Demeter Szilárd feldugta eltartott kisujját a liberális kulturális elit ánuszába

„Nem is értem mi a Telexen megjelent interjúban elhangzottakkal a probléma, különösen annak fényében, hogy a balliberális értelmiségi holdudvar krőzusai évtizedek óta művelik ezt a műfajt, hisz ezt jelenti számukra művésznek, értelmiséginek lenni. Én most eltekintenék a Telex meggyanúsításától, hogy esetleg egy erősen megvágott és tágabb értelmétől megfosztott videómontázst tett közzé a Demeter Szilárddal készült teljes interjú helyett, aki ugye a PIM vezetője és miniszteri biztos.

Nyilván a megjelenéshez kellett Demeter Szilárd hozzájárulása is. Azaz, amit ott elmondott, azt komolyan gondolja. Azt nem hiszem ugyanakkor, hogy a liberális kulturális elitnek valójában azzal lenne baja, vagy azzal kellene baja legyen, amit Demeter Szilárd elmondott. Stílusában semmiben sem volt ez másmilyen, mint amit általánosságban a balos kultelit meg szokott engedni magának. Az volt Demeter Szilárddal a baj, hogy olyan jól hozta az eltartott kisujjú, elitizáló kulturális entitást, hogy egyszerűen elirigyelték tőle. Sértődöttek lettek, hogy megy ez a stílus másnak is, megy ez a stílus a jobboldalon is.

Demeter Szilárdnak is rendkívül szigorú az ízlésvilága, a Rilkétől Arany Jánoson át Kemény Istvánig húzódó minőségi határvonalat nehezen lépik át a magyar irodalom szerzői. Na és? Ugyan nincs két olyan kulturális tálentum, akinél egybeesnének, milyen szerzők mentén is határozzák meg a vörös vonalat, a lényeg itt a számokban van. A 80:20 aranymetszésében, hiszen akinek ilyen arányok képezik ízlésvilágának szigorúságát, az már az elit része. Hát ki merné állítani, hogy nem legalább nyolcvan százalék a szar. Ettől kulturális elit a kulturális elit, csak persze mindenkinél más tartozik a kukázni valók közé.

Demeter Szilárd azt is elárulta, nem hallgatja a Petőfi Rádiót, mert szar. Rádiót általánosságban sem hallgat, mert szar. Ő a Spotify-on magának állítja össze, amit hallgatni akar, »mint minden normális ember«. A haladó liberálisok is pont így tesznek, épp attól mások ők, hogy spotifyosok, mert a magyar rádió szar, ők meg csak olyat hallgatnak, ami nem szar, így maguknak válogatnak.

Demeter Szilárd ezen felül személyes, pszichoszomatikus élmények miatt gyűlöli a színházat. Talán nem szereti a tömeget, vagy, hogy közel kell ülni másokhoz, és összeér a válluk a könyöklőn. Nem tudjuk pontosan mi a zavar tárgya, nem fejtette ki az interjúban. Ettől függetlenül mennyire menő már. Kulturális lényként van olyan szegmens, amit személyes, lelki okokból gyűlöl. Egyéni, pszichés okokból. Ettől ő csak még elitebb, hiszen érzékenységével kilóg még a különlegesek közül is. Hát már nem divat érzékenynek lenni? Demeter Szilárd szerint a mai magyar kultúrában túl magas elvárással nekiindulni bármilyen művészeti ágnak általában csalódást jelent. Nyilván.

Ha lejjebb engedik az igényszintjüket, akkor tudnak csak kellemesen meglepődni. Hát ez az, ennek az értelmiségi elitnek itt Szarmagyarban állandóan lejjebb kell engedni az igényeiket. Ez az őket folyton maró tragédia, a zabszem a farpofák között, az állandó hisztéria forrása. Lelki társ itt mindenki, aki egész életében attól szenved, hogy magas igényeit lejjebb kell adnia, pusztán azért, mert ebbe a rohadásba született.  Mondom, persze, mindenkinél, aki csak értelmiségi, máshol húzódnak a szarság határai, de a kultelit közmegegyezése szerint a magyar kultúra szarozása a kultúráról való gondolkodás alapja. Demeter Szilárd pedig becsülettel helytállt.”

Borítókép: MTI/Koszticsák Szilárd