Szóba került az ellenzék népszavazási kezdeményezése is. Szerinte jól állnak az aláírásgyűjtéssel, pár nap múlva összegyűlhet a szükséges 200 000 aláírás. „Az aláírásgyűjtés az elmúlt napokban indult be” – tette hozzá.
Leszögezte: nagy eredmény, hogy egy hét alatt 50 000 aláírást tudtak gyűjteni, ez szerinte mutatja az ellenzék erejét. Más kérdés, hogy Karácsony Gergely még decemberben arról beszélt, az év végéig összegyűjtik az aláírásokat. Ezután
Márki-Zay felszólította Orbán Viktort és Gulyás Gergelyt, hogy haladéktalanul számolják meg az aláírásokat,
hogy „ne csak az ő abberált gondolataikat tükröző kérdésekről lehessen népszavazni április 3-án”. „Az a kormány, amelyik egy éjszaka árt tud írni egy törvényt, 230 000 aláírást is meg tud számolni” – erősített rá Simon András, azt a téves képzetet keltve a nézőkben, hogy ez a kormányon múlik. Ezzel szemben ez a választási szervek feladata, ez minimum 30 napot igénybe vesz. Ahogy azt Szánthó Miklós egyszer már elmagyarázta, az ellenzék végzetesen kifutott az időből, az álláskeresési járadékról és a Fudanról legfeljebb májusban lehet szavazni.
Munkatársa szerint Márki-Zay tévedett