A szabadság erről szól: senkit nem kötelezhetünk semmire
– jelentette ki a politikus, aki egyébként egy kerekasztal-beszélgetésen vett részt a konferencián, amelynek témája a tanítás során felmerülő jogok és kötelezettségek voltak. Varga Judit felhívta a figyelmet arra, hogy a saját jogainkat nem lehet a közösségben betöltött szerepünktől függetlenül értelmezni, mert a társadalom felé is vannak kötelezettségeink és felelősségünk.
„Amikor emberi jogokról beszélünk, nem lehet azokról kontextus nélkül beszélni” – fogalmazott. Varga Judit felidézte, hogy nyolcszáz évvel ezelőtt, 1222-ben született meg az első magyar alkotmány. „Más a társadalmi rend, de a jogállamiság alapja ott kezdődött, hogy meghatároztuk, hogyan védjük meg az egyén jogait bármilyen hatalmi önkényességgel szemben” – magyarázta a miniszter.