Mint megírtuk, két hete megjelent egy cikk a 444.hu-n, melyben a baloldali portál kiszivárogtatott egy, az Iránytű Intézet által a baloldali pártoknak készített kutatást. A belső használatra készített közvélemény-kutatás szerint a teljes lakosság 46 százaléka támogatja a Fidesz-KDNP-t, miközben az ellenzéki összefogásra csak körülbelül egyharmaduk szavazna. A Mi Hazánk 5, a Kutyapárt 4 százalékra számíthat.
A kutatás megjelenése óta gyakorlatilag folyamatosan támadják háborús hasonlatokkal Márki-Zayt.
A 444 által megnyitott sort az Amerikai Népszava, majd a HVG folytatta. A baloldali portál a cikkünk elején említett Medián friss felmérésére hivatkozott, amely az „iránytűs” felméréshez hasonlóan borús képet vizionált a baloldali ellenzék számára.
Békesi László indította meg a háborús hasonlatokkal támadók cunamiját. „A vezénylő tábornokot megbízó haditanács tagjai – noha látják pozícióik romlását – egyelőre tanácstalanok és határozatlanok. Hiányzik az eltökéltség belőlük, hogy
levonva a szükséges konzekvenciát, a minden téren untauglich parancsnokot leváltsa, leszerelje és tartalék állományba helyezze,