Igazából tudtam, hogy váltanom kellene országot
Ehelyett ott rohadtam szinte minden magyar tévécsatornánál.
Nemzetközi szinten is szenzációnak számító tárlattal, a németalföldi festő, Hieronymus Bosch életművét bemutató anyaggal indítja útjára idei kiállítási évadát a budapesti Szépművészeti Múzeum.
Kéri Gáspár írása a Mandiner hetilapban
***
Kevés olyan festőt ismerünk a művészet történetéből, aki évszázadok óta olyan hatással van az utókorra, mint Hieronymus Bosch (1450 k. – 1516); élete legalább annyi rejtélyt tartogat, mint életműve mintegy két tucat enigmatikus alkotása. Ma sem képzelhető el az irodalomtól a színházon és a filmen át egészen az autonóm fotográfiáig olyan műfaj, melynek egy-egy alkotója valamilyen módon ne inspirálódna megismételhetetlen és egyszeri géniuszából – a széles közönség mindenkor kitüntetett érdeklődéséről nem is beszélve.
Arról a különleges látomásos tálentumról van szó, amivel már saját korában kivívta magának az egyediség és megismételhetetlenség pozícióját. Bosch nélkül elképzelhetetlen a későbbi németalföldi festészet, vele idősebb Pieter Bruegel életműve, és egy nagy ugrással a 20. században is számos helyen lelünk kapcsolódási pontokra az őt újrafelfedező szürrealisták szándékaiban is.
Hogy kortalan és máig aktuális, annak több oka is van. Egy olyan válságokkal teli átmeneti korban alkotott, amikor Európa a középkorból az újkorba lépett, és ennek az időszaknak az analógiáit saját korunkban is világosan érzékelhetjük. Festészete szilárd morális alapokon született, melyben az emberi létezés gyarlóságait nemcsak ostorozta, de időről időre a kiutat vagy legalább a vigasz számos lehetőségét is felmutatta. Világában egyszerre merítkezünk meg az égi szférákban és a poklok poklában, s a földi szenvedések különféle stációit megjárva mindig megtaláljuk a katarzis felé vezető utat is.