Felvilágosította a Fidesz Magyar Pétert: elbújhat a tiszás szégyenében
„Aki azt gondolja, hogy minden nőt megkaphat, az egy nőt sem kap meg igazán” – jegyezte meg a Fidesz-frakció.
Egyértelmű, hogy ma a francia társadalom többsége magáénak vall bizonyos eszméket, amiket a jobboldalnak tulajdonítunk; de a baloldal szabja meg, mi a jó, mi a rossz, a baloldal határozza meg, mit szabad és mit nem – vallja Hélène de Lauzun történész, akit Franciaország jelenéről kérdeztünk.
Hélène de Lauzun történész, a neves francia elitképzőben, az École normale supérieure-ben tanult, a Harvard Universityn francia irodalmat tanított. 2021-ben jelent meg Histoire d’Autriche (Ausztria történelme) című könyve a rangos Perrin kiadónál. A The European Conservative szerkesztője, a Le Figaróban is jelennek meg cikkei.
***
Nemrégiben könyvet adott ki Ausztria történelméről. Miért érdekli a közép-európai régió?
Nagyon régről gyökerezik az érdeklődésem – gyerekként szerencsém volt egész Európát beutazni a szüleimmel. Mindig is kedveltem Ausztriát és a Habsburg-monarchia államait, kivételes civilizációs útkereszteződés ez a régió a Kelet és a Nyugat között, kultúrájának pedig szerves részét képezi a klasszikus zene és a tánc, amelyeket szenvedélyesen szeretek. Lenyűgöz a szóban forgó területek története, meghatározó szerepet játszottak az európai történelem legfontosabb korszakaiban: gondoljunk V. Károly birodalmára, a harmincéves háborúra, a törökök elleni küzdelemre vagy éppen az első világháború kirobbanására. Franciaországban nyilvánvaló történelmi okokból inkább a francia–német együttélés története foglalkoztatja az embereket, noha sok tévedés fakadt abból, hogy
Hogyan látja, milyenek a kapcsolatok Franciaország és a térségünk között?
Franciaországot hagyományosan gazdag kulturális és politikai kapcsolatok fűzik Közép-Európához. A francia nyelv Lotaringiai Ferenc Istvánnal, Mária Terézia férjével érkezett a bécsi udvarba. Párizs és Bécs a 19. században termékeny rivalizálást folytatott az art de vivre és a zene terén. A Sorbonne cseh értelmiségieket fogadott be, és szerepet játszott a szláv reneszánszban. Franciaország különösen Lengyelországgal ápolt szoros kapcsolatot – ez az egyetlen európai ország, amellyel soha nem viselt háborút. Ugyanekkoriban kapta Bukarest a Balkán kis Párizsa nevet. 1914 előtt élénk francia–magyar barátság is tapasztalható volt.
hogy újrafűzze kapcsolatait Európa közepével.
Hélène de Lauzun
Egyik cikkében arról írt, hogy a francia politikában nagyon ritka az, ha valaki konzervatívnak nevezi magát. Miért van ez?
A konzervativizmus Nagy-Britanniából származó politikai fogalom, nincsen hagyománya a francia politikában, a franciák mindig is nehezen alkalmazták magukra.
Bizonyos értelemben a seb sohasem gyógyult be, ez pedig egyfajta szakadást, folytonossághiányt jelent az országunk történelmével kapcsolatos felfogásban. Mifelénk nehezebb védelmére kelni olyan értékeknek, mint a hagyomány, az örökség, a kontinuitás, s innen fakad annak nehézsége is, hogy konzervatívnak mondjuk magunkat.
Francia elemzők, publicisták sokasága állapította meg, hogy Franciaország az utóbbi időben jelentősen jobbra tolódott – ezt a jobboldali elnökjelöltek támogatottsága is igazolni látszik. Ténylegesen érzékelhető ez a folyamat?
Úgy vélem, a francia társadalom jobbra- tolódása nagyon is valós, ám paradox jelenség. Egyértelmű, hogy ma a társadalom többsége magáénak vall bizonyos eszméket, amiket a jobboldalnak tulajdonítunk: ilyen az identitás fontossága, az ellenőrizetlen bevándorlás visszautasítása, a kulturális örökséghez való ragaszkodás. Ez a jobbratolódás azonban szerintem viszonylagos és nem teljes körű – a kulturális-mediatikus „szoftvert” továbbra is a baloldal uralja.
Egyszóval a baloldal konstruálja az emberek képzeletvilágát. A haladáselv, az erkölcsi relativizmus mindenhol úrrá lett, még a hagyományosnak tűnő családokban is. Az amerikai életmód az irányadó. Elég csak rápillantani a párizsi éttermek menüjére: előbb találunk rajtuk hamburgert, mint burgundi marharagut. Ez részletkérdésnek tűnhet, számomra viszont sokatmondó. Úgy gondolom, sajnos nem lehetséges tartós politikai győzelem mélyreható kulturális változás nélkül, ettől pedig messze vagyunk.
A magyar olvasó számára a francia elnökválasztás egyik legérdekesebb aspektusa a látszólag egy ideológiai platformon álló Marine Le Pen és Éric Zemmour rivalizálása. Mi a különbség a két jelölt programjában? Ugyanazt a szavazóréteget célozzák meg?
