De nem az újbudai volt az egyetlen ilyen eset. Budapest 3. számú körzetében szintén a Momentumos Hajnal Miklós lett az első a DK-s Komáromi Zoltán és az Új Világ Néppárt/LMP által támogatott Visi Piroska előtt. Itt a 23923 voksból 343 lett érvénytelen. A helyzet hasonló: Komáromi 73 szavazattal több voksot zsebelt be a személyesen megjelenő szavazók között, mint a győztes Hajnal. Igaz ugyanakkor, hogy Hajnal 578 szavazattal nyert, ami több, mint az érvénytelen voksok száma.
A hegyvidéki DK-s képviselő, Élő Norbert akkori Facebook-bejegyzésében az eredményt sokat sejtetően úgy vezette fel: „A bitek nyertek, a fotelforradalmárok döntötték el a Hegyvidéken a képviselőjelölt személyét.”
Vidéken is lehet találni hasonló példákat. A balmazújvárosi körzetben a választást a jobbikos, de a Momentum támogatását is élvező polgármester, Hegedűs Péter nyerte a DK-s Tóth József előtt, mindössze 162 szavazattal. Az érvénytelen voksok száma 330 volt, Tóth pedig 127 szavazattal kapott több voksot a személyesen megjelenő szavazóktól, mint vetélytársa, aki szintén az internetes szavazatleadásnak köszönheti elsőségét.
Keszthelyen, Baján és Szentendrén is az online szavazatok fordították meg a sorrendet a momentumos jelölt javára.
Ezekben a körzetekben is mindenhol a második helyezett kapta a több személyesen leadott voksot.