Lánczi Tamás: Iványi Gábor most akkor keresztény vagy zsidó?

2022. február 17. 14:52

Hatalmas vita bontakozott ki a lelkész államfőjelöltsége kapcsán a Pesti TV műsorában.

2022. február 17. 14:52
null

A Pesti TV Polbeat Pankráció című műsorában heves vita bontakozott ki Iványi Gábor államfőjelöltsége kapcsán. Ismert: azóta a baloldal már ejtette ezt a tervet, és Róna Péter oxfordi közgazdászt kérték fel államfőjelöltnek – nagy balhét kirobbantva az ellenzéken belül, maga Gyurcsány Ferenc is megszólalt az ügy kapcsán.

A műsorban abban bontakozott ki vita Lánczi Tamás és Nagy József között, hogy ha Iványi Gábornál marad az ellenzék, a lelkész vajon hogy képviselte volna a nemzet egységét?

„Ő melyik felekezethez tartozik?” – kérdezte Lánczi, aki végül megállapodott a 24.hu újságírójával abban, hogy egy nem történelmi, kis keresztény felekezethez tartozik Iványi.

Ez azért  érdekes, mert ő adta össze Cseh Katalint és Berg Dánielt pár hónappal ezelőtt, és azért szeretném ezt kérdezni, mert egyébként – és ezzel nekem semmi problémám nincsen – zsidó szertartás szerint adta össze őket. Számomra ez felvet kérdéseket. Most akkor ő keresztény vagy zsidó? Bármelyik lehet, csak döntse el. Ha ő egy országot akar képviselni, akkor abban jusson dűlőre, hogy ő milyen felekezetet képvisel. Mert szerintem ez probléma” – érvelt Lánczi.

Minderre Nagy József rettenetesen felháborodott. „Iványi Gábort mocskolod? A cipőfűzőjét nem köthetnétek meg! És kóklernek nevezed? Téboly! Felháborító, amit csinálsz” – mondta.

A teljes vitát megnézheti alább.

 

*

Nyitókép: Facebook

Összesen 194 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Félix74
2022. február 18. 16:45
Lánczi, te az igazi szarházi bérencek közé tartozol! Cinikus barom vagy!
Járványfigyelő
2022. február 17. 21:55
"Nem térek be. Ha nem lenne érintettségem, nem tartom valószínűnek, hogy be akarnék térni – ezt mondta lapunknak Iványi Gábor, amikor a zsidó névadó szertartásáról érdeklődtünk." De persze tudja mindenki jobban, mint ő maga..
zsvmn
2022. február 17. 20:15
.
mucsay
2022. február 17. 19:39
lánczinak persze igaza van. majd rá is fog uszulni a szokásos banda, mint a szakácsra, mikor gyengének látják. én mondjuk nem bánnam ha el se hangozna ez a szó se, csak jobban, sokkal jobban odafigyelne a kormány hogy ne ilyen emberek kapják az állami pénzeket.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!