Nekiment az Amerikai Népszava Márki-Zaynak

2021. december 24. 18:37

A portál szerint „minden jel arra utal, hogy elveszítette az önkontrollját, és kiszámíthatatlan”.

2021. december 24. 18:37
null

Amint arról korábban beszámoltunk, Márki-Zay Péter az Atv vendége volt, ahol azt mondta: aki az ő lecseréléséről beszél, az a Fidesz beépített árulója. Az árulózáson kívül, már ostobázta is az ellenzéket. „Minden jel arra utal, hogy elveszítette az önkontrollját, és kiszámíthatatlan, milyen károkat okoz az ellenzéknek, veszélyeztetve azt, hogy az ellenzék elérje azt az eredményt, amire egyébként esélye lenne.

Fel kell készülni egy rendkívüli helyzetre”

olvasható az Amerikai Népszaván. A portál szerint az előválasztás második fordulójában „Márki-Zay Péter agresszív és vérre menő kampányában Orbán gyűlöletpropagandáját és a kirekesztés politikáját alkalmazta”.

„Márki-Zay kampánya lapos, gyerekes stratégiára épült”

A lap szerzői úgy vélik, Márki-Zay „saját személyét előtérbe állító és saját kútfejéből táplálkozó kampánya agresszivitása ellenére meglepően lapos, gyerekes (»aki mondja másra, az mondja magára«) stratégiára épült”. A cikk szerint az ellenzéki szavazók egy jelentős részének nem tetszett, hogy migránsozik, buzizik, sorosozik, képtelenségeket állít, meggondolatlanul beszél, fideszes szókészletet és ellenségképeket használ.

Az Amerikai Népszava szerint Márki-Zay az ellenzéki összefogásba éket ver, riválisokat támaszt, méghozzá a választási kampány közepén, egy nem létező igényre támaszkodva. Szavai úgy tűnnek, mintha ő hajtana a Jobbik tagságára és szavazóbázisára, pedig azt ígérte, hogy ő majd a Fideszből kiábrándult szavazókat és bizonytalanokat állít az ellenzéki összefogás mellé, aminek a felmérések szerint semmi jele.

Két hónap alatt senki nem indult meg Orbántól vagy a bizonytalanoktól Márki-Zay felé”

– olvasható a cikkben. Ezért frusztrált, és az ellenzéki szavazókat saját pártjaik ellen hangolja és uszítja – következtet a portál.

Vészforgatókönyv, bizalmatlansági indítvány

„Végül pedig előjött Márki-Zay sértett, nárcisztikus személyisége, autokratikus hajlamai, amikor az Szovjetunió Kommunista Pártjának stílusában elkezdett a belső ellenségekről és a Fidesz által beépített árulókról beszélni” – áll a cikkben. Az orgánum szerint Márki-Zay nemcsak megosztja, hanem két részre szakítja az ellenzéket: akik elhiszik neki, amit mond, és akik nem. 

„Ezért az ellenzéki összefogás pártjainak megint félre kell tenniük az ellentéteiket és nézetkülönbségeiket, szembe kell nézniük ezzel a helyzettel, és vészforgatókönyvet kell csinálniuk arra az esetre, ha Márki-Zay Péter saját ellenzéke ellen is kampányol, megosztja és szétszakítja az ellenzéket. Az előválasztást lebonyolítókkal

meg kell találniuk azt a demokratikus formát, amivel működésbe lép a bizalmatlansági indítvány intézménye”

– zárja cikkét a portál.

Fotó: AFP/Kisbenedek Attila

Összesen 141 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Dezsőke
2021. december 31. 09:18
Márki indítása a gyávák stratégiája Márki bizonyított, bebizonyította az alkalmatlanságát Márki teli van indulattal, gyűlölettel felkészületlen, szakmai hozzáértése rendkívül hiányos stílusa, hirtelen megnyilvánulásai, döntései nemzetbiztonsági szempontból veszélyt jelentenek fogalma nincs a csapatjátékról, egyedül rohangál a pályán, fogalma sincs merre van a kapu, fogalma sincs a határokról, a választólakat semmibe veszi, a választókat alázza, nincsenek konkrét, eredeti elképzelései az ellenzék összetartására alkalmatlan báb szerepe egyértelmű (külföldi erők mozgatják vélhetően, pl. unio ..) elhatalmasodó hatalomvágya, hataloméhsége elhomályosítja a látását, azért bármire képes. megfontolatlan, érdekeinek megfelelően jellemtelenül dörgölődzik... az ellenzéknek (és mindenkinek) többet ártott ez idő alatt, mint bárki az ország általános közhangulata Márki megjelenése óta meglehetősen depresszív ember és ember közé árkokat ás, a nemzeti egység megteremtése helyett az ország bomlasztásán munkálkodik gőgje, hatalommániája, testbeszéde elviselhetetlen jelenlétével elmélyíti az ellenzék közötti eddigi ellentéteket manipulatív, megalomán jeleket mutató rendkívül ravasz ember, aki ellenségképeket gyárt, ellenséget lát mindenben és mindenhol (veszélyes politikai szempontból!) esetleges hatalomra kerülése esetén, lépései, döntései kiszámíthatatlanná teszik a jövőt, biztonságunkat az ellenzék számára is képes lesz komoly meglepetéseket okozni, ami akkor már nem esz kezelhető ... Márki-Zay Péter nem alkalmas jelölt Azonnali leváltása elsősorban hazánk érdekében indokolt és NEM tűrhet halasztást Márki-Zay manipulatív módon került jelenlegi helyzetébe. a legnagyobb hibát természetesen Karácsony Gergyely követte el, akinek kapóra jött a menekülés, hiszen nem rendelkezett bizonyos képességekkel, tudással (megfelelő szintű nyelvtudás...), a helyzetből elegánsan és diadalittasan távozott, hiszen az ő gesztusa révén lesz új miniszterelnök,- akitől esetleg majd remélhet valamit,- a színjátékot egyre szorosabb ölelgetésével is demostrálta),- Karácsonyról ezért akár meg is feledkezhetünk, nem tényező. Dobrev Klára helyzete viszont egészen más, őt (meghekkelék" a fiúk), Dobrevet kitúrták, mivel Karácsony közzé tette, hogy ne Dobrevre, hanem Márkira szavazzanak (helyette). ez súlyos cselekedet volt, amiért is a választól valódi szándékairól nem szerezhettünk tudomást az előválasztás manipulatív volt, nem töltötte be szerepét Dobrev ezért jelenleg az egyetlen olyan aspiráns, aki nyert az előválasztáson ez elgondolkodtató
Vikijo
2021. december 29. 23:40
Új vezér kiválasztására már nincs idő, de a pártok folytathatják hatumvirátussal a MZP nélkül. Sajnálatra méltó fejlemény, de az előválasztások szervezői b-k el azzal hogy a vitákban nem érintették a kényes témákat és még nem volt kész a program. A MZP nem tehet róla csak magát adja, amúgy csodálatra méltó hogy egy politikus nyíltan beszél, csak rosszat.
Barnabás.N
2021. december 29. 18:55
Bartus irományainak nem szabad túl nagy jelentőséget tulajdonítani. Egykor a hálózat része volt, a rendszer azóta se adta ki. Ahogy a moslékban sem turkál az ember, noha néha vannak benne ehető darabok, úgy Bartus elvtárs irományaira sem vagyok kíváncsi, hogy éppen mondott-e valami érdemlegeset.
Malvin
2021. december 26. 18:45
Bizony, bizony! Ebben is feri keze van. "Feri akkor veszít, ha n(y)er: https://felhom.blog.hu/2021/05/05/feri_akkor_veszit_ha_n_y_er
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!