Az Agrárminisztérium számszerűsíti, hogy mennyi pénzzel károsította meg Bige László a magyar gazdákat

2021. november 29. 16:18

Az Agrárminisztérium (AM) most azon dolgozik, hogy számszerűsítse, mennyi pénzzel károsította meg Bige László, a Nitrogénművek Zrt. tulajdonosa a magyar gazdákat – közölte Nagy István tárcavezető a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (MAGOSZ) elnökével tartott közös hétfői sajtótájékoztatóján Budapesten.

2021. november 29. 16:18
null

Az agrárminiszter hangsúlyozta: megvédik a magyar gazdákat és fogyasztókat a tisztességtelen vállalkozóktól. Mint elmondta, Bige László komoly csapást mért a magyar mezőgazdaságra, cége – piaci helyzetét kihasználva – mesterségesen emelte a műtrágya árát, a mostani egyébként is magas világpiaci árak mellett, így annak költsége az előző évekhez képest a négyszeresére nőtt.

Nem csak jogi szabálytalanság, hanem erkölcsi bűn ami történt

amellyel minden magyar vásárlót megkárosított, hogy extraprofithoz jusson. „Az AM határozottan kiáll azért, hogy a gazdálkodókat és a magyar családokat senki se károsítsa meg saját profitnövekedése érdekében” – mondta. A miniszter közölte: míg egy intenzíven termelő, szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazdálkodó korábban hektáronként 50-85 ezer, jelenleg már 205-255 ezer forint értékben juttat ki a földjére műtrágyát. „A tisztességtelen és etikátlan kartellezés miatt, hét éven át nemcsak a magyar gazdák fizettek többet a műtrágyáért, hanem minden magyar ember a kenyérért, gyümölcsért és zöldségért; tehát az alapvető élelmiszereinkért” – fogalmazott.     

A kartell a teljes hazai műtrágyapiacot érintette

A kartell működését feltárta a Gazdasági Versenyhivatal (GHV), amely 14,1 milliárd forintos bírságot szabott ki a kartellezőkre.     A tárcavezető leszögezte: „a baloldali milliárdos, Bige László, még egy fenyegetésnek beillő nyilatkozatot is tett a gazdák irányába”, miszerint idén a magyar gazdák már csak egyetlen napon vehetnek műtrágyát, ami megmarad, azt mind külföldi vevőnek adják el. Ezzel Nagy István szerint Bige László felmondta a magyar gazdaság szereplői közti szolidaritást, és nyíltan megfenyegette a magyar gazdákat, amit „határozottan vissza kell utasítanunk”. A szaktárca most azon dolgozik, hogy számszerűsítsék, mennyivel károsított meg „minden egyes magyar gazdát” ez a vállalkozó – mondta a miniszter.     

Győrffy Balázs, a NAK elnöke a többi között arról beszélt, hogy

a földgáz árának tízszeresére emelkedése mellett „kartellezés is rombolta” a műtrágyapiacot Magyarországon.

Szavai szerint nem véletlenül szabott ki a GVH rekordmagas büntetést a Nitrogénművek Zrt.-re és vállalatcsoportjára. „Ha a hozzáállás nem az lenne, mint amit most látunk, ha nem egy további agresszió áldozatai lennének a magyar gazdák, hanem megbánó magatartást látnánk, akkor ezek az árak akár olcsóbbak is lehetnének (...)” – fogalmazott Győrffy Balázs. A NAK elnöke rögzítette: a műtrágya a mezőgazdaságban nem megkerülhető inputanyag, „a nitrogénműtrágya a növények üzemanyaga”.

A magasabb input-költség előbb-utóbb a fogyasztók pénztárcáját is károsítja

„És bizony ez is történt” – hívta fel a figyelmet. Márky-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelöltre utalva azt hangoztatta: „gyakoroló gazdálkodóként (...) külön kikérem magának, hogy a tőlem ellopott pénzből finanszírozzák egy olyan ember miniszterelnök-jelölti kampányát, aki hódmezővásárhelyi polgármesterként a földadó bevezetésével üzent a magyar vidéknek”.     

Jakab István, a Magosz elnöke szerint Bige László „esélyt kapott, élt a lehetőséggel, komoly vagyont szerzett és ezt a vagyont csalásra és zsarolásszerű tevékenységre használta”, amit a Magosz a leghatározottabban visszautasít. Egyúttal arra kérte a magyar kormányt és a bűnüldöző szerveket, hogy a leghatározottabban lépjenek fel az ügyben. A Magosz elnöke beszámolt arról is, hogy

a helyzet miatt a tavaszi fejtrágyázás csak részben biztosított, ami komoly hozamkiesést okozhat a gazdáknak.     

Nagy István újságírói kérdésekre válaszolva közölte: a múlt héten minden hazai műtrágya-előállítóval tárgyalt és a magyarországi szükséglet fedezésének mikéntjéről e hét végén várható bejelentés.

– szögezte le az agrárminiszter. Szintén újságírói felvetésre reagálva úgy vélte, „asztalra kell tenni annak a lehetőségét”, hogy állami vagy magánvállalkozásként olyan műtrágya-előállítót hozzanak létre, amely az ország stratégiai ellátását biztosítani tudja.

(MTI)

Fotó: MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor

Összesen 66 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
critical man
2021. december 09. 15:59
Ma már hallottam egy Bige reklámot (Genezis) a rádióban: nem lesz elég műtrágya, és az is csak többszörös áron. Most adják el a gazdák a búzát akár olcsóbban is, mert jobb most azon a pénzen műtrágyát venni. Szemét állat, stratégiai céggé kell nyilvánítani a cégét, és állami ellenőrzés-irányítás alá venni.
Valodi
2021. december 01. 08:52
... höhöhö ... nekik mondd, őket idéztem: http://www.keesz.hu/ujra-neven-nevezzuk „A kiadásban együttműködő civil szervezetek: Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Magyar Polgári Együttműködés Egyesület Professzorok Batthyány Köre Ezúton köszönjük a vita résztvevőinek értékes hozzájárulását! Álljon itt a nevük: Baritz Laura OP, Baticz Orsolya, Berán Ferenc,Bodonovich Jenő, Bodrogi Richárd, Borbás Zoltán, Borókai Gábor, Botos József, Botos Kata, Cservák Csaba, Csókay Barnabás, Ferencz Orsolya, Fodor István, Frivaldszky Edit, Gróh Gáspár, Hajdú Edit, Hegedűs András, Hegyi László, Horkay-Hörcher Ferenc, Illés Boglárka, Józsa Judit, Kathy Horváth Lajos, Kásler Miklós, Király Miklós, Kiss Bertalan, Kucsera Tamás, Lakner Zoltán, Matolcsy János, Náray-Szabó Gábor, Nemes Csaba, Osztie Éva, Osztie Zoltán, Papp Miklós, Pál Ákos, Pásztélyi Zsolt, Rónay Miklós, Sáhó Eszter, Szentpály-Juhász Miklós, Tokár János, Tordáné Petneházy Judit, Tóth József, Záborszky Kálmán."
koronaszepe
2021. november 29. 21:12
Ez a 'román' lesz még buzi is áprilisig...
fpéter
2021. november 29. 21:11
A műtrágya káros. Be kell tiltani. Rendes trágya kell ide!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!