„A kormány rengeteget tett a cigányzenész-társadalomért" – Ifj. Sárközy Lajos a Mandinernek

Ifj. Sárközy Lajos, hegedűművész, prímás – született: Budapest, 1991. április 29. 
Tizenkét évesen már a Zeneakadémia Különleges Tehetségek Osztályán tanult. Tizenkét évesen, majd tizenöt évesen megnyerte a Zathureczky hegedűversenyt. Szintén tizenöt éves korában egyszerre nyerte meg a nemzetközi Telemann versenyt Lengyelországban, illetve idehaza a nemzetközi Radics Gábor Jazz hegedűversenyt. Az első Balatonfüredi Prímásverseny győztese, 2014-ben Junior Prima Díjat kapott, majd a Magyar Művészeti Akadémia különdíját, illetve az MTVA különdíját. 2021-ben a Cziffra György Tehetség-díjat kapott, illetve jelölték a Liszt Ferenc-díjra. Zenekarai: Sárközy Lajos és zenekara, Sárközy Gipsy Fever, Swing a la Django, East Gipsy Band, Kökény Attila és a Pátria Zenekar.

Cigányzenészként hogyan látod a cigányság megítélését az országban?  

Nézd, én nem szeretnék különösebben ítélkezni emberek fölött, de vannak dolgok, „amelyek jogosan rontják a cigányságról alkotott képet. Megértem azokat, akiknek sokszor rossz tapasztalatuk van a cigánysággal. Másrészt viszont, sokan egy kalap alá vesznek azokkal az emberekkel, akikről az imént szóltam. Nem feltétlenül kell olyan hívószavakra gondolni, mint a cigánybűnözés, hanem egyszerűen a rossz emberek közé sorolnak minket. A magyar kultúrát képviselem, Magyarország hírnevét viszem most már több mint tizenöt éve mindenhol a nagyvilágban, adót fizetek. Amikor ezen körülményekről nem tudva, származásom miatt negatívan ítélnek meg, az nem esik jól az embernek. Sok ilyennel találkoztam már, de hála istennek azért túlnyomó többségében nem ilyen emberekkel vagyok körülvéve. Egyébként ez nem csak Magyarországon probléma, hanem az egész világon. Ezen jó cselekedetekkel, értékek képviseletével lehet változtatni. 

A cigányságon belül van-e felzárkózási igény?

A népcsoportom nevében tudok csak beszélni. A magyar muzsikus cigányok, a romungrók, amely cigánynyelven azt jelenti, magyar cigány,

Sok zenész a Zeneakadémiára járt, több nyelven beszélt. Szóval azt gondolom, a mi társadalmunk nincs leszakadva.  

Hogy látod a nem cigányzenész réteg helyzetét?

Ez a cigányságon belül is nehéz kérdés, vannak ellentétek. Vannak olyan rétegek, akik nem úgy viselkednek, ahogy kellene. Nem akarok senkit sem megbántani, de vannak, akik túl szabadnak érzik magukat. Másfelől, a 2000-es években a kereskedelmi média folyamatosan olyan műsorokat közvetített, amelyek szinte csak és kizárólag buta és bűnöző cigányokról szóltak, végtelen károkat okozva ezzel. Magyarországon az emberek nap, mint nap ezt kapták a tévében. Egyébként az ügy előmozdítása érdekében alapítottam egy egyesületet Magyar és Roma Kultúra Jövőjéért névvel, amellyel szeretném közelebb hozni az embereket egymáshoz. 

Zenészként, hogy élted meg az elmúlt éveket?

Azt hiszem, zenész társaim nevében is mondhatom, megjártuk a poklok poklát. Ez az időszak lelkileg nagyon mélyre vitt bennünket. Persze, azért volt jó oldala is. Olyan dolgokra is jutott időm, amelyekre korábban nem.

Mire gondolsz pontosan?

Korábban nem fejeztem be a Zeneakadémiát. Most újra felvettek, úgyhogy szeptembertől ismét az iskolapadban ülök.

