Márki-Zay: A volt Jobbik-szavazók az összefogást és Gyurcsány Ferencet nem tudták bevenni

2022. április 04. 13:07

A Telex kérdésére Márki-Zay Péter elmondta, hogy a jövőben Hódmezővásárhelyre fog koncentrálni.

2022. április 04. 13:07
null

Hétfő délelőtt a Telex megkérdezte Márki-Zay Pétert, hogy  felveszi-e a parlamenti mandátumát. Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt ugyanis listavezetőként bejutott az új parlamentbe, ám az országgyűlési képviselőség összeférhetetlen a polgármesteri poszttal.

„Hódmezővásárhelyre fogok fókuszálni” – mondta Márki-Zay Péter a Telexnek. A kérdésre, hogy akkor tehát nem ül be a parlamentbe, azt mondta: „A vásárhelyiekért fogok dolgozni a következőkben,

Márki-Zay Péter nemcsak országosan szenvedett vereséget (a Fidesz 53-35-re megverte listán az ellenzéket), hanem a választókerületében, a Csongrád megyei 4-esben is alulmaradt a fideszes Lázár Jánostól:

a volt miniszter 52-39 százalék arányban nyert.

Ennek a választókerületnek a része maga Hódmezővásárhely is, ahol Márki-Zay most a polgármester, itt egyelőre pár száz szavazattal nyerhet Lázár, de csak a külképviseleti szavazatok megérkezése után lehet majd végeredményt hirdetni.

Márki-Zay a helyi és az országos vereségét egyelőre nem kívánta hosszabban kommentálni, most úgy látja: nem működött az összefogás modellje.

„A számok azt mutatják, hogy a régi Jobbikot nem sikerült megszólítani” – mondta Márki-Zay, aki szerint a 2018-as milliós Jobbik-táborból 300 ezren biztosan a Mi Hazánkra szavaztak, és szerinte a Fidesz is elvitt abból a szavazóbázisból. „Ezek a volt Jobbik-szavazók az összefogást és

Részletesebb elemzést és értékelést azonban csak későbbre ígért Márki-Zay Péter.

Nyitókép: Facebook

Összesen 65 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
optimiska
2022. április 04. 16:34
Mivel úgy érzi, hogy az Orosz-Ukrán határvidéken az ő háborúja zajlik, menjen inkább harcolni! Nehogy gyáva gerinctelen patkány módjára haljon meg. Persze ezek csak pofáznak. A harchoz túl gyávák.
fado
2022. április 04. 15:26
Lötyög a moslék
ujujuj
2022. április 04. 15:01
Jé, hát valaki rájött az összefogásból is, hogy a jobboldaliak nem szavaznak gyurcsányra? Micsoda felfedezés, micsoda nóvum. Igaz, már 4 éve mondta minden érintett (értsd: jobboldali választó), de ez most mellékes.
Burmin
2022. április 04. 14:56
Beszoptátok Jakabot és még négy évig vele lesztek. De jó lesz nektek, hülék !
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!