A két jelölt a nemzeti jobboldal táborát osztja meg, könyörtelen harcot vívnak egymással, ez pedig felnagyítja a kettejük közti különbségeket, pedig alapjában véve azonos látleletet állítanak ki Franciaországról, s hasonló megoldásokat javasolnak, legyen szó a határok ellenőrzéséről, a bevándorlásról, az iszlamizmus pusztításáról vagy a közbiztonságról. Gazdasági téren már nagyobb a különbség: Marine Le Pen szigorúan véve nem „liberális”, hisz az állami beavatkozásban, épp úgy, mint Charles de Gaulle. Éric Zemmour némely pontokon közelebb áll Emmanuel Macronhoz, ilyen például a nyugdíjkorhatár kérdése. Én úgy látom, a legfontosabb különbség a két politikus stratégiájában lelhető fel.
Zemmour az álláspontja éles elhatárolására törekszik egyes jól kiválasztott témákban, ilyen a tömeges bevándorlás kérdése. Úgy véli, nézetei olyan erőteljesek, hogy támogatásra bírják a szavazókat.
Néhány napon belül megtudjuk, ki járt helyes úton. Mindketten Franciaország függetlenségéért küzdenek – nem lenne jó, ha a közösségi médiában folyamatosan zajló küzdelmük egymás semlegesítéséhez vezetne. Le Pen hatékonyabban szólítja meg a plebejusrétegeket, Zemmour inkább a burzsoáziához fordul, főként a városi, liberális-konzervatív polgárságot célozza meg. Egyik ígérete az volt, hogy megbékíti az elitet a néppel, a közvélemény-kutatások viszont azt mutatják, eddig nem nagyon volt sikeres ez a kísérlete.
Milyen mérleget von Emmanuel Macron elnökségéről? Sokan vele kapcsolatban is egyfajta jobboldali fordulatot emlegetnek.
Nagyon kritikusan viszonyulok Emmanuel Macron elnökségéhez, több szempontból is. Az első az, hogy friss arcként mutatkozott be a 2017-es kampányban, noha miniszter volt a szocialista kormányzatban. Sokkszerű modernizációt ígért, ami számos jobboldali nagypolgárt meggyőzött öt éve, erre azonban nem került sor. A modernizáció valójában annyit jelentett, hogy biankó csekket adott amerikai think tankeknek az állam dekonstruktív jellegű megreformálására.
Az ország kereskedelmi deficite soha nem volt ennyire katasztrofális, nemzetközi színtéren pedig egyre inkább visszaszorul a francia befolyás. A pandémia Franciaországban a szabadságjogok soha nem látott megnyirbálását hozta magával. A legsúlyosabb probléma azonban az, hogy
megsokszorozta a családellenes intézkedéseket, az oktatási rendszer pedig jelentős mértékben leromlott. Az lmbt- és a woke ideológia jelenléte soha nem volt még ilyen erős, legyen szó akár a közoktatásról, akár az egyetemekről. Mindezek okán nehezen látom be, miféle jobboldali fordulatról beszélhetünk az esetében. Munkajogi vagy bürokráciacsökkentő reformjai talán alátámaszthatják ezt a nézetet, ezek azonban csak jelképes lépések voltak.
Hogyan áll a baloldal?
A francia baloldalt halottnak minősíthetjük, elég csak megnézni, milyen nevetséges eredményeket jósolnak a felmérések a fő baloldali elnökjelölteknek – Jean-Luc Mélenchont, a mára szélsőbalra tolódott volt szocialistát leszámítva talán egyikük sem kap többet 5 százaléknál. A jobboldalnak azonban nem szabad előre innia a medve bőrére. A baloldal jelentős részének sikerült Macron szövetségesévé transzformálódnia. Az előbb említett társadalmi progresszizmusa erre a legékesebb bizonyíték.
Nem véletlen, hogy számos prominens baloldali közszereplő Macron mellé állt. A baloldal továbbra is uralma alatt tartja a leglényegesebb médiumokat, ez pedig még hosszú évekre biztosítja neki a társadalmi dominanciát.
Az orosz–ukrán háború hogyan befolyásolja az elnökválasztási kampányt?
A nemzetközi politikának általában kevés hatása van a francia elnökválasztásra, a választópolgárok jellemzően a hazai problémákra adott válaszok mentén hozzák meg döntésüket. Az ukrajnai háború azonban némileg újdonságot hozott e tekintetben: Emmanuel Macron támogatottsága az első hetekben felszökött, mivel komoly tárgyalónak tűnt, aki képes szembeszállni Vlagyimir Putyinnal. Ez a benyomás azonban már erodálódott kissé, ráadásul a háború az élelmiszer- és benzinár-emelkedéssel jelentős hatással van a vásárlóerőre. Macron nagyon keveset beszél erről,
– ami százalékokban mérhető, érzékeny veszteséget okozhat neki.
Nyitóképen: A lángokban álló Notre-Dame 2019 áprilisában. Fotó: AFP/Only France/J-F Rollinger