Az Akadémia befejezése nélkül is lenyűgözően színes pálya áll mögötted.

Ötéves koromban kezdtem hegedülni a Józsefvárosi Zeneiskolában, ahol Szászné Réger Judit volt a hegedűtanárom. Tizenhárom évesen felvételt nyertem a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem különleges tehetségek osztályába, ahol egészen tizenkilenc éves koromig tanultam Perényi Esztertől. Sajnos tizennyolc éves koromban nagy hirtelenséggel elveszítettem édesanyámat. Ez rendkívül nehéz időszak volt az életemben. Ekkor eszméltem rá, hogy

Ezért úgy döntöttem, abbahagyom a tanulmányaim, és a klasszikus zene helyett a jazz és cigányzenei karrieremre koncentrálok. 

Nem bántad meg?

Egyáltalán nem. Úgy érzem, nagyon sokat tettem azért, hogy a szívügyem, a magyar nóta fennmaradjon. 

Lehet a hagyományos cigányzenét, jazzt és a klasszikus zenét egyszerre a legmagasabb szinteken hegedülni? Sokszor hallani klasszikus zenei körökből, hogy sok tehetséges cigányzenész van, akik akár konzervatóriumokban, akár a Zeneakadémián tanulnak klasszikus zenét, tehetségesek, de aztán a „haknik világa” beszippantja őket.

Én annak idején részben ezért hagytam ott az Akadémiát. Abban az időben annyira elindult a karrierem, hogy hét napból hetet muzsikáltam, ráadásul sokszor külföldön. Ettől függetlenül, ha az ember okosan gazdálkodik az idejével, akkor mindent lehet. 

Zenész berkekben sokat hallott történet, miszerint megkérdezték Bóni Gyulát, aki a te zenekarodban brácsás, hogy ki a legjobb hegedűs, brácsás és bőgős az országban. Mire ő azt válaszolta, hogy Lalika. Ezek szerint nem csak több műfajban, de te több hangszeren is játszol?

(Nevet) Régebben két-három évente meg akartam tanulni egy újabb hangszeren. Tizennégy évesen azt a célt tűztem ki magam elé, hogy fél év múlva szeretnék jól gitározni. Tehát nem néhány akkorddal kísérő tábortűzi zenész szerettem volna lenni, hanem profi gitáros. Három hónap elteltével komoly zenészekkel játszhattam együtt, mint gitáros. Egyébként otthon rengeteg hangszer volt, hiszen mindenki zenész volt a családban. Svájcban él egy rokonunk, aki elkezdte kutatni a családfánkat.

Ugyan szabadon dönthettünk a pályánkról, de egyértelmű volt, hogy én is és az öcsém is zenészek leszünk. Visszatérve, nagyapám brácsás volt, így megörököltem a brácsáját. Nem szeretek magamról beszélni, de ha már felhoztad, akkor elmondom. 

Ez egy rólad szóló interjú, szóval mindenképp! 

(Nevet) Igen, azt mondják a szakmán belül, hogy jól brácsázom. Öcsém bőgős, tehát bőgő szintén volt otthon. Sőt előtte csellózott. Zongorázni kötelező volt. Tíz éve nem gyakoroltam már, de azért még valamire emlékszem. Basszusgitározom is.

Van bendzsós felvételed is. 

Igen, az egy érdekes történet. Hollandiában turnéztam, amikor egy jazz zenekar is fellépett. Volt egy bendzsósuk, aki megengedte, hogy kipróbáljam a hangszerét.

Azt a műfajt, amit játszotok, sokféleképpen szokás nevezni: hagyományos cigányzene, magyar cigányzene, kávéházi cigányzene. Fontos megjegyezni, hogy a cigány népzene, ettől különböző műfaj. Tehát mi is az a kávéházi cigányzene?

