Közösségi oldalán fordult az ellenzéki pártvezetőkhöz Lakatos Béla, korábbi momentumos polgármester, mégpedig abból az apropóból, hogy véglegesedni látszik az ellenzék listaállítása. A pártok 45 befutó hellyel számolnak, a DK 14, a Jobbik 12, a Momentum 8, az MSZP és Párbeszéd együtt 8, az LMP pedig 3 vagy 4 helyet kapna.
A miniszterelnök-jelölt megkért benneteket valamire, amit a Jobbikon kívül mind elfogadtatok nyilvános adásban a miniszterelnök-jelölti vita során. Most ennek semmi nyomát nem látjuk mi, romák,
sőt még annak a Berki Sándornak a helye is veszélybe került a 45 hely között, akiről azt gondoltuk, hogy bekerül az új Parlamentbe. Azt kell tapasztalnom jelenleg, hogy Márki-Zay Péteren kívül ez a pártok közül senkinek sem fontos kérdés” – jelentette ki bejegyzésében Lakatos.