Szelényi Zsuzsanna: Magyarország az EU-ból való kilépés felé tart?

2021. november 30. 09:26

Az Együtt volt politikusa szerint Orbán Viktor még megpróbálja megváltoztatni az Unió irányultságát egy új, jobboldali tömb létrehozásával.

2021. november 30. 09:26
null

Szelényi Zsuzsannának egy véleménycikke jelent meg a SME felületén. A Fidesz 1990 és 1994 közötti képviselőnője – aki később részt vett az Együtt megalapításában, majd 2017-ben kilépett a pártból – arról írt, hogy Orbán Viktor még megpróbálja megváltoztatni az Unió irányultságát egy új, jobboldali tömb létrehozásával. A szerző a cikke elején emlékeztetett arra, hogy Orbán Viktor

az EU környezetvédelmi javaslatait „utópikus fantáziának” nevezte, amely növelné Európában az energiaárakat, és azt ígérte, hogy Magyarország „ellen fog állni”.

A szerző szerint Orbán ellenséges hangulata abban gyökerezhet, hogy az uniós vezetőknek kezd elfogyni a türelme az ő illiberalizmusával szemben. Az Európai Bizottság eljárást kezdeményezett a „pedofilok elleni”, homofóbnak bélyegzett törvény miatt. A Bizottság egyúttal szigorúbb korrupció ellenes intézkedéseket követel a helyreállítási alap Magyarországnak járó pénzeinek jóváhagyása feltételeként.

Szelényi szerint az Unió bekeményítésére reagálva a magyar kormány néhány magas rangú képviselője azt javasolta, hogy az ország fontolja meg a kilépést. Létrejött egy nyugtalanító tendencia, amely – szándékosan vagy egy helytelen becslés alapján – Magyarországot egyre inkább az EU-ból való kilépés felé tereli – hangsúlyozta.

Látszólag kevés dolog utal arra, hogy a miniszterelnök a „Huxitra” vágyna

A magyarok 85 százaléka támogatja az uniós tagságot, a Fidesz szavazóinak 77 százaléka szintén. A szerző valószínűbbnek tartja, hogy a tavaszi parlamenti választásokra készülnek, amelyet a Fidesz elveszíthet. Arra törekszenek, hogy megismételjék a 2018-as sikeres képletet, amikor a párt egymás után harmadszor aratott győzelmet a radikális migráció- és unióellenes agendának köszönhetően – vélekedett.

A volt képviselő szerint senkinek sem szabadna ugyanakkor alábecsülnie a kormánypárt „masszív kampányinfrastruktúráját” és a képességét, hogy manipulálja a közvéleményt. Ha Orbán megnyeri a tavaszi választásokat, akkor „ez a gát alááshatja az Európa-párti többséget is”.

Polexit és Huxit

Továbbá kifejtette, hogy bizonyos európai vezetők ugyan tapsolnának Orbán EU-ból való távozásának, azonban

a Polexit vagy a Huxit az Unió drámai szétbomlásának a tünete lenne, amit a Brexit sokkja és káosza után senki sem szeretne.

Orbán egy „dörzsölt taktikus”, az európai jogrendet tekintve ugyan provokál, de a többi, az Unió számára kulcsfontosságú területen együttműködik. Ez a pávatánc, ahogyan azt maga Orbán leírta, eddig nagyon jól működött.

Ő nem akar kilépni az Unióból, de meg akarja azt változtatni.

Ha Orbánnak, Marine Le Pennek, Eric Zemmour-nak, Mateusz Morawieckinek és Matteo Salvininek sikerül egy szélsőjobboldali
tömböt létrehoznia, az autokraták nyomása erősebb, hangosabb és egységesebb lesz, főleg, ha a mérsékelt európai pártok nem tudnak majd egy jobb stratégiát találni az illiberális veszély elnyomására.

A szerző cikkét azzal zárta, hogy az Uniónak úgy kell reagálnia, hogy hű marad az értékeihez, vörös vonalakat hoz létre a tagságot illetően, valamint biztosítja, hogy a szabályok illiberális megsértői ne vehessenek részt benne. Bármilyenek is legyenek Orbán szándékai, fennáll a veszély, hogy ha megnyeri a következő választásokat, akkor Magyarország uniós tagsága a történetében először veszélyben lehet.

Nyitókép: Budapest, 2017. május 25.
Szél Bernadett, az LMP társelnök-frakcióvezetője (b) és Szelényi Zsuzsa független országgyűlési képviselő, az Együtt politikusa sajtótájékoztatót tart a Családok budapesti világtalálkozója előtt a Budapest Kongresszusi Központnál 2017. május 25-én. A családi értékek mellett kiálló négynapos nemzetközi rendezvénysorozat megnyitóját a kongresszusi központban tartják.
MTI/Koszticsák Szilárd

Összesen 70 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax
2021. december 02. 09:19
Szelényi Zsuzsa a KEVÉSBÉ IDIÓTÁK EGY VISZONYLAG NORMÁLISABB HÜLYÖNCE. Persze. Valószinűleg nem fogy megváltozni egy tapodtat sem már, HISZEN ŐS SZADESZOS BUBORÉK-GÖMBJÉBŐL Ő SEM IGAZÁN "LÁT KI"..PEDIG NEM TELJESEN ELMEBAJOS A CSAJ,,,,,Fodor Gábornak köllene őtet "kezelésbe vennie", oszt' akkó még esetleg lehet hogy nem a diliházba' végzi.....
Eva-Anna
2021. december 02. 06:57
Érdemes elolvasni két cikkét, még a Google forditoval ist a www.tichyseinblicke.de Ben Rebellion in Polen und Ungarn - ein Segen für die EU" És: Eine Debatte über Polen- - endlose Tadeln und semantische Chaos" Röviden: a két ország áldás. Második cikk: Brüssel és Luxemburg Meg akarja buktatni a két kormányt. Lassd Brezsnew Dokrina.
eredmeny
2021. december 01. 13:29
Nem Orbán akár kilépni, hanem pénzügy ileg akarják ellehetetleníti. Orbánék hűek az alapító atyák alapeszményeihez, de az Unió el akarja lehetetleníti a Kormányt.
Highlander07
2021. november 30. 20:25
Ostoba, liberálfasiszta krva.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!