Török Gábor az InfoRádió Aréna című műsorának volt a vendége. A politikai elemző elmondta, hogy szerinte az ukrajnai háború kezelése sokkal jobban sikerült Orbán Viktornak, mint az ellenzéknek. „Egyszerűen azt lehetett látni, mintha egy profi focicsapat vonult volna ki a pályára, vele szemben pedig egy amatőr klub csapattagjai játszottak volna.”
Elmondta, hogy szerinte a hazai választási rendszer hatalmas csapda az ellenzék számára, mivel 2014-ben a Fidesz 43%-ot kapott, az ellenzékre többen voksoltak, ám a szavazatokat nem lehetett összeadni, a Fidesz vitt mindent akkor is.