LikeFight Extra: Hivatalosan is elindult a kampány, Orbán Viktor egyértelmű győzelmével zárult az első nap

2022. február 13. 10:27

Kielemeztük az első valódi kampánynapot.

2022. február 13. 10:27
null

Béres Sándor írása

***

A Facebook interakciószámok alapján minden téren kíméletlen előnnyel indított a Fidesz. A párt online megjelenése minőségi szempontból erőteljesebb, a fideszes tábor pedig sokkal aktívabbnak, lelkesebbnek bizonyult a közösségi médiában.

A LikeFight Extrában szemügyre vettük, hogy az interakciószámok tekintetében melyik politikai tömb tudhatja magáénak az első nap győzelmét, melyik listavezető mozgósított sikeresebben és megvizsgáltuk a választókerületekben elért eredményeket is.

Fontos, hogy a most bemutatott elemzést természetesen NEM lehet azonos szinten kezelni egy közvélemény-kutatással. Célunk, hogy képet kaphassunk az egyes politikai szereplők felkészültségéről, a közösségi médiában kifejtett mozgósítási képességéről, valamint a politikai táborok motiváltságáról.

Pártok

„Nyergeljetek, a kampány elkezdődött, ideje, hogy mi is kilovagoljunk” – szólította fel hallgatóságát Orbán Viktor szombati évértékelő beszédében. A jobboldal komolyan vette a miniszterelnök felhívását, ugyanis február 12-én a pártokra kiosztott összes interakció közel 73 százalékát gyűjtötte be a Fidesz, ami 107 ezer interakciót jelent. Elég csupán a pártok Facebook oldalait végigpörgetni, hamar belátható, melyik oldal fektet több energiát az online aktivitásába.

Miniszterelnök-jelöltek

Orbán Viktor egyértelmű győzelmével zárult az első nap. A miniszterelnök az interakciók jóval több mint kétharmadát gyűjtötte össze az első hivatalos kampánynapon, és szemléletes, hogy a kormányfő mindössze 4 db bejegyzéssel 83 ezer interakciót szerzett, míg Márki-Zay Péternek 11 bejegyzésre volt szüksége egy jóval szerényebb, 37 ezres interakciószám eléréséhez. A kampány első napja tehát ismét rávilágít a korábbi elemzéseinkben már bemutatott összefüggésre, amely szerint

Orbán Viktor egy bejegyzéssel több embert mozgósít, ezáltal sokkal több emberhez ér el, mint baloldali ellenfele.

Ez azt is jelenti, hogy a magasabb interakciószámok eléréséhez Orbán Viktornak a jövőben elegendő lehet bejegyzéseinek számát növelnie, míg Márki-Zay Péter esetében cikkünk írásakor nem látni növekedési pályát. A baloldal jelöltje jelenleg is sokat posztol, és a legutóbbi adatok szerint már a 20 milliós heti költést is átlépte, azonban így sem sikerül megközelítenie a miniszterelnököt. Erről ide kattintva olvashat bővebben. Márki-Zay Péter alulteljesítése leginkább a karakterének általános elutasítottsága miatt van.

Választókerületek

Április 3-án nemcsak a listák versenyeznek egymással, hanem választókerületi jelöltek is, ezért a kampány első napján ezt a frontot is kielemeztük. Sorra vettük mind a 106 választókerületet, és megvizsgáltuk, melyik jelölt szerezte a legtöbb interakciót. A Facebook számok alapján az egyéni választókerületek tekintetében is jóval a kétharmadot meghaladó arányban nyertek Orbán Viktor jelöltjei, a Fidesz és a KDNP által támogatott politikusok ugyanis a 106 -ból 75 választókerületben több interakciót szereztek február 12-én, mint baloldali ellenfeleik.

Az adatokat kielemezve feltevődik a kérdés, milyen stratégiát követ a baloldal? Vajon a 2018-as stratégiát ismétlik, és arra számítanak, hogy a digitális csatatérben a Telex, a 444 és Nyugati Fény által vezetett baloldali aktivista-újságírók szállítják nekik majd az online elérést? A LikeFight-ban hétről hétre kiderül!

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
olajfa1
2022. február 13. 15:27
A választásra kell elmennie minden FIDESZ érzelmű személynek hogy MEGVÉDJE A SAJÁT ALACSONY GÁZ, ÁRAM ÉS EGYÉB KÖZÜZEMI DÍJJAK ALACSONY ÉRTÉKÉT! Mindenki a saját érdekében el kell hogy menjen választani! mert ha nem mennek el a FIDESZ érzelmüek, akkor többségbe kerülnek azok akik alig várják hogy a gáz, elektromos áram árán az exraprofitot a zsebükbe tehesse, amit a fidesz szavazók nem védenek meg ha nem mennek el szavazni na FIDESZ-re!
antioxi
2022. február 13. 14:28
Nagyon korai triumfálni!. Memento: 2018-as önkormányzati választásokból tanulni kell.
kunfia
2022. február 13. 12:52
"Puzsér Róbert Orbán Viktor évértékelésekor úgy fogalmazott, hogy bár a baloldal olyan, amilyen, mégiscsak benne van a nemzetben, ahogy a Himnuszban a balsors. Jelzem, hogy minden második magyarról, a magyar történelem, a magyar nyelvű műveltség és kultúra minden második mozzanatáról beszélt. Mintha azt mondta volna, hogy a bal tüdő, a bal szem vagy a bal agyfélteke a test terhe és nyomorúsága. Emlékeim szerint ilyen minőségű uszítás legutóbb 1992-ben hangzott el, amikor Landeszmann György főrabbi arról magyarázott, hogy zsidók nélkül a magyar kultúra nem lenne több, mint bőgatya és fütyülős barack. A jobboldal teljes joggal felháborodott, a baloldali és liberális Magyarország szörnyülködött és szégyenkezett, az arrogáns rabbi meg a botrány nyomán Kanadáig kullogott – ma ezt a nívójú bujtogatást Magyarország miniszterelnöke vezeti elő, és a jobboldal politizáló értelmisége el van ragadtatva a szellemességétől. Sem test, sem társadalom nem harcolhat büntetlenül önmaga ellen – ilyesmi következménye csak a szervezet leépülése lehet." Hazaáruló enyveskezű hazug gazember,a mi uralkodónk.
Dezsőke
2022. február 13. 12:47
nincs itt nagy baj, csak mindenkinek be kell tartania a törvényeket: nincs több lopás, nincs korrupció, nincs jogtalan előny, nincs maszatolás, elfedés van: börtönbüntetés letartoztatás vagyonelkobzás és minden más ami egy tisztességes jogállamban. ennyi lesz itt rend, ha mindenki így akarja
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!