Márki-Zay bízik abban, hogy még fordíthat Hódmezővásárhelyen

2022. április 04. 18:57

A remény hal meg utoljára.

2022. április 04. 18:57
null

Márki-Zay Péter, a baloldal bukott miniszterelnök jelöltje hétfőn interjút adott a Vásárhelyi Televíziónak.

Akárcsak a Telexnek, a helyi tévének is megerősítette, hogy bár ő volt az ellenzék listájának a vezetője, nem kíván beülni a parlamentbe.

Tervei szerint marad, ebben a helyzetben Hódmezővásárhely mellett kell állni

– hangsúlyozta a VTV-nek.

A beszélgetés során kitért arra is, hogy lényegesen kevesebb szavazatot kapott mind Lázár János, mind ő Hódmezővásárhelyen, mint korábban.

„Lázár János is kapott már 13.000 szavazatot, én is kaptam már 13500-at. Most mind a ketten 12000 alatt voltunk, fej-fej mellett, a pillanatnyi adatok 150 szavazattal állnak Lázár János mellett” – hangsúlyozta Márki-Zay.

Bízik benne, hogy Hódmezővásárhelyen fordíthat

Majd azzal folytatta, hogy van még mintegy 500 nyugati szavazat, amelyek még nem szerepelnek az összesítésben,

így a polgármester szerint a végére neki lesz több szavazata Hódmezővásárhelyen.

Márki-Zay hozzátette, Hódmezővásárhelyt meg kell erősíteni, meg kell nyugtatni, hogy senkinek a gyermekét nem akarjuk elküldeni katonának, senkinek a gyerekét nem szeretnénk átminősíteni kisfiúvá vagy kislánnyá, és azt sem akarjuk, hogy Lázár János újra megadóztassa őket.

Nyitóképen Márki-Zay Péter, volt miniszterelnök-jelölt. Fotó: Képernyőfotó

 

Összesen 103 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rókabácsi
2022. április 05. 18:44
krisztust a kereszten! pál apostol segedelmével!
ERA79
2022. április 05. 17:04
Jaj ne! Ez a vergődés már annyira, de annyire szánalmas. Ez a szerencsétlen konkrétan elmebeteg és a választási bukás csak rontott az állapotán.
gyaloggos
2022. április 05. 16:58
FORDÍTHAT még, ez tény! HÁTAT!
sorivo4
2022. április 05. 14:15
Még mindig nem érti. Hogy nem kell. Sem az országnak, sem Hódmezővásárhelynek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!