetne megelőzni...

Kisért a múlt. Úgy tudom, két részben adták ki. Lesz folytatás. ...a prózai valóságot minduntalan a regények képzelt helyzeteivel azonosította, a juhnyájat például ellenséges hadnak, a szélmalmokat óriásoknak, a gyaloghintón vitt hölgyet elrabolt hercegnőnek nézte; mindannyiszor kardot ragadott, de csak kalamajkát okozott, és többnyire őt magát páholták el, bár Sanchónak is kijutott az ütlegekből. Többször is hazazsuppolták vagy félholtan hazacipelték, de ő nem lelte nyugalmát, és rokonai meg barátai éberségét kijátszva újra nekivágott bolondos kalandjainak. Közben volt vezeklő remete, őrjöngő szerelmes, hercegek és más nagyurak önkénytelen udvari bolondja; végül a sok viszontagság aláásta egészségét, s utolsó útjáról már csak meghalni hozta haza a derék Carrasco Sámson diák. Halálos ágyán belátta életének balgaságát, és megátkozta a lovaghistóriákat. – alakjával és groteszk kalandjaival az író az önmagát túlélt, de a maga korában még igen népszerű lovagtörténetek műfaját akarta kinevettetni, ám hősében többet teremtett, mint eszelős ábrándkergetőt. A "búsképű lovag" minden tette a gyengék és elesettek megsegítésének önzetlen szándékából fakad; bár megmosolyogjuk, érezzük, hogy erkölcsileg és lelki nemesség dolgában fölébe emelkedik környezetének. Ő a jó szándékú idealista halhatatlan irodalmi jelképe, a szélmalmokkal is szembeszálló ember, aki elbukhat ugyan, de a jó ügyért vívott, akár sikertelen harc létjogosultságára ő adja a végletes példát.