Az én meglátásom az, hogy amit mi játszunk, az magyar zene, csak mindig cigányok játszották. Azért létezik a kávéházi cigányzene megnevezés, mert legtöbbször a kávéházak, éttermek szolgáltak e muzsika helyszínéül. Ettől a zene még magyar zene maradt, amely közben nyilván számos nép zenéjével keveredett, kölcsönhatásban volt egymással. Ha a szövegeket nézzük, sokszor a legnagyobb költőink adták a nóták szövegeit. Tehát ez magyar zene, de hát  ki hogyan nevezi.  

A cigányzenekarok azonban mindent játszottak: jazzt, klasszikus zenét, klezmert. 

Igen, mert a világ közízlésének változását mindig követni kellett. Itt jön képbe a vendéglátás. Már akkor is rengeteg külföldi járt a budapesti éttermekbe, az ő zenei ízlésüket pedig ki kellett szolgálni. Nem beszélve arról, hogy ezek a műfajok Magyarországon is hódítottak. Ekkor egyébként már nagyon híres volt a magyar gasztronómia és emellett a magyar zene is.

Híresebb, mint ma?

Sokkal. Akkor élte a fénykorát. A cigányzenészek mindig a vendégeket próbálták kiszolgálni, ezért nemcsak magyar zenét játszunk. Ha érkezik egy amerikai vagy német vendég, akkor azzal kedveskedünk neki, hogy a saját zenéjét is muzsikáljuk. 

Nem arról van szó valójában, hogy a kávéházakban játszó cigányzenekarok a világ különböző zenéit egyéni stílusban, a magyar zenére jellemző vonásokkal muzsikálták el?

A jó magyar cigányzenekar mindent el tud játszani. Belénk ivódott, hogy kiszolgáljuk a vendégeket. Tíz éve játszom a Százéves Étteremben, a Piarista Utcában, ahol rengeteg ember fordul meg. Nagy hegedűművészek, zeneszerzők, karmesterek is gyakran látogatnak meg bennünket. Az az általános vélemény, és erre büszkék lehetünk, hogy

Más kultúrában erre nincs példa. Nincs olyan más országban, hogy egy étteremben a felsorolt műfajokat egytől egyig muzsikálják.

A „jó” szón jól érzem, hogy hangsúly volt? 

Igen, ugyanis ott van például a Muzsikáló Magyarország pályázat. Óriási dolog, hogy a program keretein belül,

ez a támogatás egyedülálló, soha korábban nem volt erre példa. Ugyanakkor, közben nagyon felhígult a szakma, sok olyan cigányzenekar játszik, akik nem ütnek meg egy elvárható zenei szintet.  Persze, ha a zenészek lehetőséget kapnak, észre veszik, hogy van igény a művészetükre, akkor hosszabb távon az ilyen támogatásoknak pozitív felhajtó ereje lehet. Sajnos azonban a rendszerváltás óta a műfaj fokozatos leépülésen van túl, hiszen a vendéglátósok nem adtak munkát a zenészeknek, amiből egyenesen következett, hogy egyre kevesebb cigánygyerek tanulta meg otthon a szakmát. Bízom benne, hogy az ilyen támogatások hatására, mindez pozitív irányba változik majd. Arról nem is beszélve, hogy a rendszerváltás idején megszüntették a szakszervezetünket, amely többek között zenei, minőségbeli követelményeket támasztott a zenészekkel szemben. Mindenkinek vizsgáznia kellett, aki éttermekben szeretett volna muzsikálni. A, B és C kategóriás vizsga létezett. Aki C kategóriát tett, az kisebb éttermekben muzsikálhatott, aki B kategóriát, az jobb éttermekben. Aki pedig A kategóriát, az szállodákban, a legrangosabb helyeken, vagy külföldön muzsikálhatott. Mindenkinek megvolt a helye zeneileg és emberileg is. Nem akarok a saját kultúrám ellen beszélni, de miután ezt eltörölték, sok olyan zenész kezdett el játszani, akik nemhogy C kategóriás, de még ZS kategóriás vizsgát sem tudtak volna letenni. Számos zenész nem tanul meg alapvető dolgokat. És itt most nem csak az új, hanem a régi dolgokra is gondolok. Egy magyar vendégnek a legnehezebb muzsikálni, mert bejön az étterembe és kérni fogja a nótákat, csárdásokat. Nincs olyan prímás, aki mindent tud, az szinte lehetetlen, de azért az alapvető dolgokat tudni kell. Sajnos sokszor látom, hogy az én korosztályomban a fiataloknak nem elég nagy a repertoárjuk. Ez rossz hozzáállás. Velem is előfordul, - miért ne fordulna, a legnagyobb prímásokkal is előfordult – hogy bejön egy vendég és kér egy olyan nótát, amit még az életében nem hallottam. Ez nem szégyen. Az a szégyen, ha még egyszer bejön az a vendég és én másodjára sem fogom tudni. A mai világban olyan könnyű tanulni, az internet szinte mindenre megoldás. Rengeteg felvétel, hangzóanyag és kotta elérhető, mindent meg lehet találni visszamenőleg kétszáz évre. Nem szabad megelégednünk azzal a kevéssel, amit tudunk. Nyersen fogalmaztam, de ez az igazság. Csak így lehet elérni olyan dolgokat, amelyek méltók egy magyar cigányzenészhez. Hozzá kell tenni, hogy régen az étterem tulajdonosok között is dinasztiák léteztek, generációs kultúrája volt a vendéglátásnak. A pincéreknél szintén. A főnökök is tudták, ki a jó zenész. A kilencvenes években ez megváltozott, ezért felhígult a szakma. 

