Iványi: Ha az én Jobbik elleni kritikáimat ma elfogadhatatlan magatartásnak tekintik, akkor azt kell hogy mondjam, hogy nem változott meg a Jobbik

2022. február 18. 17:30

A lelkész az Indexnek elmondta: a Jobbiknak két kritikája is volt az ő államfőjelöltségével kapcsolatban.

2022. február 18. 17:30
null

Interjút adott az Indexnek az államfőjelöltségtől a napokban eleső Iványi Gábor, aki helyett Róna Péter közgazdászt választotta köztárságielnök-jelöltnek a hat ellenzéki párt.

Az államfőjelöltség körüli balhé tulajodonképpen a két erős párt, a Jobbik és a DK ellentéteként is felfogható, hiszen a metodista lelkészt – akiről egyébként Lánczi Tamás nem tudja eldönteni, hogy keresztény vagy zsidó – a Jobbik nem támogatta, így esett végül a választás a baloldalt többször is kritizáló Rónára.

Az elelntétek odáig fajultak, hogy Gyurcsány Ferenc a Facebook-oldalán szögezte le: ők végig Iványit támogatták. A DK elnöke ellenzéken belüli hamis szivárogtatókat is emlegetett, és

kijelentette: helyreigazításért fognak fordulni a hamis információkat közlő Telexhez.

Iványi most az Indexnek elmondta: Dobrev Klára a döntés után fölhívta és elmondta, hogy nagyon sajnálja a dolgot, de olyan helyzetben vannak, hogy csak konszenzussal megválasztott személyt tudnak indítani, hiszen negyven ajánlásra van szükség a jelöltséghez. 

„A Jobbik nélkül a többi ellenzéki pártnak nincs negyven képviselője. A Jobbik két dolgot vetett fel, amire talán reagálnom kell. A hírek szerint az egyik az volt, hogy pártkatona vagyok. Soha nem voltam párttag, mert az a gondolkodásomtól idegen. Amikor a Szabad Kezdeményezések Hálózatából párttá alakult az SZDSZ, nem léptem be, de nem azért, mert távolt állt volna tőlem az, amit képviseltek, hanem azért, mert azt kérte az egyházam, hogy ha politizálok is, ne kötelezzem el magam egy párt mellett, hiszen a mi szolgálatunk mindenki felé irányul. Nem voltam tehát pártkatona, mert párttag se voltam” – magyarázta Iványi, majd hozzátette: 

A másik kifogás az volt, hogy túl sok rosszat mondott a Jobbikról.

„Én korábban azt a Jobbikot bíráltam, amelyik nem szégyellte, hogy antiszemita, hogy cigányellenes, hogy kisebbséggyűlölő retorikát használ. Állítólag megváltozott a Jobbik, de ha ezt az én Jobbik elleni korábbi kritikáimat ma elfogadhatatlan magatartásnak tekintik, akkor azt kell hogy mondjam, hogy nem változott meg a Jobbik” – jelentette ki a lelkész.

Az interjúban szóba került az is, hogy Iványi megjelent egy érdi kampányrendezvényen, és

támogatásáról biztosította Asztalos Éva független országgyűlési képviselőjelöltet, miközben abban a körzetben indul a baloldali összefogás színeiben Bősz Anett.

Nem tudtam, hogy Bősz Anett indul ott, nem tájékozódtam előre a dolgok felől. És nem örülök annak, ha valaki nem az összefogás közös jelöltjeként indul, de kizárólag csak azért, mert nem lehet más cél, mint leváltani ezt a kormányt, és ehhez minden erőre szükség van. Az történt, hogy az ő programját részben megismerve, annak alapján ígértem meg, hogy elmegyek a rendezvényére. Egy koszorúzáson találkoztunk össze korábban, akkor ígértem meg. A XIII. kerületben koszorúztunk Kéthly Anna emléktáblájánál, ő kisgazdákkal és szociáldemokratákkal együtt volt ott” – indokolta Iványi.

A teljes beszélgetést – amelyben szóba került, hogy miről beszélt volna a parlamentben, hogy áll éppen az egyháza, és tudnak-e pályázni a Norvég  Alap pénzeire – itt olvashatják el.

Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Összesen 62 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
monalisi
2022. február 19. 16:12
Jó lenne feleleveníteni ennek a személynek az eddigi tetteit, az alapítványát, a vagyona gyarapodását, az általa vezetett intézmények működési állapotát. Valaha volt egy jó tényfeltáró újságcikk róla, jó lenne előkeresni. Viszont ettől függetlenül sem alkalmas.
amca
2022. február 19. 09:32
A hébérek nem 1ségesek. Jakab 25% kóser,meg Iványi 0.0005 % kóser üti 1mást.
mokány
2022. február 19. 07:36
Makizaj uszításával egyetért -e ?
flesh ripper
2022. február 19. 07:34
A csaló távkuruzsló megsértődött?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!