Most több százmilliárd forint és a Tisza Párt jövője a tét

Budapesten nagyon sok a kérdőjel, de ezen is múlhat Magyar Péter alakulatának jövőbeli sorsa.

Megviselte a koronavírus az MSZP-s politikust.

Január végén jelentette be Kunhalmi Ágnes, az MSZP politikusa, hogy elkapta a koronavírust, akkor azt mondta, olyan rosszul lett, hogy be kellett vinni a Honvéd Kórházba. Közösségi oldalán hétfőn újra jelentkezett a fertőzésen átesett politikus, elmondása szerint nagyon megviselte őt a vírus.
– fogalmazott bejegyzésében Kunhalmi.

Elmondása szerint fáj a háta, hamar kimerül, de fokozatosan próbálja növelni a terhelést. Hozzátette: további vizsgálatokat is el fognak rajta végezni.
Nyitókép: Facebook