A baloldal eltörölné a rezsicsökkentést és elzárná a gázcsapot is
Miközben a magyar baloldal felelőtlenül azt sürgeti, hogy hazánk szüntesse be a földgázszállítást Oroszországból, azzal hitegetik a lakosságot, hogy ez nem jelentene problémát. Azonban nem kell szakembernek lenni annak belátásához, hogy az orosz gázcsapok elzárása nehéz helyzetbe hozná Magyarország energiaellátását.
Ezt nagyon jól tudja Márki-Zay Péter energiapolitikai felelőse, Holoda Attila is, mégis arról beszélt a szombati hajdúszoboszlói kampányfórumon összegyűlteknek, hogy „nem kell amiatt aggódni, hogy megfagyunk” – emlékeztet a portál. Az Origo továbbá Kocsis-Cake Olivio ATV-s nyilatkozatát is felidézi. A Párbeszéd politikusa nemrég arról beszélt, hogy szerinte szankciókat kell kivetni az energiahordozókra is, „el kell zárni az orosz energiacsapat”.
Ahogy arról pedig portálunk többször is beszámolt, a baloldal miniszterelnök-jelöltje többször is kijelentette, hogy eltörölné a rezsicsökkentést.
Nyitóképen a baloldal vezető politikusai. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt