A kötelező oltásra vonatkozó kérdés kapcsán Gulyás Gergely elmondta: erről eddig Európában csak az osztrákok beszéltek. A magyar kormány az egyik legbátrabb oltáspárti döntést hozta azzal, hogy a munkáltatókra bízta a kötelező oltás elrendelésének kérdését, és a maga részéről kötelezővé tette a közigazgatásban, illetve a közoktatásban dolgozók körében – közölte.
Gulyás Gergely beszélt arról is, hogy a civil szervezetek támogatása 2012 és 2021 között 3,4 milliárdról 10 milliárd forintra nőtt. Az egyházak támogatása 2010 óta mintegy háromszorosára bővült, ami főként templomok építésében, felújításában mutatkozik meg. A nemzetpolitikai támogatások 2010 óta mintegy tízszeresére nőttek. A Hungary Helps Program keretében pedig 170 projekt indult 50 országban segítve mintegy félmillió embernek, hogy a szülőföldjén maradhasson, s ne váljon migránssá.
Képviselői kérdésre válaszolva Gulyás Gergely elmondta: a kormány nem tervez törvénymódosítást a választásokkal kapcsolatban.