A tanári szakszervezetek követelik a kormánytól, hogy még a választás előtt teljesítsék kéréseiket

2022. március 30. 13:17

A jelenlegi kormánynak már csak ezen a héten van lehetősége teljesíteni a sztrájkbizottság követeléseit – jelezték.

2022. március 30. 13:17
null

Nyílt levelet írt a kormánynak és Orbán Viktor miniszterelnöknek a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) közös sztrájkbizottsága azt kérve, a kormány még a választás előtt teljesítse követeléseiket.

A két szervezet MTI-hez szerdán eljuttatott közös levele szerint a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) átlagkeresetek alakulásáról szóló gyorsjelentése után március elsejével lényegesen nőttek a képviselői tiszteletdíjak az országgyűlési képviselők javadalmazásáról szóló törvényi rendelkezés alapján, amelynek 2018. augusztus 1-jétől hatályba lépett módosítása a KSH által hivatalosan közzétett, a tárgyévet megelőző évre vonatkozó nemzetgazdasági havi átlagos bruttó kereset háromszorosának megfelelő összegben határozta meg az országgyűlési képviselők tiszteletdíját.

A PDSZ és a PSZ messze nem követel ilyen mértékű béremelést a közoktatásban dolgozóknak, csak annyit, ami arra elegendő, hogy ők is ki tudják fizetni – a kezdőbérből is – albérletüket, ne legyenek napi megélhetési gondjaik, és ne legyen elviselhetetlen a munkaterhelésük, az elvégzett túlmunkát pedig fizessék ki – írták.

Kiemelték: egyfajta bérautomatizmus nemcsak a közpénzekből legjobban kereső országgyűlési képviselőknél és tisztségviselőknél fontos, hanem a nevelési-oktatási ágazatban is elengedhetetlen.

A háború vonatkozásai

A kormány a háborús helyzetre hivatkozva azt kérte, hogy a pedagógusok hagyjanak fel a munkabeszüntetéssel, de a háborús helyzetből fakadó gazdasági problémák nem akadályozták meg a kormányt abban, hogy a fenti, jelentős béremelést végrehajtsák – írták, hangsúlyozva: a jelenlegi kormány tehát még ezen a héten meghozhatja a köznevelési intézményekben dolgozókat érintő döntéseket.

A jelenlegi kormánynak már csak ezen a héten van lehetősége teljesíteni a sztrájkbizottság követeléseit, mert a vasárnapi választások után az új kormány megalakulásáig korlátozott jogkörökkel rendelkező ügyvezető kormány működik majd – olvasható a levélben.

(MTI)

Nyitókép: Diákok által szervezett szimpátiatüntetés a tanárok mellett, YouTube / Telex

Összesen 63 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gyzoltan
2022. március 31. 08:23
Amint a média egyoldalú, kirekesztő kisajátítása is megtörtént, több évszázadra visszamenően, mely biztosította a közvélemény uralását, úgy a zsidóságnak volt gondja, nem csak a pártok irányítására, de a szakszervezetek vezetésének dominánsan maga alá vonására is... Így lett, jól ütemezve, a liberális terror által kiváltott tanár-sztrájk, a cionista liberális téboly, a cionista liberális őrület jelképe, mely kérdésessé teszi az oktatói kar egyéni kvalitásait, feltételezi az egyéni karakter hiányát, szükségessé teszi, a kar szelektív vizsgálatát, mérlegre tevését... -aki könnyűnek találtatik, az menjen, ne rongálja tovább oktatásunk süllyedő színvonalát!
Varga László és akkor mi a picsa van
2022. március 31. 00:06
A borítóképen bértüntető fiatalok tömegét látom. Ezek közt nincs egyetlen pedagógus se.
Varga László és akkor mi a picsa van
2022. március 31. 00:06
A borítóképen bértüntető fiatalok tömegét látom. Ezek közt nincs egyetlen pedagógus se.
Dezsőke
2022. március 30. 22:48
alaphangon : zsarolás + a választások befolyásolása nehéz ügy
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!