Hogyan lehetne ezen változtatni?

Szeretnék majd alapítani egy iskolát, ahol magyar zenét, kávéházi cigányzenét lehet tanulni, méghozzá igényesen. Ma ilyen hely nincs. Lehet változást elérni, de ehhez erős egyéniségek, erős vezetők kellenek.

Nem szabad tovább gyengíteni, tovább rontani a szakma megítélését. Épp ellenkezőleg, meg kell erősíteni a magyar zenei kultúrát, amelyre évszázadok óta büszkék vagyunk, mi magyarok. 

Összességében bizakodva tekintesz a jövőbe?

Nyilvánvalóan tudjuk, hogy nagyot változott a világ. Azt nem várhatjuk, hogy ugyanolyan pompában tündököljön ez a műfaj, mint a harmincas, vagy a hetvenes években. Rengeteg új zene van, a fiatalokat sokszor más érdekli, gyorsabb világot élünk. Azt azonban, hogy a műfajt elfelejtsük, hogy megszűnjön a magyar cigányzenei kultúra, nem szabad engedni. Tanítsuk a következő generációt. Egyébként nem csak a cigánygyerekek tanulhatják a műfajt. Miért ne tanulhatnák magyar gyermekek is? Erre te egyébként jó példa vagy, hiszen te is tanultál tőlem. Miért ne őrizhetnénk közösen ezt a kultúrát? Közös kincsünk, őrizzük hát közösen!

A rendszerváltásig virágzott a műfaj, mégis úgy látom, amellett, hogy nagyszerű muzsikusok játszottak, ebben az időszakban „inflálódott” a legtöbbet a műfaj. Korábban olyan nagyszerű énekesek voltak, mint Kalmár Pál, Jávor Pál, Karády Katalin, László Gyula, Szeleczky Zita, majd a rendszerváltás után sokszor felettébb giccsessé vált a műfaj előadásmódja. Nem kellene aktualizálni a műfajt? 

A korral muszáj haladni. A cigányzenekarok mindig arról voltak híresek, hogy az igényeknek megfelelően játszottak. Az alkalmazkodási képességünket ma is meg kell őriznünk. A zenekarommal Queen számot is játszunk, hiszen igény van rá. Valamikor egy Beatles szám is újnak számított, mégis eljátszották a magyar kávéházakban. A harmincas években új volt a jazz, aztán teljesen beépült a magyar kávéházi kultúrába. Sőt, előtte a Kék Duna keringő is új darab volt, mégis megtanulták. Ez ma sincs másképp, amire igény van, azt el kell játszani.

