Ezt követően kiemelte, hogy „vannak azért nagyon jó példák arra, hogyan lehet ellenzékből ilyen helyzetben is dolgozni, ezt éppen a Momentum valószínűsíthető frakciójának tagjai mutatták meg eddig, Hadházy Ákos és Szabó Szabolcs – és persze Szél Bernadett, akivel sajnos a parlamenten kívül, de szintén folytatjuk a munkát.”
A pártelnök arról is beszélt,
próbálják felmérni, hogy azokat a forrásokat és eszközöket, amiket egy frakció adhat, hogyan lehet arra fordítani, hogy „meg tudják dönteni a rendszert”.
Ezt továbbra is el akarják érni, „hiszen a saját jövőnkről van szó” – húzta alá a Momentum vezetője.
Eltűnt mintegy egymillió baloldali szavazó