Azt a rólunk kialakult képet, hogy mi mindent el tudunk játszani, amit kér a vendég, fenn kell tartani. A legnagyobb művészek is napi sok órát gyakorolnak azért, hogy karbantartsák magukat. A dicsőségnek nem szabad az ember fejébe szállni, mert az a teljesítmény rovására megy és a műfaj sírját ássák meg. 

A fiatalok mennyire nyitottak a kávéházi cigányzenére? Megkedveltethető a műfaj akár laikus emberekkel is? 

Nagyon fontos, hogy a fiatalok megszeressék a zenénket, hiszen ezen múlik a műfaj fennmaradása. Fontos viszont a módszer, amellyel meg kell közelíteni egy fiatalt, vagy egy laikus embert. Olyan dalokat kell muzsikálni, amit felismer, hiszen azt élvezni fogja, legyen az bármilyen műfajból való. Mindeközben megszokja a zenekar hangzását, rájön az ízére, ezáltal pedig sokkal befogadóbbá válik a hagyományos zenei kultúra befogadására.

Sajnos, ezt ki kell mondani, a régi magyar zene a mai fiatalság többségének idegen. Persze sok ellenpélda van hála istennek. Mindenesetre ez nem lejátszott meccs. A szépet meg a jót mindenkivel meg lehet szerettetni. Megjegyzem, ma már nem tartom valószínűnek, hogy lesznek Kalmár Pál lelkületű emberek, de az hogy a fiatalok is tudjanak pár nótát, az elérhető. Nem egyszer bebizonyosodott, hogy vannak olyan fiatalok, akik még szeretnek mulatni.

(nevet)  

Hogy látod, mit tett a kormányzat a kávéházi cigányzene felvirágoztatásáért?

Egy zenésznek nem biztos, hogy illik politizálnia, de azt el kell mondanom, hogy a mai magyar kormány sokat segített a magyar cigányzenészeknek.

Azt gondolom, mellettünk állnak, aminek én nagyon örülök. Közös a cél, hogy megmentsük a kultúrát. 

Ha már a politikánál tartunk: mit gondolsz a közelgő választásokról?

Muzsikusként különösen tetszik a „Piros lett a paradicsom nem sárga, Magyarország előre megy, nem hátra" szlogen (nevet). Mielőtt az ember a szavazófülkékhez járulna, két dolgot kell megfontolnia. Egyfelől, hogy kik közül lehet választani, illetve hogy az egyes politikai aktorok hogyan szerepeltek az elmúlt években. Ha az ember visszatekint az elmúlt tizenkét évre, akkor egyértelmű, hogy az ország rengeteget fejlődött. A bérek emelkedtek, egymillió új munkahelyet teremtett a kormány, ezek nagy dolgok.

Az ellenzék nem lehet képes hasonló teljesítményre?

Az ellenzékben szerintem senki nem mutatott fel olyan teljesítményt, amelyet komolyan lehetne venni. A narratívájukban és közöttük is rengeteg az ellentmondás, hetente közölnek félreérthető mondatokat a nyilvánosság előtt. Lehet bohóckodni, csak lehetőleg ne Magyarország választópolgárai előtt tegyék mindezt. 

A választással egy napon népszavazást is tartanak majd. Mit gondolsz az LMBTQ közösségek kapcsolatban felmerülő kérdésekről?

Általánosságban véve azt gondolom, hogy nagyon toleráns ember vagyok.

Istenhívő emberként az embernek egyébként is az az érzése ezen mozgalmak kapcsán, hogy a világ teljesen kifordult magából. Lassan magam is családalapítás előtt állok, véletlenül sem szeretném, hogy a gyermekeim egy olyan környezetben nőjenek fel, ahol mindez a normalitás részét képezi.